EGY GYILKOS NAPLÓJA 1. - Egy halandó vére

7. FEJEZET / JÚLIUS 26.

Miután alaposan megfürödtem, egy puha és vastag fürdőköntösbe tekertem magam. Egy ilyet otthon is el bírnék viselni. Amíg Archerre vártam, a tűfegyvert visszadugtam a tükör mögé. Azon morfondíroztam, mi szükség lehet itt hálószobára, hiszen nem alszunk. Azonban ahogy Archer formás fenekére és vadítóan zöld szemére gondoltam, rájöttem milyen célt szolgálhatnak az ágyak. Jézusom, mekkora hülye vagyok!

Mikor a vámpír néhány órával később visszatért, még mindig zavarba ejtő gondolatok kavarogtak bennem, és kerültem a tekintetét.

‒ Igazán finom illatod lett - szagolt a levegőbe mellettem és elvigyorodott. Szótlanságomra kérdéssel reagált. ‒ Minden rendben?

‒ Persze - feleltem tömören, miközben a könyvem gerincét babráltam.

Láthatóan nem győztem meg, de nem firtatta tovább, mi bajom. Vérrel töltött poharat nyújtott felém, és nagyot kortyolt a sajátjából. Csak udvariasságból iszogatott velem, nem hiszem, hogy éhes lett volna, én magam sem voltam az.

‒ Mikor jönnek haza a többiek?

‒ Néhány nap múlva.

‒ Akkor holnap este még ketten leszünk. Nem fogja senki megzavarni az edzésünket?

‒ Nem tudok róla - felelte sejtelmesen. ‒ Elárulod, mi bajod?

‒ Semmi.

‒ Na persze - horkantott ingerülten.

Ahogy hátranyúlt, hogy összefogja a haját, megbűvölten figyeltem az izmai táncát a karjában. Már nem is emlékszem, mikor voltam utoljára férfival. A Jackkel elcsattant csókot igyekeztem szőnyeg alá söpörni. Ostoba liba vagyok! ‒ korholtam magam és elfordítottam a tekintetem. Archer általában sokzsebes, terepmintás, bőszabású nadrágot és rövidujjú pólót viselt. Derékig érő raszta haját többnyire kiengedve hordta, de így, hogy összefogta egy laza hajgumival, hangsúlyossá vált szögletes arcformája, melyen többnapos borosta virított. Hogy a francba nőhet a szakálla? Eddig ezt észre sem vettem. Határozottan zavart, hogy más szemmel tekintek rá. Sürgősen abba kell ezt hagynom!

Mikor ismét Archerre néztem, kifürkészhetetlen arccal figyelt engem. Lesütöttem a szemem, és megint a könyvemet kezdtem babrálni.

‒ Mi a franc bajod van? - kérdezte fojtott hangon.

‒ Nem akarok beszélni róla - suttogtam.

‒ Történt valami, amíg zuhanyoztál?

‒ Nem.

‒ Megbántottalak valamivel?

‒ Dehogy! - néztem rá elkerekedett szemekkel, hogy mégis hogy juthat eszébe ilyen butaság.

‒ Az istenekre! - fortyant fel dühösen.

‒ Régen voltam pasival, ennyi! - vágtam vissza bosszúsan.

‒ Ó!

‒ Csak ennyire futja?

‒ Kate, én... ‒ kezdte zavartan és most ő kerülte a tekintetemet. - Igazán jól esik az érdeklődésed, de... hogy is mondjam... ‒ sikerült teljesen zavarba hoznom.

Ez apró elégtétellel töltött el. Rohadék vagyok, tudom.

- Igazán vonzó nő vagy, és biztos vagyok benne, hogy szinte bárkit megkaphatsz, akit csak akarsz, de én...

‒ Mindegy, hagyjuk! - szakítottam félbe ingerülten, és a köntösöm övét kezdtem zavaromban babrálni. Mekkora barom vagyok! Nem is akarok lefeküdni vele. Úgy viselkedek, mint egy elsőbálozó kiskamasz. Hol egy fegyver, hogy fejbe lőhessem magam?!