A Mágus és a druidalány ✔

A karperec titka

     Meg akartam köszönni, hogy hallgatott rám. Talán hibát követtem el, amikor Winifredhez fordultam tanácsért. Nem a jószándékában kételkedem, ő egyszerűen nem tudta, hogyan működnek Bástyavárban a dolgok.
     Az ő ötlete volt, hogy lepjem meg, settenkedjek be Brayan hálótermébe. Oda úgysem enged be mást, csak az ágyasokat, de őket is csak késő este.Úgy képzeltük el a jelenetet, hogy ő besétál az ajtón, fáradtan, elcsigázottan, én pedig elugrom és valahogy felvidítom. Valahogy.
     – Kora délután nem számíthatsz nagy meglepetésekre – vélte Winifred. – De Brayannak leesik majd az álla!
     Annyira jól hangzott és sajnos hagytam magam meggyőzni.

⤞⨳⤝

     A hálóterem hátsó részében, a terebélyes ruhás szekrény mögött húztam meg magam. Ott nem hallhattam a folyosóról beszűrődő hangokat, és ha hallom is, már nem tehettem volna semmit.
     Brayan Josefa társaságában tért vissza a hálótermébe. A tervünk szerint elcsigázott volt és fáradt, de szó sem lehetett arról, hogy előbújjak, amíg a gyűlölködő nagynénje is a közelben volt.
     – Megírtam Noriának, hogy jól vagy. – Rémülten figyeltem, hogy Josefa letelepedik Brayan kényelmes karosszékébe. Ha leült, akkor maradni fog, talán sokáig.
     – Ha úgy láttad jónak. – Brayan elfeküdt a heverőn, egyik karját párnaként a feje alá hajtotta és lehunyta a szemét.
     – Aggódik érted – mondta Josefa. – Azóta sem hallott felőled, hogy elhagytad Camelotot, pedig állítólag megígérted neki, hogy rendszeresen írsz neki.
     – Nem rémlik ilyesmi.
     – Brayan, már nem vagy kisfiú és ez már nem játék. Lassan meg kell állapodnod. Noria hű hozzád, de nem várhatod el tőle, hogy örökké az ablakban álljon, azt lesve, mikor bukkansz fel az úton.
     – Ha úgy akarod, írok neki, hogy ne ácsorogjon az ablaknál – mondta Brayan. Josefa rácsapott a széke karfájára. A váratlan hangtól Brayan szemhéja megrebbent, de nem nyitotta ki a szemét.
     – Nem, nem ezt akarom! Azt akarom, hogy visszatérj Camelotba, és tedd, amit a jóslat előír. Vedd el Noriát és válj azzá, aki vagy.
     – Nem hiszek a jóslatokban.
     – Érdekes. Amikor utoljára itt jártam, még hittél, csak időt kértél még. Az idő elfogyott. Uther hamarosan meghal, Arthur kerül a trónra és barátokra lesz szüksége. Mágusként pedig más kötelességeid is vannak.
     Kötelességek. Kigúnyolta a kötelességemet, amit a druidák rám róttak, és most kiderült, hogy ugyanabban a cipőben járt.
     – De rendben, elfogadom – mondta Josefa. – Ha még nem akarsz házasodni, hát legyen. Idővel megjön a kedved. Noria meghozza majd.
     – Mondtam már – Brayan nem változtatott a hanyag testtartáson, a hangja viszont már élesen csendült. – Nem teszem meg.
     Hosszú csend állt be. Josefa hátradőlt, úgy tűnt, tényleg lezárták a témát.
     – Mi van azzal a kis druidával? – kérdezte hirtelen az asszony.
     – Mi lenne? Elég alacsony és druida. Minden druida ilyen apró?
     – Teszek a mocskos druidákra! – sziszegte Josefa. – Azt áruld el, mi van köztetek! És most már ne hazudj nekem!
     – Ne kérdezz ilyesmit, mert nem örülnél annak, amit hallanál – válaszolta Brayan unottan.
     – Ne játssz velem, fiam, válaszolj! – csattant fel az asszony.
     – Ha úgy akarod. – Brayan lassan felült és a nagynénje szemébe nézett. – Zeiya és én... Mágia van köztünk. Mágikus dolgok történnek, ha együtt vagyunk. Folyton. Van, amit ő még észre sem vesz, pedig mindennek ő az okozója.
     – Ne légy ennyire befolyásolható, Brayan, nem ilyennek neveltelek. Bármi is az, amit tapasztalsz, az druida mágia műve.
     – Ő nem egyszerű druida. Accolon farkasai engedelmeskednek neki. Ez nem lehet bűbáj műve. Tegnap együtt voltunk az istállóknál, és a lovam megszólalt. Beszélt hozzám. Utána pedig már minden állatot megértettem, ha úgy akartam. – Csúfondáros vigyorra húzta a száját. – A vén Blake feldühített, és a lova a parancsomra levetette magáról. Össze is törte magát.
     – Hát ezért fogadtad be – bólintott Josefa. – Már azt hittem, tényleg békét akarsz kötni vele.
     Brayan gúnyosan felhorkant. – Soha.
     – De bármit is érzel, az nem a druida miatt van...
     – Ez nem érzés, Josefa – jelentette ki határozottan Brayan. – Amióta a várban van, egyre erősebb a mágiám. Képes arra, hogy növelje a hatalmamat, és élvezem ezt.
     Hogy lehettem ennyire ostoba! Nem miattam fogadta be a nagyapját. Nem azért, mert hallgatott rám, mert megbecsülte a véleményemet. Ez csak abban az álomvilágban történhetne meg, amit elképzeltem magamnak, de a valóságban éltem. Ott, ahol Brayan csak egy mágikus furcsaságnak tart, és arra használ, hogy az erejét fokozzam.
     Josefa megint hosszabb szünetet tartott.
     – Tévedsz, édes fiam. Ezt nem ő csinálja, nem neki köszönheted. A jóslat megmondta, hogy te leszel minden idők leghatalmasabb mágusa. – Brayan tekintete lapos lett. Nem úgy tűnt, mintha hitt volna abban a bizonyos jóslatban. – Légy észnél. Az is lehet, hogy összejátszik a démonokkal, az apád küldte, hogy rajta keresztül férkőzzön hozzád. – Vontatottan beszélt, mintha közben találná ki, mit is akar mondani.
     – Zeiya és a démonok? Azt nehezen hiszem. – Brayan visszatért a henyélő testtartásba. – És hogy tudd, a druidák azt akarják, nemzzek nekik gyermeket.
     – A druidák? – sziszegte Josefa. – Szemét mocskok! – Josefa földre szegezte a tekintetét. – Rájöttek, miféle erő bújik meg benned, és maguknak akarják. De soha nem kapják meg! Nem kapják meg a gyermeket!
     – Azt hiszem, megteszem.
     – Eszedbe ne jusson! – kiáltott rá Josefa. – Ha felcsinálod azt a ribancot, rád zúdul minden átok, amit eddig mágusok kiejtettek a szájukon.
     A durva szavaktól összerezzentem. Brayan szemhéja kipattant.
     Lassan felült a heverőn, elnézett Josefa mellett, egyenesen a hálóterem végébe.
     Visszahúzódtam a szekrény mögé. A szökésem éjszakáján megérezte, hogy a fal mögött lapulok, lehet, hogy most is kiszúrt? Dobogó szívvel vártam. Hogy nem gondoltam erre korábban?
     – Ezen akkor rágódj, ha megfogan a gyerek – mondta Brayan.
     Josefa gúnyosan elvigyorodott, vékony, szikkadt ajka mögött előtűntek a sok-sok év alatt besárgult, elkopott fogai.
     – Miért? Talán nem dolgozol rajta eleget? Vagy teszel ellene?
     – Rossz a levegő – szólt sietve Brayan. – Menjünk, sétáljunk egyet!
     – Noria azóta is átkozza magát, hogy nem jött rá, mire jó az a karperec. Ha időben rájön, és leveszi, amikor kell, talán nem is lennénk itt. Gyereked lenne, férjként, apaként élnél Camelotban, és ami a legfontosabb: már rég beteljesült volna a jóslat és hatalmas mágus lennél.
     Rámeredtem a karperecre és hirtelen minden megvilágosodott. Ezért ragaszkodott hozzá, hogy viseljem. Bűbáj van rajta, ami megakadályozza, hogy teherbe essek. A való világ, ami miatt annyira aggódtam, szétfolyt körülöttem. Már nem számított. Ekkora árulás után már nem érdekelt semmi.
     Óvatosan lefejtettem a csuklómról a karperecet és a földre helyeztem.
     – Igazad lehet, rám fér egy kis mozgás.
     Hallottam az ajtó csukódását, de még vártam. Elképzeltem, Brayan végigtámogatja Josefát a folyosón, és amikor úgy éreztem, elég időt adtam nekik, kifordultam a szekrény mögül.
     Egyenesen szembetaláltam magam Brayannal.
     – Meg akartalak lepni. Hiba volt – mondtam határozottan. Kikerültem, és ő hagyta.
     – Összeköt minket valami. Tudom, hogy érzed – mondta tárgyilagosan. – Valami ősi és mágikus. Bármi is az, most már hozzám tartozol. 
     Csak az ajtóból fordultam vissza hozzá.
     – Nem vagyok sem a lovad, sem a kutyád, hogy magad mellett tarts, csak mert a hasznomat veszed. Nélkülem kell a világ leghatalmasabb varázslójává válnod.
     – Szeretnéd azt a gyereket? Mert jó...
     – Gyerek? Tőled egy korty víz sem kéne a sivatagban – szakítottam félbe. – Nálad gonoszabb emberrel még nem találkoztam. Nem kockáztatom meg, hogy a gyermekem egy fikarcnyit is hozzád hasonlítson.
     Brayan arcizmai megfeszültek, rideg lett és távolságtartó. Megint az a Mágus volt, akivel először találkoztam.
     – Bármire is készülsz, garantálom, hogy nem fog sikerülni – szólt utánam fagyosan.
     – Az majd kiderül. 

⤞⨳⤝