EGY GYILKOS NAPLÓJA 1. - Egy halandó vére

5. FEJEZET / JÚLIUS 24.

Mielőtt követtem volna Jacket az otthonába, kivettem a csomagtartóból a sporttáskámat. Kérdő tekintetét látva a vérfoltos ruhámra mutattam.

‒ Szeretném lecserélni.

Válasz helyett sarkon fordult, és nagy léptekkel megindult a ház felé. Tényleg pipa volt rám.

Még be sem csuktam magam mögött az ajtót, máris nekem esett.

‒ Legszívesebben lepuffantanálak!

‒ Nem mondod? - dünnyögtem az orrom alatt, de rám se hederített.

A nappaliba csörtetett, dühösen a sarokba vágta a táskáját, majd felém fordult. Az ajtófélfának támaszkodva vártam a további műsort, nem léptem a szobába. Készen álltam rá, hogy sarkon fordulok és hazamegyek. Amúgy is vér kellett.

‒ Nem követted a parancsaimat, a kifejezett kérésem ellenére fegyvert hoztál magaddal, és nem tudom, mivel vetted rá Kojaket, hogy hazudjon a kedvedért, de még benne is csalódnom kellett miattad! - számolta ujjain a felsorolt bűnvádakat.

‒ Nem tudom, miről beszélsz - feleltem hidegen, mire három lépéssel átszelte a szobát, és felrántotta a felsőm.

‒ Ez nem egy karcolás!

‒ Kinek mi? - válaszoltam hetykén, de éreztem, ahogy a keserű epe elönti a torkom.

‒ Mivel magyaráztad meg neki, hogy haslövéssel vígan futkorászol?

‒ Semmivel ‒ Jack láthatóan meglepődött, mert egy pillanatra torkán akadt a szó. ‒ Már tudott rólam - folytattam dacosan.

‒ Honnan? - kérdezte Jack zavartan.

‒ Ezt talán vele kellene megbeszélned - vágtam vissza fojtott hangon. ‒ Van még valami? Vagy hazamehetek végre?

‒ Ennyivel nem úszod meg! - csattant fel, és néztem, ahogy a keze ökölbe szorul. - Te nyírtad ki az alpolgármestert?

Nem tudtam, mit mondhatnék, hazudni értelmetlen lett volna.

‒ Tehát igen.

‒ Mit számít ez? - kérdeztem vállat vonva. Csak másodpercek kérdése volt, hogy elszabaduljon a pokol.

‒ Még hogy mit számít? - horkantott megvetően. - Nekem az a dolgom, hogy olyan alakokra vadásszak, mint te!

‒ Hát tessék, itt vagyok! - tártam szét a kezem.

‒ Ne provokálj! - figyelmeztetett elsötétülő tekintettel.

Ó, dehogyisnem!

‒ Ezt tenném? - kérdeztem kihívóan, és léptem egyet Jack felé, de elfordult tőlem. - Nem azért vagy dühös, mert megöltem azt a nyomorultat. Neem... - csóváltam meg a fejem pimasz mosollyal az ajkamon. - Azért cirkuszolsz, mert minden percét élvezted a mai akciónak, és tudod, hogy számodra ez volt az utolsó.

‒ Fejezd be! - szólt rám fojtott hangon, de a szeme indulatoktól fénylett.

‒ Azért vagy mérges, mert megkínoztak egy fiatal fiút, akit TE hagytál hátra, a TE lelkeden szárad, ha többé nem lesz belőle normális ember - folytattam kíméletlenül, és minden egyes kimondott te szónál megböktem a vállát a mutatóujjammal. - Azért vagy dühös, mert mindent feladtál azért, hogy megfelelj a feleséged elvárásainak, mégis elhagyott téged.

Amikor a mondandóm végén ismét vállon akartam pöckölni, elképesztő gyorsasággal megragadta a kezem, és olyan erővel feszítette hátra, hogy a csuklóm roppant egyet. Mikor összeszorított szájjal Jack szemébe néztem, félelmet láttam felvillanni a tekintetében, majd azonnal elengedett.