EGY GYILKOS NAPLÓJA 1. - Egy halandó vére

10. FEJEZET / JÚLIUS 29.

Lezuhanyoztam, hogy lemossam magamról Darius illatát. Nem hiányzott, hogy bárki is megérezze rajtam, ki tudja, milyen bajt hozna ez a fejünkre. Ha a szeretője, Adam halála miatt Calliope úgy kibukott, hogy vérdíjat tűzött a fejemre, vajon mit tenne, ha megtudná, hogy a társa és én egymásba gabalyodtunk? Inkább maradnék boldog tudatlanságban.

Bár tudtam, hogy szinte lehetetlen küldetés, ki kellett dolgoznom egy tervet Darius likvidálására. Ez a szenvedélyes csók semmin sem változtatott. Sosem kevertem a munkát a magánélettel, Jack különleges esete már így is megkavarta az életemet. De a Kékszemű más, ő az életemet mentette meg, Darius ezzel szemben csak megnehezítette. Kétezer éves. Uramatyám! Vajon az uralkodó mennyi idős lehet? Morfondírozásomat kopogtatás törte meg.

‒ Gyere be!

Archer lépett a szobába. Beleszimatolt a levegőbe, majd elfintorodott.

‒ Nyiss ablakot! – utasított és leroskadt az egyik fotelbe. Lerúgta a cipőjét és feltette a lábát a dohányzóasztalra. Nagyon nyúzottnak tűnt. – Darius szaga árad belőled.

Basztikuli!

‒ Nem az történt, amire gondolsz – motyogtam bűnbánóan, Archer azonban csak a fejét csóválta. – Mégis mi a fenét csináljak vele? – tettem hozzá dühösen, miközben az ablakhoz sétáltam és kinyitottam.

Lopva a tükörbe pillantottam. Nyoma sem maradt az istennőnek, a megszokott, átlagos arc tekintett vissza rám.

‒ Talán ne ebben a házban mássz rá – morogta Archer ellenségesen.

‒ Tessék? – kérdeztem vészjóslóan rideg hangon.

Sötéten meredtem a férfira, miközben a bennem lakozó újféle démon ébredezni kezdett. Fogalmam sincs mikor és mi keltette életre, de ott volt, éreztem a jelenlétét és nem akartam visszanyomni a mélybe.

‒ Nem úgy értettem – szabadkozott a vámpír és bocsánatkérően nézett rám. – Nagyon kimerültem, ez az éjszaka felettébb megterhelő volt.

‒ Ezt hogy érted?

‒ Darius mennyit mesélt az itt folyó dolgokról?

‒ Konkrétan? Semmit – feleltem, és leültem a vele szemben lévő kanapéra.

‒ Hát persze! – morogta rosszkedvűen. – Megint játszadozik.

‒ Miről kellene tudnom?

‒ Úgy tűnik, kis családunk két pártra szakadt – válaszolta gunyorosan.

‒ Éspedig?

‒ Van a Kate Moon fanclub és vannak azok, akik szívesebben látnának holtan.

Megütközve meredtem rá.

‒ Nem értem ezt az egész cirkuszt. Nem is ismertek. Ráadásul én csak egy kis pisis vagyok hozzátok képest. Egy pillanat alatt eltehetnétek láb alól, és megszűnne a probléma, amit tudtomon kívül okoztam.

‒ Ez nem ilyen egyszerű – sóhajtott Archer, és szemét lehunyva, két ujja közé csippentette az orrnyergét, mintha fájna a feje.

‒ Miért nem? – értetlenkedtem tovább.

Akaratomon kívül olyan játékba csöppentem, amelynek nem ismertem a szabályait. Ha valamit világéletemben utáltam, az a bizonytalanság. Kiszámíthatatlan tettekre sarkallt.

‒ Calliope kezdettől fogva a halálod mellett kardoskodott, és valljuk be, igaza van. Akaratod ellenére lettél vámpír, valamint gyilkosként tevékenykedtél már életedben is. Ezek szembe mennek az alaptörvényeinkkel.