Luna (Befejezett)

21. Fejezet

Amikor véget ért a szerttartás, mindenki hazatért. Akadtak akik az üres kunykójukba, a szerencsésebbek a családjukhoz. Mi Coleal néma csendben,kézenfogva sétáltunk haza, mindketten a történtek hatása alatt voltunk még.

Zion, eleget tett ígéretének, és bevackolt a szüleim hálójába. Semmi jele nem volt az ottlétének. Mi sem időztunk a konyhában, egyből a hálószobám felé vettük az irányt.

Cole miután becsuka mögöttünk az ajtót, egyből a falhoz szegezett. Karomat a fejem fölé szorította, szabad kezét pedig a nyakam köré fonta. A hirtelen reakciójától a szavam is elállt, a szobában csak a kettönk zihálását lehetett hallani. Vágytól égő tekintete megbénított.

- Úgy emlékszem, pontosan ennél az ajtónál szakítottunk félbe egy fontos beszélgetést.

- Valóban, rémlik valami. - lihegtem kéjesen.

Cole hevesen megcsókolt, bár ez nem kifejezés rá, ahogy faltuk egymást. Borzasztóan vágytam rá, és ahogy a keze a torkomról elkezdett lefelé siklani, teljesen elolvadtam. A csípőm ívén haladt végig, feltolta tunikám alját és egy mozdulattal le is segítette rólam. Egy pillanatra elidőzött melleim látványán, majd a szájával kezdte izgatni bimbóimat. Ujjaimat sötét hajába temettem, és lehunyt szemmel élveztem érintéseit.

Térdre rogyott előttem, és egyesével lehúzta csizmáimat, majd a nadrágomtól is megszabadított. Közben végig a szemembe nézet, és a reakciómat figyelte. Amikor már teljesen meztelen voltam, a lábfejemtől a combomig végig simított, majd át is vetette a vállán. Követelőző csókokkal haladt felfelé a belső combomon, míg elért a legérzékenyebb pontomig. A hátamat a falnak vetettem, és a hajába kapaszkodtam, hogy meg tudjak állni a lábamon, úgy vonaglottam. Egyből két újját is belém mélyesztette, mire fölordítottam. Önkéntelen mozgásba kezdtem az arcán, és meglovagoltam a kezét. A gyönyör hullámai olyan sebesen robbantak szét bennem, hogy ha Cole nem tart meg , biztos, hogy összerogyok.

Kábultságomból, még föl sem ocsúdtam, amikor a karjaiba vett, és az ágy felé cipelt. A hátamra fektetett és rámmászott, izmos testével teljesen betakart. Hatalmas merevedését éreztem a lábam között, majd őrjítő lassúsággal nyomakodott belém. Nem bírta magát tovább visszafogni, és heves tempóra válltott. A nevét zihálltam, amikor mindketten elélveztünk.

Izzadt homlokunkat, egymáséhoz nyomtuk, és csak vigyorunktunk egymásra, miközben harcoltunk a levegőért. Nem szóltunk egymáshoz semmit, nem is kellett. Minden a arcunkra, volt írva.

Cole mellém feküdt, és egymás karjaiba aludtunk el. Nem járt semmi a fejemben. Sem az előttünk álló hatalmas feladat, sem a múlt fájdalmai, sem semmi más. Szimplán csak boldog voltam, és teljes.

Régóta nem aludtam ilyen pihentetőt. Cole már fenn volt, mire én is felkelltem. Mosolyogva legeltette a szemét rajtam.

- Te engem bámultál, amíg aludtam?

- Egész nap el tudnám nézni, ahogy békésen szuszogsz mellettem.

Egy huncut mosoly volt a válaszom. Még egy kis ideig összebújva pihengettünk, de rengeteg dolog várt még ránk aznap. Nagynehezen elhagytuk a szerelmi fészket, és kimentünk reggelizni. Zion már javában, fenn volt, és reggelit készített. Zabkása volt a mai menü, amit elénk is rakott az asztalra.

- Egyetek, rátok fér a tegnap este után. - morgott a bajsza alatt.

Mi csak egymásra néztünk Coleal, és dőltünk a nevetéstől.

- Remélem nem hoztunk zavarba mester?! - vihogott Cole.

- Azt nem olyan könnyű fiam...! - dörmögte.

Miután túlvoltunk a kínos reggelin, átmentünk Amarához, hogy elmeséljük neki a fejleményeket. Ziont otthon hagytuk, ha netán balul sülnének el a dolgok. Szerencsére Amara belátta, hogy egy belső ember hatalmas előnyt jelent a tervünkre nézve, sőt áthivatta a mestert is, hogy közösen tanácskozzunk. Zion és Amara hamar megtalálták a közös hangot, aminek nagyon örültem, de még így is elment az egész délelőtt, mire fixáltuk a projektet.

A mestert visszaküldjük, a Csontok klánjához, aki titokban elhinti a tervünket. Elijah meg fog neki bocsátani, és visszafogadja, mivel azt fogja hazudni, hogy utánunk jött kémkedni. Meg is talállt minket, és téves információkkal látja el a klánfőnököt. Bízunk benne, hogy minnél több követőt tud nekünk gyűjteni Zion, de az igazán nagy durranás az lesz, amikor három nap múlva, az egész Farkas klán útra kerekedik. Teljes harci felszerelésben, a nők és a férfiak egyaránt, hiába nem kapott a legtöbb hadi kiképzést. Elég lesz a látványuk, hogy a makacs klántagokat meggyőzzük térjenek jobb belátásra. A gyerekek Amara vezetése alatt hagyják el a törzset, és meghúzzák magukat, amíg lezajlik a hatalomátvétel. Ha a terv beválik, akkor egy ember kivételével mindenki megússza.

Amara a délután folyamán, beszélt a tanáccsal is, akiket nagy nehezen meg is tudott győzni, a terv sikeréről. Már csak egy dolog maradt hátra a mai napból, ami talán a legnehezebb lesz. A Farkasok népét rábírni az egyetértésre. Este a törzsfő összehívta őket a főházba. A vének a tőlük már megszokott "U" alakban foglaltak helyet, azzal a kivétellel, hogy a két üresen maradt helyet Amara most velem és Coleal töltötte föl. Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy a két oldalán ülhettünk, bár a klánfő egy legyintéssel elintézte az egészet. Véleménye szerint az ő hatalma csak addig tart, amíg a terv végéhez nem érünk, hiszen utána úgy is mi vesszük át a heylét. Igaza volt, de más az elmélet, és más a gyakorlat. Idegesen fészkelődtem a heyemen, mire Cole bátorítóan mosolygott rám. Vettem egy mély lélegzetet, és megacéloztam magam, mire Amara felállt, és megkezdte szónoklatát.

- Rengeteg veszteség ért mostanában minket! Szinte mindenkiről elmondható, hogy elvesztett egy családtagot, egy barátot, estleg egy szerelmet. Nem akarok több tömegmáglyát meggyújtani, és elegem van a gyászból is! Válltoztatnunk kell a jelenlegi helyzeten, ezt remélem ti is belátjátok. Elég a harcokból, és a felesleges halálból! A vénekkel, arra a döntésre jutottunk, hogy el kell hagynunk szeretett földünket, a túlélés érdekében. Tudom, hogy ez hatalmas kérés, de nincs olyan nagy áldozat, amit ne hoznánk meg a gyermekeinkért. Köreinkben van a Csontok klánjának jövendő vezetője, aki egy ajánlattal állt elő számunkra. Kérlek ezt mond el nekik is! - intett a klánfő Colenak.

A teremben hatalas zúgolódás vette kezdetét, mire Amara csöndre intette őket. Néhány másodperc leforgása alatt végre elnémultak. Cole felállt, és nekiállt a beszédének.

- Egyik klán sem különbözik a másiktól, legalábbis én ebben hiszek. A Csontok népénél is vannak sajnos problémák, amiben tudnátok nekik segíteni. Apám, a törzsfő méltatlanul bánik az embereivel. Rengetegen halltak meg, a megátalkodottsága miatt. Hiszem, hogy a segítségetekkel meg tudjuk dönteni a hatalmát, és én venném át a helyét. Cserébe, odatelepülhetnétek hozzánk, és egy új klánt hozhatnánk létre. Tudom, hogy nem ismertek még, és nem is bíztok bennem, de a vezetést nem egy személyben terveztem átvenni. Lunával az oldalamon, szeretném megalapítani az új törzset. - nyújtotta felém a kezét.

A szám egyből kiszáradt, de nem tartott vissza, attól, hogy feláljak, és Cole mellé álljak. Megszorítottam a kezét, és belevágtam a mondandómba én is.

- Az itt elhangzott szavak mindegyike igaz! Először én is nehezen fogadtam el a tényt, hogy el kell hagynunk az szülőföldünket, de ha mélyen a szívetekbe néztek, ti is tudjátok, hogy eljött az idő. Tudom, hogy ez hatalmas kérés, de gondoljatok a jövőnkre, és ne hagyjátok, hogy a múlt ideláncoljon bennünket! Az otthon nem egy hely, bárhol megteremthetjük magunknak, ahol ott vannak a szeretteink! Hiszem, hogy a Farkasok meg merik hozni a helyes döntést! - könnybe lábadt szemmel néztem a népemet.

Az emberek hatalmas ovációval fogadták a monológom végét, mire térdre rogytam és zokogásbam törtem ki.