Luna (Befejezett)

15. Fejezet

Cole rontott be néhány perc elteltével a szobámba. Sietős léptei határozatlanná válltak, amikor felém közeledett. Én még mindig a padlòn görnyedtem, és üvöltöttem a fájdalomtòl. Együtt nehezedett rám az összes szerettem elvesztése. Cole letelepedett melém, és az ölébe hùzott. Pròbált csitìtani, és megnyugtatni. Lusta körkörös mozdulatokat ìrt le a hátamon, és ringatott az ölében, mint egy csecsemőt. Nem ellenkeztem, nem is tudtam volna. Csak élveztem, hogy valaki van mellettem, és mégse maradtam magamra ebben az elbaszott világban.

Nemtudom mennyi idő telhetett el, amikor valamelyest megnyugodtam. Valami elemi dolog válltozott meg bennem, és semmi más nem lebegett a szemem előtt csak a harag és a pusztìtás. Erre fòkuszáltam, és a tervünkre. Be kell válltanom Finn-nek tett igéretemet, bármi áron.

- Még ma beszéleg a falu vénjeivel, és vázolom nekik a tervünket. - hangom szinte csak suttogás volt, amikor felnéztem Colera.

- Majd holnap Kisfarkas. Már este van, és nem vagy olyan állapotban, hogy tárgyaljunk velük. Nemtudom, hogy honnan merìted az erődet, hogy ennyi fájdalom után is talpra akarsz állni, de hagyj magadnak egy kis időt. Ma este én vigyázok rád, holnap majd megválltjuk a világot.

Egy kòsza tincset tűrt a fülem mögé, és megnyugtatòan mosolygott rám. Gyengédség áradt belőle és a szavaibòl is.

Egyettértően bòlintottam egyett, majd Cole az ölébe kapott, és ráfektetett az ágyamra. Lecsatolta a fegyvereit, majd mellém bùjt. Szorosan átölelt, mìg én álomba sìrtam magam.

Másnap, amikor felkelltem, az ellenségemnek vélt férfi, még mindig a karjaiban tartott. Mint ha az ölelésével akarna a földön tartani. Egymásnak ellentmondò érzések kavaroktak bennem. A családom már a mùlté, ezt el kell fogadnom. Már sose leszek ugyanolyan, mint régen. A fájdalom átformállt, és már nem látom olyan fekete-fehéren a dolgokat. Mi jò, és mi a rossz? Ki az ellenségem, és ki van velem? Hiába pròbálom elfolytani a gondolatot, de nem tagadhatom, haragszom édesanyámra, amiért magamra hagyott. A Farkasoknál, az öngyilkosság, nagy gyávaságra vall, és hatalmas szégyenként tekintenek rá. Szerintünk nem szabad beleavatkozni a sorsunkba, de vajon ez akkor is igaz, ha ùgy érzed mindent elvesztettél, és nincs hova tovább.
Nemtudom.
Egyszer majd megbékélek anyám döntésével, hisz az idő minden sebet begyògyìt azt mondják.
Egyben viszont biztos vagyok, én nem követem anyámat a halálba, bármilyen rossz is a jelenlegi helyzetem. Apám, és Finn se akarná, ha idő előtt csatlakoznék hozzájuk. Arra bátorìtanának, hogy éljem az életem, és legyek boldog. Segìtsem a törzsemet, ahogy csak az erőm engedi.

Szembe fordulok Coleal és csak bámulom ahogy alszik. Miòta ismerem ez a férfi mindig kiállt mellettem, és segìtett, én mégis elököm magamtòl, csak azért, mert az apja egy szörnyeteg. Előìtélettel állok hozzá, holott ő az első pillanattòl kezdve elfogadott olyannak amilyen vagyok. Ha át is akarna verni, és kihasználni a befolyásomat a klánom felé, a testi dolgokat akkor sem tudná ìgy megjátszani. Láttam a fájdalmát, amikor Finn elment, és tegnap este is amikor összetörtem, és az ölébe vont, az annyira igazinak tűnt. Nem lehet ennyire pokolian jò szinész. A vágyakozásárol már nem is beszélve, benne van minden pillantásában, amikor csak rámemeli a tekintetét. Tudom, hogy érez irántam valamit, és én sem vagyok közömbös az irányába.

Valòszìnűleg semmi sem tenne jelenleg boldogabbá, ha véghez tudnánk vinni a tervünket, szòval erre fogok koncentrálni. Na meg esetleg, lehetnék egy kicsit barátságosabb Coleal, és bizalmat szavazok neki, ahogy azt az ösztöneim is sùgják.

Gondolataimbòl, hirtelen kiránt egy gyönyörű kék szempár. Cole felkellt, és aggòdò arckifejezéssel pásztáz.

- Hogy vagy Kisfarkas?

- Sokat gondolkodtam, és azt hiszem a terv amit kitalálltál rohadt jò, és mindent megteszek, hogy véghez is tudjuk vinni.

Cole csak mosolyog rám, látom rajta, hogy megleptem a szavaimmal. Arcomat hatalmas kezei közé vonja, és mélyen a szemembe néz.

- Annyira erős vagy! Más ember, már rég összetört volna, de te nem. Látom a tüzet a szemedben, és ez annyira csodálatos. Csodálatos vagy Luna!

Zavarba jövök, hirtelen vallomásátol, de a szavai mélyen megérintenek.

- Köszönöm, hogy mellettem vagy, nélküled nem menne.

- Soha nem foglak magadra hagyni. - leheli az arcomra a szavakat.

Nem is sejtettem, hogy mennyire vágytam, erre az ìgéretre. A számat az övére tapasztom, és érzéki csòkolòzásba kezdünk. Olyan közel simulunk egymáshoz, hogy szinte egybeolvad a testünk.

Néhány szenvedélyes pillanattal később elhùzòdom tőle, majd kikelek mellőle az ágybòl. Bármien csábìtò is a gondolat, hogy magával ragadjanak az érzelmeim, nem tehetem. Rengeteg dolgunk van, ez sokkal fontosabb, mint a vágyam iránta.

- Azt igérted nekem, hogy ma megválltjuk a világot! - mosolygok rá.

- Valòban emlìtettem ilyesmit. - vigyorog vissza rám, majd nekiáll ő is készülődni.