Elizabeth Potter

17.

*Elbeszélő

Elizabeth az udvarról egyenesen a hálókőrzetébe sietett. Az adrenalin szinte végigszáguldott az ereiben, ugyanis az sem érdekelte, hogy a kőrzetben nem csak ő tartózkodott. Egy hirtelen mozdulattal majdhogynem letépte magáról a mályva zöld kardigánját és még az ingje legfelső gombját is kigombolta. Fuldoklott. Az anyag egyszerűen nem hagyta őt levegőhöz jutni. A kezében lévő ruhadarabot ledobta az ülőalkalmatosság támlájára, majd ő maga leült a lángok elé. A feszültség körbe vette a tehetetlenség pedig gátolta őt. Nem tudta mit higyen. Sok mindent hallott már Sirius Black-ről csak éppen jót nem. Egy gyilkos volt. Egy átkozott gyilkos, ki a szülei életére tört azon a bizonyos napon. Állkapcsa megfeszült. Szemeit összeszorította, hogy viszonylag csillapítsa a belőle kitörni készülő feszültséget. A tűz halk sercegése sem hatott rá nyugtatólag, ahogy általában szokott. Forogtak a fogaskerekek a fejében, amit talán még távolabbról is hallani lehetett. Szólnia kéne valakinek? Vajon mi a helyes lépés ilyenkor?
Töprengett, miközben körülötte az élet ugyanúgy ment, mint eddig. Halk sutyorgások a háta mögött, a szobákból kiszűrődő beszélgetések. Minden olyan normális volt, csak Elizabeth tombolt magában. Talán egy szélviharra tudta volna hasonlítani, ami felkap magával mindent és hatalmas nagy felfordulást hagy maga után. A jelenlegi lelkiállapotára ez volt a megfelelő kifejezés.

- Ha így folytatod eltöröd az újjad! - jött mögüle egy mély, férfi hang, amire egyáltalán nem számított. Egy percre még a problémáját is elfelejtette. Kipattantak a szemei, majd az illetőhöz fordult. Szőke haj, átható szürke szempár, azonnal felismerte a fiút, ki a napokban egyre többször idegesítette fel.
- Mit akarsz Draco? - sóhajtott Elizabeth, ugyanis nem volt energiája ahhoz, hogy újabb vitába szálljon a fiúval. Az említett személy ledopta magát Elizabeth mellé, de épp olyan távolságra, hogy semelyiküknek ne legyen kényelmetlen. Hátradőlt, majd egy kisebb ideig nem adott választ a levegőben hagyott kérdésre.

Hogy mit akart Draco? Ezt még saját maga sem tudta pontosan. Volt egy kisebb sejtése arról, mi az amit igazán szeretne, de abban nem volt teljesen biztos. A lány kérdése valamiért megérintette őt, mégha nem is úgy értette.

Dracon se volt már rajt a talárja, csak egy szimpla fehér ing meg a zöld nyakkendője lazábbra fogva. Az egyik kezét a kanapé támlájára helyezve bámulta a tőle nem messze ülő, barna hullámos hajú, zöld szempárokkal megáldott lányt, kinek az arcán játszottak a zöld lángok fényeinek tánca. Még magának se vallotta volna be, de igenis tetszett neki a látvány. A lány igéző szemei, elnyilt ajka , amin keresztül egyre szaporábban vette a levegőt, vele együtt a mellkasa fel-le mozgott, így Draco-nak automatikusan lejjebb vándorolt a tekintete. Bár ne tette volna. A lány ingjének felső gombja ki volt gombolva, ezért látszani engedte a kulcscsontját, ami most zölden virított, az amúgy világosabb bőrén.

Nem ismerte volna be, de legszívesebben odanyúlt volna, hogy végig simíthasson rajta és érezhesse a puha bőrének azon részét, de csak egy sötét gondolat volt csupán, amit az elméje formált. Magától ilyet nem tenne. Tudta jól, hogy nem lenne helyénvaló már csak a két vezetéknévből kiindulva, meg egyébként is. Draco-nak nem lenne szabad ilyesmiken agyalnia.

Valami megváltozott a levegőben kettejük között. Elizabeth is érezte. Most nem volt itt semmiféle harag, gúny, csak ők voltak és az a megmagyarázhatatlan valami, ami ott áramlott közöttük. A tűz még mindig lobogott, és most már egyre többen gyűlni kezdtek a hálókőrzetben, de akkor ott, abban a pillanatban csak ketten voltak.
Egymás szemeibe meredtek, mintha azon keresztül kommunikáltak volna. Elizabeth testén végig futott a libabőr, pedig nem volt hideg a kőrzetben.
A gondolatok Sirius körül, most más fele kalandoztak, olyan helyre, ahova nem lett volna szabad. De ezt ő is pontosan tudta.
Lehet csak a kimerültség játszik vele. Gondolta magában és köhintett egyet. A csendben fülsüketítően hatott, szinte ketté vágta a letelepedett nyugalmat.
- Miért vagy itt? - a sok szótlanság miatt rekedtes hangot hallatott, ami erőtlenül hagyta el a száját. A magabiztosság, amivel eddig fordult a fiú irányába, már rég cserben hagyta őt.
- Mert itt lakom. - vette le Draco a lány szájáról a tekintetét, miközben megvonta a vállát. Ő még próbálta magát tartani, de a lány nyugodtsága teljesen letaglózta őt. Nem ismert magára. Ő, aki mindenkibe belekötött, mindenkinek csak ártott, most meghunyászkodva ül a legnagyobb ellenségének az ikertestvére mellett, miközben a gondolatai a lány körül forogtak megállás nélkül. Sürgősen tennie kellett valamit. Ezt nem hagyhatja.

Még mielőtt Elizabeth a frappáns válszra reagálhatott volna, Draco még egy utolsó pillantást vetve a lányra egy szó nélkül felpattant és sietősen ott hagyta a közös helyiséget, majd a lépcsőfordulóban az alakja is eltűnt.