Luna (Befejezett)

18. Fejezet

Visszatérve a faluba, Nath fogadott minket.

- Amara üzeni, hogy a tanács vár titeket a főházban! - szavai és tekintete távolságtartást sugárzott.

- Köszönjük Nath! - mosolyogtam a hìr hallatán, de ő csak egy grimasszal válaszòlt.

Elhaladván mellette Cole felé fordultam, és kérdő pillantást vetettem felé.

- Vajon mi üthetett belé? Gyerek korunk òta barátok vagyunk!

Cole csak egy vállrándìtással válaszolt.
A főház felé igyekeztünk, de az ajtò előtt megtorpantam. Kezem megremegett, és hatalmas gombòc keletkezett a torkomban. Cole megérezte, bizonytalanságomat, megfogta a kezemet, és mélyen a szemembe nézett.

- Nem lesz semmi baj! Bárhogy is döntöttek, ketten bármit megoldunk.

Nyeltem egy nagyot, majd bementünk. A főház, egész területét egy nagyterem foglalja el, ahova befér az egész falu. Itt szoktuk megtartani a mulatságokat, tanácskozásokat, és mindenféle közösségi eseményt. Most "U" alakban foglaltak helyet a vének. Öten voltak, holott tisztában vagyok vele, hogy az elrablásom előtt még heten voltak. Körbejárattam rajtuk a szemem, és láttam, hogy kik hiányoznak. Samuel és Aurora. Jòl ismertem őket, mint mindenkit a faluban. Jò emberek voltak, sokat tettek a törzs érdekében. Hiányozni fognak a közösségből.
Felismerésemből Silas köszöntése zökkentett ki.

- Üdvözöllek benneteket, már vártunk rátok! - köszöntött minket semmitmondò arckifejezéssel.

Silas a Farkasok vezetője, aki a nagyapám lehetne, ha a korát tekintjük, de még mindig félelmetes karizmával büszkélkedhet, és a csatatéren is megállja a helyét. Miòta utoljára láttam, szeme körüli ráncai meggyarapodtak, és elmélyültek.
Ő ült középen, Amara a jobbján. A többi idős férfi, a maradék helyet foglalta el.

- Amara elénk tárta terveteket. Részletes beszámolòt kaptam a társad kilétéről is. - vetett egy becsmérlő pillantást Colra.

- Mielőtt szembesìtenélek a döntésünkell, lenne egy kérdésem. Kìváncsiak vagyunk, hogy a fiù, aki már régòta meg akarja dönteni apja uralmát, milyen hibát vétet, amiért ezt önállòan nem tudja véghezvinni, és most a mi jòszándékunkért kuncsorog?

Cole nem mutatott semmi érzelmet a szavak hallatán, de mellette állva éreztem benne a fortyogò haragot. Megköszörülte a torkát, és egyenesen Silasnak cìmezte válaszát.

- A felkelési tervem mellé, sok klántag csatlakozott. Jobbkezemmé, gyerekori barátom vállt Logan. Sokan szerették és tisztelték, de nem ismerték egy rejtett oldalát. Tudomásomra jutott, hogy rá akarta magát erőltetni Lunára. Megverte és megszégyenìtette, amit nem viselt el a barátságunk. Agyonvertem, amint megláttam. A cselekedetemnek, a támogatòim belém vetett bizalma lett az ára. Többen elfordultak tőlem, hisz apám erőszakosságát látták meg bennem. Ezek után tudtam, hogy egyedül nem tudom véghezvinni a terveimet.

- Nos ez igen érdekes. Egy fiù, aki elárulta az apját, és megölte a barátját, most arra kér minket, hogy megbizzunk benne. Dicséretes, hogy megvédted a mi kis Lunánkat, de a tényeken ez vajmi keveset válltoztat. Azt hiszitek, hogy a Farkasok tùl gyengék ahhoz, hogy megvédjék magukat!
Ùgy gondoljátok, hogy ki vagyunk szolgálltatva, a többi klán kénye kedvére!
De elárulok egy titkot , bennünk hatalmas erő rejlik. Örökké kitartunk, és megvédjük a sajátjainkat.
Soha nem fogunk egy másik nép jòindulatán tengődni!
Soha nem fogunk behòdolni!
És soha nem fogunk egy árulòt támogatni! - az utolsò mondatokat, szinte már ordìtotta Silas.

- Mind bolondok vagytok, ha azt hiszitek, segìtség nélkül egyben marad a törzsünk!
A vesztükbe vezetet a Farkasokat, ha ezt nem látod! - köptem felé a szavakat.

- Azonnal takarodjatok a földemről, és vissza se nézzetek. Csak apádra valò tekintettel nem végeztetlek ki benneteket.

Mondanivalòja végét, fülsüketìtő kiabálások szakìtották meg. Mindenki felpattant, és kirohant a főházbòl.

Borzasztò látvány tárult a szemünk elé. A kunyhòk lángoltak. A falut elérasztották egy rivális törzs katonái. Mindenfelé menekülő, sikoltozò emberek áradatát láttam. Csupán néhány tucatnyi kiképzett harcos állt ki ellenük. Egy pillanatnyi sokk után, a kardomért nyùltam, és belevetettem magam a harcba. Az elmùlt időben felgyülemlett haragomat, most szabadgyára engettem. Tomboltam, és gyilkoltam. Mindenhol vér, és holttestek szegélyezték az utamat.

Hirtelen a feje tetejére állt a világ, és borzasztò fájdamat éreztem a jobb orcámon. Egy jòlmegtermett férfi állt előttem, harci pörölyével, én pedig a földön fekve pròbálltam észheztérni. Szemöldökömből a szemembe csorgott a vér, és a számban is éreztem a jòlismert fémes ìzt. A harcos nem tétlenkedett, rámvetette magát, és folytogatni kezdett.

- Azt hiszed van esélyed ellenem, te rohadt kis szuka! Itt helyben megfolytalak, utána pedig meggyalázom a holttested! - ordìtotta az arcomba.

Éreztem, hogy fogy a levegőm, hatalmas testével rámnehezedett, és lapát kezeivel az utolsò lélegzetemet is ki akarta préselni sajgò tüdőmből. A combomra erősìtett tőrömért nyùjtòzkodtam, amig a vadember vicsorgott rám, és élvezte a haláltusámat.
Amikor végre kirántottam a tőrömet, keményen az oldalába vágtam, mire megugrott. Meglepettségét kihasználva, átfordìtottam, hogy felé kerekedjek, és addig szurkáltam, amìg véres massza nem lett belőle. Cole rángatott le ròla, és a földön ülve, az ölébe vont.

- Vége van, győztünk. - pròbállt nyugtatni.

Amikor körbenéztem, nem győzelmet láttam, csak rengeteg halottat, és nyöszörgő sebesülteket. Elszenesedett épületeket, és sìrò kétségbeesett embereket.

- Ez nem győzelem! - néztem rá könybelábatt szemmel, majd megcsòkoltam.