EGY GYILKOS NAPLÓJA 1. - Egy halandó vére

12. FEJEZET / JÚLIUS 30.

Üres lakás fogadott. Archer volt oly' kedves és nemrég visszaszolgáltatta a mobilom, így távozáskor a sebtiben összecsomagolt táskámba hajítottam azt is. Most lázasan turkáltam a motyóim között, hogy megtaláljam. Teljesen lemerült, így a nappaliba siettem és töltőre dugtam. Miközben vártam, hogy használható állapotba kerüljön, bekapcsoltam a laptopomat és a másik telefont. Bosszankodva vettem tudomásul, hogy lemaradtam egy melóról, de ez legyen a legnagyobb gondom. Az e-mailjeim azonban nem tartalmaztak semmi fontosat.

A mobil töltöttsége alapján úgy döntöttem, már működőképes, így felhívtam Lilyt. Amíg vártam, hogy felvegye, a készülék betöltötte a hangposta üzeneteket.

‒ Kate? ‒ szólalt meg Lily óvatosan, ahogy fogadta a hívásom.

Hangosan kifújtam a benntartott levegőt megkönnyebbülésemben.

‒ Én vagyok. Jól vagy?

‒ Igen, minden rendben. Marcusszal vagyok.

‒ Szuper, maradj még ott pár napig. Szólok, ha már hazajöhetsz.

‒ Miért, mi a baj?

‒ Semmi, ez inkább csak óvintézkedés. Hamarosan jelentkezem ‒ tettem hozzá, mielőtt bontottam a vonalat.

Ezután Jacket hívtam, de foglalt jelzést kaptam. A híreket kezdtem böngészni, tudnom kellett, hogyan áll a nyomozás a politikust illetően, és a felgyújtott lakásnak is utána akartam járni. Nem jutottam sokra, mert Jack visszahívott.

‒ Szia! Jól vagy?

‒ Szia! Igen. Ronnie még nálad van?

‒ Aha, épp a számítógépemet nyüstöli.

‒ Maradhat még néhány napig?

‒ Persze, de szeretném, ha tájékoztatnál arról, mi ez az egész.

‒ Holnap. Addig még el kell intéznem néhány dolgot.

‒ Kell segítség?

‒ Egyelőre nem. Majd hívlak.

Meg sem vártam, hogy válaszoljon, már le is tettem. Fel kellett vennem a kapcsolatot azzal a közvetítővel, akitől a Darius-féle munkát kaptam. Bizonyítékra volt szükségem a teóriámat illetően. Calliope ugyan bevallotta, hogy megbízott egy munkával, de biztosra kellett mennem.

Miután átböngésztem a híreket, kikerestem azt a fájlt, amelybe a Darius megölésével kapcsolatos információkat lementettem. Talán felelőtlenségnek tűnhet, hogy ilyesmit tárolok a gépemen, de speciális, jelszóval ellátott mappában tartom őket, és a fájlokban titkosírással jegyzem fel a tudnivalókat. Többször is kihúzott már a pácból, hogy a munka elvégzése után nem semmisítettem meg az adatokat. Miután megtaláltam a közvetítő számát, küldtem neki egy üzenetet, hogy sürgősen beszélnünk kell. Megadtam az azonosítószámom, a meló fedőnevét és egy határidőt, ezután kikapcsoltam a telefont. Hogy lefoglaljam zaklatott elmém, megtisztítottam a fegyvereket, és visszatettem őket a korábbi rejtekhelyükre a lakásban. Az ismeretlen kardot forgattam a kezemben, mikor zajt hallottam. Valaki leparkolt a ház előtt, majd a nyitott kertkapun át a veranda felé igyekezett. Két lépéssel átszeltem a nappalit és az ablakhoz simultam. Óvatosan kilestem, majd döbbenten pislogtam néhányat. Ez meg hogy került ide? Nem emlékszem, hogy megadtam volna neki a címem.

Már az ajtóban álltam, mikor kopogtattak.

‒ Mit keresel itt? ‒ nyitottam ajtót nem túl kedvesen. ‒ És honnan a francból tudtad meg a címem?