Luna (Befejezett)

22. Fejezet

Zion, a bejelentést követően, egyből neki is vágott az útnak. Nem akartunk egy percet sem elvesztegetni. A következő három nap, egy szempillantás alatt elment. Az éjszakába nyúló tanácskozások, és a felkészülés, felemésztette a napjainkat.

Eljött az indulás napja, kora reggel, már mindenki harci díszben feszített. Nehéz szívvel léptem át a jólismert kapun, ami a falu határait jelezte. Az agyam, most kezdte felfogni, hogy innen már nincs visszaút. Sikerrel kell járnunk, más megoldásba bele sem merek gondolni. Cole bíztatás képpen, megszorította a kezemet.

- Minden rendbe lesz Kisfarkas! - mosolygott rám, amikor egy lágy csókot lehelt összefonódok kezünkre.

- Nem tudhatod biztosan! Mivan, ha ezeket az embereket a halálba vezetjük?

- Minden lehetőséget számba vettünk a tanácskozásokon. Van egy rohadt jó tervünk, amit véghez is fogunk vinni. Muszáj sikerülnie!

- Igazad van, csak akkor is van egy olyan fura érzésem, ami nem hagy nyugodni, mióta felkelltem.

- Csak a kimerültség és az izgalom. Ma este én biztosítom a pihentető alvásodat Kisfarkas. - kacsintott rám.

Mosolyátol, teljesen ellágyultam, és a korábbi feszültség elpárolgott belőlem.

Az út első napját, Amarával és a gyerekekkel együtt tettük meg, az épségük érdekében. A tervek szerint felálítottunk egy alaptábort, ahol biztonságban várakozhatnak, és mi is pihenhetünk, a nagy nap előtt.

Éppen vacsoráztunk, amikor Nathaniel lépett oda hozzánk. Örültem neki, mivel mióta megtudta, hogy Cole kicsoda, és hogy milyen kapcsolatban állunk azóta kerülte a társaságomat.

- Beszélhetnénk egy kicsit négyszemközt Luna?

Hátrapillantottam Colera, akin egyértelműen látszott, hogy nincs ínyére a dolog. Ugyan nem szólt semmit, de olyan fenyegetően meredt Nathra, hogy attól még az én arcomról is lefagyott a mosoly. Nath gyerekkori barátom, és nincs mitől tartanom, nem értem mire ez a nagy felhajtás.

- Mingyárt jövök! - grimaszoltam Colera.

Távolabb sétáltunk Nathal, de magunkon éreztem Cole metsző tekintetét.

- Tudod, csak bocsánatot szeretnék kérni, hogy mostanában kerültelek. Nehéz volt megemésztenem, hogy Cole kicsoda is valójában.

- Megértem! Nem haragszom, valószínűleg a te helyzetetben én is hasonlóan cselekedtem volna. - mosolyogtam rá.

- Annyi borzasztó dolog történt mostanában, meg kellett emésztenem őket. Hiányoztak a közös beszélgetéseink Luna.- közben lassú sétába kezdett az erdő felé.

- Nekem is Nath! Amikor megtudtam, hogy apád, meghalt, az utolsó támadás alkalmával, elszorúlt a szívem. Annyira sajnálom, jó ember volt!

- Igen az volt...!

A beszélgetésünk annyira elvonta a figyelmemet, hogy már nem is láttam a táborunkat.

- Vissza kéne fordulni, későre jár. - fordultam felé, de Nath csak meredt maga elé.

- Innen már késő visszafordulni Luna! - hangja megremegett.

Mire észbe kaptam, egy hatalmas ütést éreztem a fejem hátulján, aztán elsőtétedett minden.

Amikor magamhoz tértem, ismerős látvány tárult elém, amitől felfordúlt a gyomrom. A Csontok klánjának nagytermében voltam, egy székhez kötözve. Előttem Elijah tornyosult, és megvető tekintettel méregetett.

- Éppen ideje volt, hogy magadhoz térj!

- Eressz el te rohadék! - kiabáltam, ahogy csak kiszáradt torkom engedte.

- Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy mit láthat benned a fiam. Mármint, ne érts félre, a külsőd elfogadható, már-már vonzónak is lehetne mondani, amikor rendbe raknak. Egy fürdés, egy szép ruha, egy jó frizura csodákra képes, de a romlott vad belsődön semmi nem segíthet.- köpött felém.

- Utánam fog jönni, és kibelez téged! - vicsorogtam rá.

- Ohh, pontosan ebben reménykedem! Kétségbeesetten szalad a szeretett szukája után, egyedül és védtelenül. Azzal, hogy a kezeim közé kaparintottalak, irányíthatom őt is. Végre észhez tér, és elfelejti, ezt a nevetséges lázadósdit. Teljesíti a kötelességét, és unokát nemz nekem.

- Mindig is alábecsülted Colet, egy nap ez lesz a veszted!

Gonosz nevetése, betöltötte a nagytermet. Közelebb lépett hozzám, és egész közel hajolt az arcomhoz.

- Szerintem ti becsültetek alá, amikor azt hittétek, hogy nem látok át a terveiteken. Amikor a kémeim jelentették, hogy Zion mellétek állt, nem lepődtem meg, bár kissé fájt az árulása. Az első adandó alkalommal, megkínoztattam, majd egy kardot szúrtam keresztül a torkán. Nem is gondolnád, hogy az embereknek milyen hamar elszáll a kedvük a felkeléstől, amikor egy árulót végeznek ki a szemük láttára. A drága Nathaniel is félelemből árult el téged. Amikor a kémeim elfogták, szegénykém annyira gyáva volt, hogy mindent elárult nekik, és az életéért cserébe, még abba is belement, hogy a kezemre játszon téged. - vigyorgott rám önelégülten.

A szemembe könnyek gyűltek, de nem engedtem nekik szabad folyást. Nem akartam megadni Elijahnak, azt az elégtételt, hogy megtörni lásson. Egyszer csak intett egyet, és a háta mögül, két jól megtermett harcos kezdett sétálni felém. Elodoztak a széktől, de amikor felrángattak róla, a kezeimet egymáshoz kötözték a testem előtt.

- Kezdőthet a műsor Luna?! - villantott felém egy elvetemült vigyort.

Nem tudtam, hogy mit akar velem ez az elmeháborodott, de nem akartam tétlenül kivárni a végét. Nem volt túl sok esélyem a két hegyomlással szemben, de nem adtam fel harc nélkül.

A térdemet az egyik őr ágyékába vágtam, mire káromkodva összerogyott, de a másik közben nem tétlenkededd, és ököllel akkorát vágott a gyomromba, hogy kétrét görnyedtem. A hónom alá nyúltak, és úgy, hogy a lábam nem is érte a földet, elkezdtek kivinni a teremből. A közjátékon a klánfő persze jót mulatott. Amikor kiértünk, a törzs tagjai már kint vártak, néma csenben. Ugyanahoz a régi fatörzshöz vezettek, ahol az öcsém Finn kezét is levágtág. Durván rálöktek, amikor Elijah belekezdett szónoklatába.

- Szeretett népem! Elétek hoztam azt a boszorkányt, aki megmérgezte a fiam gondolatait! Álnok tettéért tíz korbácsütésre ítélem, amit most végre is fogok hajtani!

Az emberek arcán félelmet láttam, némelyikükén viszolygás, vagy dühöt. Folytott csendben várták az ítélet végrehajtását. Elijah kezébe nyomtak egy korbácsot, és az emberei odaszegeztek a fatörzshöz. Tudtam, hogy nem tudom elkerülni a sorsomat, ígyhát megacáloztam magam, és vártam, hogy túllegyek rajta.

Az első csapás sokként ért, úgy éreztem, hogy a csontomig hatolt. Összeszoritott ajkaimon keresztül, egy folytott morgás hallatszott. Az utolsó háromnál, már nem tudtam tartani magam, és ordítottam, ahogy csak a hangszálaim engedték. Már lefogni sem kellett, elfogyott minden erőm. A hátamon rongyokban lógot a tunikám maradéka, és minden tiszta vér volt. Amikor Elijah végzett velem lerogytam a földre, és elájultam. Körülölelt az édes sötétség, ahol nem éreztem fájdalmat, sem semmi mást.