Luna (Befejezett)

17. Fejezet

Felkelés után, ùgy határoztunk, hogy kihelyezünk az erdőben néhány csapdát.
Jò nagy területet jártunk be, és közben sokat civakodtunk, hogy hol lenne a legmegfelelőbb a csapdákat felállìtani, vagy hogy milyen tipusù lenne a legmegfelelőbb. Egy sziklás hegyoldalhoz értünk, ahol kissebb koromban sokat játszottunk Finnel. Tudtam, hogy az egyik barlangban, nem messze tőlünk van egy melegvizes medence. Imádtuk az öcsemmel azt a helyet, olyan volt, mint egy kis elzárt világ, ahol nem történhet semmi szörnyűség. Gondolataimbòl Cole rántott ki egy ùjabb okoskodò megjegyzésével.

- Ehhez a csapáshoz kéne egyet felállìtani, ott a fa tövében. Ott van esélyün, hogy egy nyulat elfogjunk.

Forgattam a szemem, de közben mosolyogtam.

- Idefigyelj, te vadádászok gyöngye! Inkább gyere utánam mutatni szeretnék valamit!

Cole szemöldöke felszaladt, de nem kérdezett semmit. Követett engem a barlang bejáratáig. Amikor bementünk és a szemünk elé tárult a homályos kamrában a melegvizes medence, elállt a szava mindkettőnknek.

- Ez gyönyörű Kisfarkas!

- Tudod Finnel ez volt a titkos helyünk, sokat jártunk ide régebben. És arra gondoltam, hogy ha már erre járunk akár meg is fürödhetnénk. Nem hiszem, hogy egyetlen nyulat is el tudnál ejteni, amikor messziről megérzik a szagodat. - montam nevetve.

- Azt akarod mondani, hogy büdös vagyok?! Hát te se vagy épp ròzsa illatù virágszálam! - vágott vissza.

Levetettem a kabátomat, és az arcába vágtam, mire elnevette magát. Gyorsan vetköztünk mindketten, csak ùgy repültek a ruhák minden felé. Én gyorsabban végeztem, ami nem is csoda, hisz Cole egyfolytában engem bámult. Gyorsan beszaladtam a vìzbe, és nyakig elmerűltem benne. Cole sem tétlenkedett, és néhány pillanat alatt mellettem termett. Az arcába fröcsköltem a vizet, mire ő megragadott és a vìz alá hùzott néhány másodpercre. Amikor ùjra levegőhöz jutottam, vészesen közel került egymáshoz az arcunk.

- Tudod, ez olyan, mint ha egy másik világban lennénk. Egy olyan életben, ahol az apám, nem ölte meg az öcsédet, és nem raboltatott el, hogy az ágyasom legyél. Ahol nem szövetkezem az ellenségemmel, hogy megöljem az apámat. Egy kicsit megfeletkezhetnénk erről a sok szarságròl, és élvezhetnénk az életet.

Az árulò szìvem kihagyott egy ütemet. Tudom, hogy mire gondol, és én is erre vágyom. Hiszen, ha tudat alatt nem ezt akartam volna, akkor nem hoztam volna ide, erre a helyre.

- Szòval játszuk el, mint ha minden rendben lenne, és nem gyűlölnélek?

- Mindketten tudjuk, hogy nem gyűlölsz Kisfarkas. - villantott egy féloldalas csábìtò mosolyt, aminek nem lehet ellenállni.

- Most az egyszer! - suttogtam csábosan, és a szájara tapasztottam az enyémet.

Hevesen visszacsòkolt, és a karjaiba zárt. Én is belécsimpaszkodtam, és a hajába temettem ujjaimat. Kezei lecsùsztak a hátam ìvén, és a fenekembe markolt, mire a lábaimat a csìpője köré kulcsoltam. Éreztem ágaskodò merevedését, mire a szájába nyögtem. Cole elszakadt a számtòl, és a nyakam kezte aprò csòkokkal kényesztetni. Egyik kezét kettőnk közé hùzta, és simogatni kezte legérzékenyebb pontomat. Ajka már a melleimet izgatta, én pedig az élvezettől a hátába vájtam körmeimet. Amikor becsùsztatta az egyik ujját, a hátam ìvbe feszült, és önkéntelenül követelőző mozgásba keztem a kezén. Nem fogtam vissza magam, nyögéseim viszhangoztak a barlangban. Amikor Cole a második ujját is belém csùsztatta, teljesen elvesztem, és hatalmas kiáltások közepedte élveztem el.
Cole nem hagyott nekem egy szusszanásnyi időt sem, mélyem belémdugta férfiasságát, és mozogni kezdett. Arcáròl olyan vágy sugárzott, amitől ismét akartam őt, jobban mint bármikor. A hajába tùrtam, és kissé meghùztam vizes fürtjeit, hogy nézzen rám.

- Cole keményebben! - bùgtam kéjesen.

Cole erre teljesen elvesztette az eszét, és ùgy látszik eddig visszafogta magát, mivel hirtelen megfordìtott, és ùgy hatolt belém. Kezével az állam alatt megragadott, és hátra hùzta a fejemet, hogy megcsòkolhasson. Vad tempòt diktált, pont amire szükségem volt. Másik kezével a csiklòmat kezte izgatni. Én a nevét, nyöszörögtem. Hangosan nyögdécselt ő is, mire mindketten a csùcsra értünk.
Hátammal széles melkasához döltem, ő pedig a mellem alatt karolt át. Ìgy maradtunk, amìg mindkettőnk légzése legyugodott.

- Nem maradhatnánk itt örökre? Itt, ahol, nem ér utol minket a mùlt fájdalma? Ahol eltekinthetek attòl, hogy te ki is vagy valòjában? - suttogtam a semmibe.

- A mùlt formált olyanná minket, amilyenek most vagyunk. Sötétség nélkül világosság sem lehet Kisfarkas. A csatáinkat magunknak kell megvìvni. Az pedig, hogy engem kinek látsz, az csakis rajtad mùlik. Megértem az ellenszevedet, de ezek csak az egòdbòl fakadnak. Én sosem vetettem meg senkit a mùltja, vagy a származása miatt, ezért is vagyok most itt.

- A te szádbòl, ezek a szavak nagyon is helyesnek tűnnek, de engem arra neveltek, hogy csak a sajátjaimban bìzhatok. - fordultam szembe vele.

- Hiszek benne, hogy mi ketten valami ùjat hozhatunk létre, de ehhez a te hited is kell. Egyedül nem megy Kisfarkas.

Mélyen belenéztem, gyönyörű kék szemeibe. Szívem megsùgta a választ, amit már az agyam sem tud semmissé tenni. Hiszek ebben a férfiban, hogy is ne hinnék, amikor minden tettével magát igazolja. Beleszerettem, és nem bánom.

- Hiszek, Cole. - két kezem közé vontam arcát, és megcsòkoltam.