EGY GYILKOS NAPLÓJA 1. - Egy halandó vére

PROLÓGUS / Valamikor...

Mióta vámpír vagyok, még sohasem aludtam, nincs rá szükségem. Most mégis megébredtem. Ahogy kinyitottam a szemem, ismeretlen környezetben találtam magam. Fák tornyosultak fölém, egy fenyőerdőben lehettem. Mikor felültem, zavartan néztem körbe a sötétben. Tisztán emlékeztem, hogy a vadász kínzókamrájában töltöttem az elmúlt napokat egy városszéli garázsban. Erdő nem volt a közelben. Automatikusan lepillantottam a bal kezemre. Mindegyik ujjam ép és egészséges. Ezt nem értem. A vadász megcsonkította a kis- és mutatóujjamat, szivarvágóval lecsippentette az utolsó ujjperceket. A bolond azt hitte, bal kezes vagyok, és ezzel megfoszt a lőfegyverek használatától. Amint rájövök, hol vagyok és kijutok innen, viszonzom a kedvességét. De hol a fenében vagyok?! Ahogy a földön ücsörögve zavarba ejtő helyzetemen elmélkedtem, az erdő lassan megtelt neszekkel, élettel. A vadász nagyon kiéheztetett, úgyhogy sürgősen harapnivaló után kellett néznem. Reméltem, hogy a közelben élnek emberek, mert az állatok véréhez nem fűlött a fogam. Nem olyan zamatosak.

Ahogy feltápászkodtam, megroppant egy ág a talpam alatt. Átkoztam magam a figyelmetlenségemért, és fogcsikorgatva lehunytam a szemem. Tudtam, hogy óvatosabbnak kell lennem. Mikor ismét körbenéztem, hogy lássam hova lépek, meglepődve vettem észre, hogy nem abban a ruhában vagyok, amiben a vadász elkapott. A sötétben csak annyit tudtam kivenni, hogy csizmát, nadrágot és hosszú kabátot viselek Mi a franc?! Az a perverz rohadék levetkőztetett?! Próbáltam a dühömet kordában tartani, de az lebegett a szemem előtt, hogy ha a kezeim közé kaparintom azt a nyomorult férget, esküszöm, ágyelőt csinálok belőle! Halvány sejtelmem sem volt, hogy a vadász mit tett velem, hogyan kábított el és milyen messzire vitt el a várostól.

Kisvártatva mintha a távolból kakas kukorékolását hallottam volna. A hang felé kaptam a fejem. Úgy szimatoltam a levegőbe, mint egy prédára leső vadászkopó, majd óvatosan megindultam a madár felé. Alig néhány száz métert tehettem meg, amikor észrevettem az első házikót. Ahogy közelebb lopakodtam, egy kisebb falu körvonala rajzolódott ki előttem a sötétben. Óvatosan a legszélső házhoz lopóztam és kikémleltem a fal jótékony takarásából. Nem volt élet az utcán, még túl korán lehetett, a nap még csak ébredezett, a szemközti épület ablakában azonban gyér fény pislákolt. Nesztelenül odaosontam. Arra lettem figyelmes, hogy minden otthon előtt takaros kis kert fekszik, kerítés azonban nincs, és kutyát sem érzékeltem. De mind tudjuk, ahol kakas van, ott házőrző is, így némán azért fohászkodtam, nehogy a fenekembe harapjon egy, miközben kukkolót játszom. Belestem az ablakon és legnagyobb döbbenetemre egy gyertya pislákolt az asztal közepén. Mellette szikkadt kenyér és egy megkezdett házi sonka árválkodott egy nagyobb konyhakés társaságában. Nem tűnt különösebben élesnek, azonban eszembe juttatta, hogy szánalmasan fegyvertelen vagyok. Ismét végignéztem magamon, hogy hova is dughatnám be, ha sikerülne elemelni az asztalról, egy öv például nagyon jól jött volna. Elborzadva vettem észre, hogy a blúzom olyan szűk, hogy majd' szétpattannak a gombok a mellemen, a dekoltázsom majdhogynem a köldökömig ér, fűzős mellényt pedig korábban még sohasem viseltem. A melleim között egy piros bőrzsinórra felfűzve egy fekete ékkő pihent, a nadrágom puha, hasított bőrből készült, a nehéz vászonkabát pedig a bokámat verdeste. Mint Van Helsing női kiadásban. Így már világossá vált, miért mozogtam olyan nehézkesen. Azon morfondíroztam, hogy a vadásznak miért volt szüksége arra, hogy ilyen maskarába öltöztessen, amikor a házból neszezés hangjai kúsztak a fülembe. Azonnal lebuktam és néhány pillanatig az ablak alatt kuporogtam. Mikor óvatosan belestem, egy középkorú, testes férfi kanyarított épp egy nagyot a szalonnából, majd vágott egy méretes katonát a kenyérből is, és a szájába lapátolta a hússal együtt. Erősen foghíjas volt, és látszott, nem nagyon ad a szájhigiéniára. Fintorogva elfordultam és a falhoz simultam. Az éhségem erősebbnek bizonyult az undoromnál, fájdalmasan égette a torkomat, így erőt vettem magamon és megkerültem a házat, az ajtóhoz lopakodtam. Ahogy a kilincshez értem, mintha megcsapott volna az áram. Dühösen káromkodni akartam, de a szám néma maradt, ajkaim meg sem rezdültek Ez rémülettel töltött el. Mi a fene van velem? Nem értem rá elmélkedni, mert a testem mozgásba lendült, holott nem én irányítottam. Ez a nyomorult vadász bedrogozott volna? Mialatt egy másik házhoz osontam, éreztem, hogy hamarosan felkel a nap, az erőm rohamosan csökkent. Vért és fegyvert kellett szereznem, bármi áron. A másik kunyhónál is ugyanúgy jártam, mikor megérintettem a kilincset. Így védekeznének a behatolók ellen? Ez nem törvénytelen? Azonnal továbbindultam, de ahogy elfordultam, kinyílt a bejárati ajtó és egy fiatal fiú lépett ki rajta. Megnyaltam a szám szélét, illata észbontóan csábító volt. Nem szoktam gyerekekből táplálkozni, de szükség törvényt bont. Fel sem fogta, mi történik vele, máris buzgón nyeldekeltem fenséges vérét.