A Mágus és a druidalány ✔

A kürtszó

     Két hét telt el úgy, hogy nem hallottam Brayanról. Közvetlenül. A lányok annál többet tudtak róla: mit evett aznap, mit ivott, mit viselt, hogy ment aznap a kiképzés, kiktől érkezett levél, kik küldtek ajándékot egy későbbi megállapodás reményében, és mi az a megállapodás. Mindenki tudott valami apróságot, és szépen lassan összerakosgatták Brayan életének azt a részét, aminek ők nem voltak részesei.
     Nem vettem részt a sajátos kirakósban, úgy döntöttem, nem érdekel Brayan. Mégis néha azon kaptam magam, hogy ha egyedül vagyok, a bőrkötelet pörgetve a mutató- és hüvelykujjam között, az éjszakai találkozásunkra gondolok.
     Egyik nap vacsora előtt Hena sietett be a szobámba. Az arcát látva szinte leejtettem az ölembe a könyvet, amit olvastam. Hena gondosan becsukta maga mögött az ajtót, ami a szabályok szerint nappal nem tehetnénk meg.
     − A Bedegraine-be vitték. – Elém sietett és megragadta a kezem, amitől a könyv lezuhant a vastag, puha szőnyegre. – A nagynénédet. Elhurcolták a Bedegraine-be. Most hozta a hírt a durinom.
     Megfagyott bennem a vér. A Bedegraine, az ősi rengeteg, amit még ősibb szörnyek, szellemek és félelmetes vadállatok laknak. Birodalomszerte ismerik a nevet, ismerik a róla szóló legendákat, és a bölcsek tudják, kerülni kell. 
     − De miért? − suttogtam elhűlve.
     Hena megcsóválta a fejét. Erről már nem szólt a szolgálója. A megérkezésem napján történt incidens jutott az eszembe.
     − Azt hiszi, tettem valamit.
     Hena nem válaszolt, amit helyeslésnek vettem. A tekintetem a köpenyre siklott, amit a közeli szék támlájára vetettem le az aznapi sétám után. Talán azzal dühítettem fel, hogy néha elhagyom az ágyasok tornyát és sétálok a várban. De hiszen ez nem lenne jogos, az ágyasok kísérővel kedvükre járhatnak-kelhetnek. Viszont azt is megmondta, hogy nem örül, hogy a majdani gyermeke anyja a folyosókon kószál.
     De mit számít az ok, amikor Teresát miattam büntetik?
     − Nem éli túl az éjszakát. – Hena kinézett az ablakon. Követtem a példáját. A hegyet körülölelő  és messzire elnyúló Bedegraine a magasból csak egy összefüggő lombtengernek látszott. – A Rengeteg éjszaka mindennél halálosabb.
     Ezután Hena még próbált megvigasztalni, de vígaszra szorultam a legkevésbé. Segítségre lett volna szükségem, azt viszont Bástyavárban nem kaphattam senkitől.
     Tudtam, nincs más választásom. Újra megtettem, amit két héttel korábban: miután elcsendesedett minden, magamra vetettem a köpenyemet és útra keltem.
     Már ismertem a várat, magabiztosan és gyorsan mozogtam a falak között. Minden neszre megtorpantam, és zakatoló szívvel vártam, ki fog rajtakapni a szökésen, de gond nélkül eljutottam a fényesen megvilágított, késő este is népes, vidám emberekkel vagy dolgukat végző cselédekkel megtelt udvarra.
     A falak mentén, az árnyékban megbújva siettem a vár hatalmas kapuja felé, szinte várva a pillanatot, amikor lezuhan a csapórács, és két fogdmeg megragad, hogy a tömlöcbe vonszoljon.       Kijutottam. Onnantól már egyenes út vezetett a Bedegraine erdejébe, a veszedelembe.
     Ahogy a fák közé értem, meghallottam a kürtszót és minden elsötétedett. 

⤞⨳⤝