A Mágus és a druidalány ✔

Szolgálólánynak lenni

     Pár nappal később történt.
     Vidám örömujjongásra lettem figyelmes. Ismerős volt: valahányszor napközben megjelent, Saemet a lányok mindig természetellenes lelkendezéssel üdvözölték. Nem csatlakoztam hozzájuk, nem szokásom az ujjongás, és abban is bizonyos voltam, hogy az öreg durin nem engem keres.
     − Zeiya. − Saem csendes megszólítására rémülten perdültem meg. A szürkehajú, vén durin a küszöbön állt, és szinte kedvesen nézett rám.
     − A Mágus hívat – mondta, és mintha kisandított volna oldalra. Sejtettem, hogy a lányok a szobájuk ajtajából leselkednek. Talán pont ezt akarta. Azt akarta, hogy a többi ágyas tudja, Brayan nem a hálószobájába szólít. 
     Összerázkódtam. Az nem lehet. Nem akarok a szeme elé kerülni. Azután,ahogy viselkedtem vele, nem akarok vele találkozni. Sokáig habozhattam, mertSaem megismételte a mondandóját. Zavartan nyúltam a köpenyemért és vöröslőarccal indultam utána.
     Láttam már ezt a jelenetet párszor: Saem halad elől, az éjjelre kiszemelt lány a köntösébe burkolózva követi, és így vonulnak el a többi ágyas előtt, akik addigra kitolulnak a szobájuk ajtajába, hogy irigykedve figyeljék a szerencsés társukat.
     Most velem történt meg, és meg kell mondjam, borzalmas volt átélni még úgy is, hogy mindannyian tudtuk, én nem Brayan hálóterme felé tartok.
     Elindultunk a várudvar felé vezető úton, de ahelyett, hogy alig kanyarodtunk le a lépcső felé, megállt és kitárta előttem az egyik ajtót.
      − Menj be. Kérlek − tette hozzá barátságosabban. Tettem, amit mondott.
     Egy üres, tiszta hálóteremben találtam magam, apróságok elárulták, hogy jelenleg senki sem lakja. Odabent egy szolgáló várt rám, mellette egy székre egy szolgáló ruháját terítették ki.
     − A Mágus azt kívánja, hogy vedd ezt fel − közölte Saem. − Nekem mennem kell, de Yola majd segít mindenben.
     Értetlenül és egy kicsit rémülten figyeltem, ahogy Saem magamra hagy egy idegen szolgálóval.
     Viseljem a szolgálók ruháját? Büntetésnek szánja? Vezeklésnek aszavaimért? Beletörődtem volna az ítéletbe, de valamiért úgy éreztem, Brayannem tenne ilyet, vagy ha mégis, nem ezt a módját választaná, hogy büntessen. Deakkor miért?
     − Kérlek − szólt halkan a lány.
     Előttem állt készen arra, hogy segítsen az öltözködésben. Hagytam, tegye, amit akar. Kibújtatott az ágyasok gyűlölt ruhájából, és rám adta a szolgálók bő szabású egyenöltözetét. Szörnyen nehéz volt, szalonnaszagot árasztott, és mindenhol szúrt. Csak remélhettem, hogy előző viselője nem volt tetves vagy bolhás. Yola a fejemre húzta a kendőt, és a mellkasomon lötyögő plusz anyagot a szám elé igazította, majd a kendőhöz gombolta, hogy eltakarja vele az arcomat.
     − Ez kegyetlen − mondtam.
     Saját leheletemtől pára csapódott az arcomra, amit a kendő fedett, és amit már amúgy is kikezdett a szúrós anyag, és ez még sérülékenyebbé tette a bőrömet. Ujjaim az álarcba martak, hogy lerántsam magamról, de Yola megállította a kezemet, és óvatosan megcsóválta a fejét.
     − A Mágus utasítása.
     − De miért akarja ezt Brayan? − Az ura nevét hallva Yola tekintete riadtan megvillant.
     − Küldöttség jön és azt akarja, hogy ott legyél, de álruhában.
     − Hogy bírjátok ezt elviselni?
     Yola szeme sarkában nevető ráncok gyűltek, vagyis mosolygott. 
     − Kérlek, ne vedd zokon, de ha kimegyünk innen, úgy kell bánnom veled, mint más szolgálólányokkal.
     Bólintottam. Yola bátorítón rám hunyorgott, majd kitárta az ajtót.
     Levezetett a várudvarra, keresztül az emberek sokaságán, ami mintha a szokottnál is sűrűbb lett volna, egyenesen a terembe, ahol először találkoztam Brayannal. 

⤞⨳⤝