Luna (Befejezett)

23. Fejezet

Hatalmas kérges kezek rángattak fel a földről, és állítottak lábra. A karomat hátracsavarták, amitől a hátamba borzasztó fájdalom hasított. Kezdtek derengeni az elmúlt néhány óra eseményei, amitől végtelen harag gyúlt bennem. Szinte felemésztett, de erőt merítettem belőle. Hiába a kimerültség, és a csontomig hatoló fájdalom, én csak küzdöttem tovább. Rúgkapáltam, ordíbáltam, hogy kiszabadúljak fogva tartóm erős szorításából, de hiába. Az őrjöngésem közepette, megláttam Colet, ahogy hasonló körülmények között mint engem, vezetik az apja felé. Én azonnal lefagytam, és csak őt bámultam. Gondoltam, hogy utánam ered, de akkor is meghatott a tette. Az orra, és a szája tiszta vér volt, gondolom kicsit megdolgozták, mielőtt idehurcolták volna. Aggódó pillantással méregetett, amikor ő is meglátott. Tekintetünk egybeforrt egy pillanatra, és úgy éreztem megszűnt, a minket körbevevő világ. Nem számított semmi más, csak az, hogy él és jól van.

Ketten rángatták Colet, majd az apja lábai elé lökték. Most vettem csak észre, hogy a kezei össze vannak kötözve a háta mögött. Amikor felált, egész közel lépett Elijahhoz és fenyegetően, az arcába ordított.

- Azonnal engedd szabadon!

- Elszomorít, hogy egy ilyen érzelmes barmot neveltem! De nincs még minden veszve fiam! Fogadj nekem hűséget, vezekelj bűneidért, és én mindent megbocsátok! - Elijah nyugodt hangnemet erőltetett magára, de a szeméből áradt a harag.

- Megbolondúltál vénember?! - vicsorgott rá Cole felháborodva.

- Ha nem, akkor lemészároltatom a Farkasokat akik a nyomodban haladnak. Tudom, hogy nincsenek elegen ahhoz, hogy veszélyt jelentsenek a falunkra nézve.

- Nem teheted!

- Oh, dehogyis nem! Mit szólna, a drágalátós szukád, ha feláldoznád a népét, és kiderülne, hogy a halálba vezettétek őket? - nézett rám megvetően.

Dühöngeni kezdtem. Ez az ember felelős, szinte minden rosszért ami az életemben történt. Megfogadtam az öcsém hamvasztásánál, hogy busszút állok érte, és most semmit sem szeretnék jobban a halálánál.

- Ha megteszed amire kérlek, átadom a törzsfői címemet. Elég agyafúrt voltál ahhoz, hogy egy felkelést indíts a hátam mögött, kiérdemelted. De a lánynak meg kell hallnia! Ne ess bele abba a hibába, mint én. A szerelem elveszi az ember eszét, és nem tud racionális döntéseket hozni. Öld meg a népedért, és hogy ne legyen felesleges vérontás! Tedd meg, és minden problémánk megoldódik! Kérlek fiam, hadd legyek rád büszke!

Cole egy pillanatra elgondolkodott, majd fájdalmas remegő hangon válaszolt.

- Megteszem apám!

Cole legyőzött hangja hideg zuhanyként ért. Nem akartam hinni a fülemnek. Az árulás íze, epeként marta a torkomat. Megvető pillantással meredtem rá, de ő felém se nézett, csak az apját figyelte. Elijah Cole felé nyújtotta díszes kardját, és közben vigyorgott rá.

- Bíztam benned fiam!

Cole elvette tőle a fegyvert, és a fogva tartóm felé biccentett. Hirtelen rálökött, arra a fartörzsre, amin a korbácsolást kellett elszenvednem. A felületén még nem száradt meg a vérem, így tunikám maradéka, ami cafatokban lógott rajtam, most nedvesen tapadt felsőtestemre.

Cole elárult, bár nem tudtam rá haragudni a döntése miatt. Egy embert feláldozni, hogy a többi élhessen. Ez volt a helyes döntés, amit egy jó vezetőnek meg kellett hoznia. Elszomorít, hogy ilyen könnyen feláldoz, de nem fogok haraggal a szívemben meghalni. Ha már valakinek meg kell tennie, az legyen ő. Oldalra fordítottam a fejem, hogy a szemébe nézhessek, és hogy a nyakamhoz is könnyebb hozzáférést biztosítsak. Cole komoly képet vágott, de láttam a haragot a szemében.

- Tedd meg! - vicsorogtam rá, nehogy elgyengüljön.

Felemelte apja kardját, és a nyakam fölé emelte.

- Szeretlek. - suttogta.

Amikor megbozdult , felkészültem életem utolsó pillanatára. A pillanat végtelen hosszúságúra, nyúlt. Nem pergett le előttem az életem, ahogy szokták mondani, és semmiféle isteni hatalmat sem láttam megjelenni. Egy dolgot láttam, az pedig Cole arca volt, amit megpróbáltam minél jobban az eszembe vésni. Bárhova is kerülök halálom után, őt nem akarom elfelejteni.

Cole hirtelen hátra szúrt fegyverével, ahelyett, hogy elválasztotta volna a nyakamat a fejemtől. Egy pillanatra nem értettem, hogy mi folyik körülöttem, majd megláttam Elijah botladozó testét. Hasán hatalmas véres sebb tátongott. Egyik kezét a sebére szorította, míg a másikkal Coleba kapaszkodott, hogy össze ne essen.

- Öljétek meg őket! - ordítóta a klánfő népének, de az emberek meg sem moccantak.

Cole felém nyújtotta, a véres kardot, miután a földre lökte haldokló apját. Gondolataim egy villámcsapásra kitisztultak, és a meglepetés utáni bénultság is lepergett rólam. Érzékeim kiélesedtek, ahogy elfogadtam a fegyvert.

Elijaht a saját kargyával öltem meg. Egy mozdulattal levágtam a fejét, miközben vadállat módjára vicsorogtam rá. A ruhám, a kezem, az arcom, mindenem egymerő vér volt. Elijah és a saját vérem keveredett rajtam, de nem érdekelt. Cole karjaiba vetettem magam, és szorosan átöleltük egymást. Zihálva nyomta homlokomhoz a sajátját, majd hangos éljenzésre lettünk figyelmesek. A körülöttünk állók, ünnepeltek minket. Ledermedve álltunk, lassan eljutott a tudatunkig, hogy győztünk. A vigyort le sem lehetett volna törölni a képünkről.

A hatalomátvétel nehézségek nélkül lezajlott. A Farkasok is megérkeztek, Amaraval és a gyerekekkel. Cole és én bejelentettük, a Csontok klánjának, hogy milyen terveink vannak a jövőre nézve. Felajánlottuk, hogy aki nem ért ezzel egyet, az most probléma nélkül elhagyhatja a falut, viszont később már nem adjuk meg nekik ezt a lehetőséget. Néhányan szedték is a sátorfájukat, de számítani lehetett rá. Ez így van jól.

Cole bejelentése következett, ami engem is váratlanul ért.

- Szeretném bejelenteni, hogy a törzsünk új neve a mai naptól Hold klán, a menyasszonyom tiszteletére, és ezennel szeretnék mindenkit meghívni az este tartott ünnepségre, ami egyben az esküvönk is lesz! - kiabálta boldogan.

Tudtam, hogy megfog történni, de lefagytam a szavai hallatán. Nehéz elhinnem, hogy ennyi szörnyűség után, jó dolgokat is tartogathat számomra az élet. A népünk biztonságban, és boldogan élhet ezek után, én pedig hozzámegyek ahhoz a férfihoz, aki megváltoztatta az életem. Megtanított a bizalomra, és a szeretetre, amiért örökké hálás leszek neki. Hatalmas kihívások elé nézünk, de vele az oldalamon szívesen vállalom.

Az esküvőre Zoja segített felkészülnöm, amiért nagyon is hálás voltam. Egyrészről jó volt viszont látni a barátomat, másrészről pedig csak ő tudott olyan állapodba hozni az elmúlt napok eseményei után, hogy vállalhatóan nézzek ki. Levakarta rólam a rámszáradt vért, elláta a korbács okozta sérüléseimet, gyönyörű fehér ruhát adott rám. A hajamat kiengedve hagyta, mint a legelső alkalommal, és egy apró ezüst fejdíszt tűzött bele. Mire végzett velem, mindketten csak vigyorogni tudtunk.

- Csodálatos munkát végeztél! - néztem végig magamon.

- Te csak a legjobbat érdemled, drágám! - nézett rám párás szemeivel.

- Köszönök mindent! - majd szorosan a karjaimba zártam.

Zojat kértem meg, hogy kísérjen be a nagyterembe. Amikor beléptünk, már mindenki ránk várt. A terem végén Cole állt, Amarával. Ahogy haladtunk feléjük, a teremben mindenki meghajolt előttem, ami kissé zavarba ejtő volt. Cole megbabonázottan nézett engem, még csak nem is pislogott. Végre odaértünk hozzájuk. Amara biztos gyönyörű beszédet mondott a szerelemről, és az összetartozásról, de én egy szavát se hallottam, mert én csak Coleal voltam elfoglalva. Akkor kaptam csak észhez, amikor a tört a kezembe adták, kisebb vágást ejtettem a tenyeremen, majd Cole kezébe adtam. Követte a példámat, majd szorosan egymáséhoz nyomtunk sérült kezünket.

- Mostantól halálotok napjáig egy párt alkottok! - kiáltott fel Amara ünnepélyesen.