EGY GYILKOS NAPLÓJA 1. - Egy halandó vére

15. FEJEZET / AUGUSZTUS 1.

‒ Mondtam, hogy felesleges idejönnünk ‒ sziszegtem fojtott hangon, miközben a tető szélébe kapaszkodva előrehajoltam, hogy jobban lássam mi folyik a szemközti házban.

‒ Tudom ‒ felelte Jack feszülten. ‒ De látnom kellett, kinek az emberei loholnak utánam.

‒ És?

‒ A hadügyminiszter gárdája dúlja fel éppen az otthonomat.

‒ Szuper! Most legalább már tudom, kit kell levadásznom ‒ feleltem sötéten, és gyilkos mosoly terült szét az arcomon.

Jack oldalról rám pillantott és elkomorult az arca.

‒ Te ezt élvezed! ‒ vádolt meg.

‒ Ahhoz, hogy valakiből jó bérgyilkos legyen, élveznie kell a munkáját.

‒ Ezzel azt akarod mondani, hogy szeretsz gyilkolni?

Rövid ideig hallgattam. Még sosem tette fel senki ezt a kérdést nekem.

‒ Nem tudom ‒ feleltem őszintén. ‒ Ölni talán nem szeretek, de az odáig vezető utat végtelenül élvezem. Hazudnék, ha azt mondanám, nem így van. Felpezsdül tőle a vérem. Minden munkát gondosan megtervezek, és a kivitelezés a kedvenc részem. Sajnálom, ha csalódást okoztam ezzel.

Jack rövid ideig hallgatott, kutatón vizslatta az arcom, majd elfordult, és ismét a házat figyelte. Egy pillanattal később megmarkolta a karomat.

‒ Ketten eltűntek ‒ a hangja feszültségről árulkodott. ‒ Te láttad, hogy elhagyták a házat?

‒ Nem ‒ morogtam bosszúsan. ‒ Rád figyeltem. Jobb lesz, ha indulunk. Megtudtad, amit akartál.

Jack elengedte a karomat, majd óvatosan négykézláb a tető másik széle felé araszolt. Én guggolójárásban tettem ugyanezt, majd leugrottam. Fél füllel elcsíptem, amikor Jack az orra alatt azt dünnyögte, „felvágós". Mosolyogva értem földet, majd felnéztem Jackre. Ekkor hallottam meg őket. Szólni akartam a Kékszeműnek, hogy maradjon nyugton odafent, de az egyik ügynök hátulról hurkot akasztott a nyakamba és erősen megrántotta. Valami fémhuzal lehetett, elég erős ahhoz, hogy ne akarjak ficánkolni. Ez a hülye meg akart fojtani, nem tudhatta, hogy nincs szükségem levegőre. Időközben Jack is földet ért, és már készen állt a harcra. Nem figyeltem rá, úgy gondoltam, elég nagyfiú, tud magára vigyázni. Nem tudtam megfogni a hurkot, túl mélyen vágott a nyakamba, így más taktikához folyamodtam. Teljesen elernyedtem, és a támadómnak dőltem. Ez megzavarta annyi időre, hogy hátra nyúljak, és az egyik csuklóját megroppantsam. Összezúzni nem tudtam, mert a nap még magasan járt, és nem birtokoltam a természetfeletti erőm. A pasas felüvöltött a fájdalomtól. Micsoda férfi, sikít, mint egy kislány. Még a végén idecsődíti a többit is! Elengedte a drótot, én pedig kiszabadultam, majd felé fordultam, és eltörtem a nyakát. Még össze sem csuklott, már Jack felé mozdultam. Ő is épp akkor végzett a másik jómadárral.

‒ Mennünk kell, de kurva gyorsan! ‒ förmedtem rá.

Nagy lendülettel elindultam a kocsi felé, hátra sem nézve, hogy vajon követ-e. Néhány pillanattal később azonban feltűnt, hogy Jack egyre jobban lemaradt, a lépései sem túl határozottak, mintha sántítana. Visszafordultam, és ekkor megéreztem a vér jellegzetes, vasízű illatát.

‒ Hol sérültél meg?

‒ A jobb combom ‒ lehelte alig hallhatóan.

‒ Mutasd!

‒ Majd a kocsiban, nem akarom, hogy ránk találjanak.

‒ Oké ‒ morogtam és közben átöleltem a derekát.