Luna (Befejezett)

3. Fejezet

-Mit művelsz Logan?! - ordìtott a hátunk mögül egy férfi.

Hirtelem egy magas sötét alak, rántotta le ròlam támadòmat. Megmentőm torkon ragadta Logant és annak a fának szegezte, aminek néhány percel ezelőtt még én voltam odapréselve.

- Ez a törzsfőnök fiának az ajándéka! Mit hittél Logan? Azonnal hord el magad, és többé rá se nézz a lányra! Mostantòl én figyelek rá! Megértettél?! - sziszegte a fogai közül a harcos, ellentmondást nem tűrve.

A megszégyenìtett harcos egy szò nélkül odébbált, de a szemei mérhetetlen haragròl árulkodtak.
Észbekaptam, és gyorsan összefűztem a karomat a melkasom körül, hogy eltakarhassam közszemlére ìtélt testrészeimet.
A segìtségemre siető férfi végigmért engem, és olyan arcot vágott, mint ha ez az egész az én hibám lett volna.
Rövid felnyìrt hajába, néhány őszhajszál vegyült már, és arcán is meglátszott az idő vasfoga. Páncélja, dìszesebb volt, mint társaié, és a testartása is tekintélyt parancsolò volt. Gondolom ő lehetett a csapat vezetője.
A csendet ő törte meg, mivel én csak meredtem magam elé. Mindenem remegett, és rettegtem visszamenni a táborba.

-Szedd össze magad, és gyere utánam! Mostantòl el se mozdulsz mellőlem, amig haza nem érünk! - morgott a vezető.

-Nem szeretném ha mégegyszer ilyen helyzetbe hoznád magad. - meredt rám.

Erre elöntött a pulykaméreg. Mit képzel ez magárol?

- Ha úgy gondolja, hogy ilyen egy meghitt együttlét, akkor maga egy beteg fasz! Azt hiszi ìgy néznék ki, ha ezt én akartam volna?! - mutattam vérző feldagadt számra.

A számon ugyan nem csak az én vérem volt, de erre nem akartam felhìvni a figyelmét.

-Ha befejezted a siránkozást, akkor tápászkodj fel, és gyere azonnal! - intett, mint, ha csak egy öleb lennék.

Rávicsorogtam, de utána botorkáltam, mivel féltem egyedül maradni az erdőben.
Melleimen még mimdig szorosan összefogtam az ingem maradékát.
Amikor visszaértünk a táborba, akkor mindenki minket pásztázott a szemével. Én lehorgasztott fejjel követtem önjelölt védelmezőmet, de a nevetgéléseken nem tudtam tùltenni magam. Büszkén felemeltem a fejem, hiszen nekem nincs mi miatt szégyenkeznem. Ők azok akik elraboltak. Ők azok akik ùgy viselkednek velem, mint ha egy tárgy lennék, és ők azok akiknek le kéne hajtaniuk a fejüket.

A harcos, kitárta előttem hatalmas sátra ajtaját, és intett a fejével, hogy menjek be.
Utánam jött, és utazòládájábol egy inget vágott hozzám, majd kiment.
Mélyen felháborìtott a gesztus, de gyorsan magamra kaptam.
A sátor előtti beszélgetést kezdtem kihallgatni.

-Elijah klánfő nem fog örülni, hogy a fia előtt betöröd a kis szukát! Legalább megoszthatnád velünk is, ùgy hallom harapòs a kicsike! - fűzte hozzá nevetve egy idegen férfi hang.

-Nem kéne ilyen òvintézkedéseket eszközölnöm, ha nem veszet kutya mòdjára viselkedne a csapatom! És ne merészeljetek egy szòt se ejteni odahaza arròl, hogy a fiù ajándéka nálam éjszakázott, mert véresre korbácsoltatlak mindannyiotokat! Világosan elmondtam, hogy senki egy ùjjal se érhet hozzá, semmit sem ér, ha valaki megbecstelenìti!

- De Zion mester...

- Hallgass! Nem tűröm, hogy egy ilyen kis pelyhes pöcsü megkérdőjelezzen! És ez a többiekre is vonatkozik! - torkolta le őket a mester.

Amikor bejött a sátorba, meg se lepődött, hogy az ajtònál talált. Összehùzta bozontos szemöldökét, és az ágyhoz lépett. Egy vastag szörmét, hajìtott elém a földre.

- Ezen elaluthatsz ma, és ha kedves az életed akkor nem pròbálsz meg elszökni. Minden éjjel ört állnak a sátram előtt. És meg ne zavard a pihenésemet, mert már rohadtul elegem van a mai napbòl, nem akarlak egész este is téged pesztrálni!

Legszìvesebben, arcon köptem volna, de feldagadt arcomnak nem hiányzott egy ùjjab verés, sem az önérzetemnek. A sátorban jò meleg volt, az öreg harcos sem akarta magát rámerőltettni, és én már a végtelenségig kimerültem. Szòval leheveredtem hevenyészett helyemre, és amint megbizonyosodtam ròla, hogy biztonságba vagyok mély álomba merültem.

Amikor felkelltem hajnalban, Zion még aludt. A táborban is csend honolt. A gondolataim egyből a családomra terelődtek, és hogy valahogy ki kell szabadulnom innen. A szökési tervem nem volt bonyolult, elveszem, a mester egy tőrét, ami a holmiai között rejtett el, megölöm az őrt az ajtò előtt, és kiosonok a táborbòl.
Odalopòdztam a ruhakupachoz, elemeltem a tőrt, és a combomhoz erősìtettem. A kijárat felé mentem, amikor Zion mély dörmögő hangjával nekem szegezte a kérdését.

- Meg akarod magad öletni? Vagy engem akartál megölni? Vagy esetleg Kaint az ajtò elött, és a csapatomat? Tudtam, hogy vad vagy, de hogy ennyire beképzelt is.

- Egy farkast nem lehet bezárni! Mit hittél, te vén bolond, hogy meg sem pròbálom?! Sose fogom feladni! - fortyogò dühömben a tőrért nyùltam.

A mester odaugrott elém, hogy lefegyverezzen, de mielőtt célt érhetett volna, fegyveremmel végighasìtottam az arcán. Nem volt elég mély ahhoz, hogy komolyabb kárt tegyen benne, de a halántékátòl, az álláig hùzodò seb szép emlékeztető lesz neki, az előbbi eskümre.

A földre tepert, és kitépte a kezemből a tőrt. Akkora pofont kevert le nekem kérges kezével, hogy a fülem még percekkel azután is csengett.

- Ha még egyszer ellenszegülsz, akkor nem érdekel, hogy értékes zsákmány vagy Elijahnak, élve elégetlek te boszorkány! - kimérten mondta, szinte szòtagolva, hogy minden szavát jòl az eszembe véssem.

Kezeimet összekötözte, és a priccsemre lökött. Lemosta a vért az arcáròl, felvette tunikáját, és páncélzatát. Fegyvereit szinte szertartás szerűen kötözte magára.
Kirángatott a sátorbòl a hajamnál fogva, és egy hosszù kötéllel a lova után kötözött a kezeimnél fogva.

- Ebből talán tanulsz Szuka! Nem érdemes velünk ùjjat hùzni! - olyan hangosan intézte felém szavait, hogy a többi táborlakò is jòl hallja.

Nem szòltam egy szòt se, csak vicsorogtam a mesterre. Ezt a csatát elvesztettem, de még a háborùt nem. A csapat is készen állt az indulásra, ìgy elindultunk "haza". Tartottam a lépést a gyönyörű barna csődörrel, ami után kötöztek. Most nem nevettek, rajtam. Vagy a fáradság tört ki rajtuk is, vagy csak már nem volt semmi ùjdonság a kinzásomban.

A nap már átfordult, mire odaértünk a Csontok falujába. Egy nagy fakapun mentünk be, amit kitártak előttünk.
Zion, még mindig nem oldozott el, ìgy vezetett be egészen a falu központjáig.