Luna (Befejezett)

11. Fejezet

Kis idő múlva megjelen Cole, egy utazò táskávával a hátán, és két meleg köpennyel, amiket átnyùjtott nekünk.

- Fenn, a dombokon tùl van egy régi elhagyatott vadászkunyhò. Ott meghùzhatjuk magunkat néhány éjszakára, amìg ki nem találjuk, hogy hogyan tovább.

- Semmi szükség rá, hogy eljátszd a jò fiùt és velünk tarts! Nem kell a segìtséged! Menj vissza a szìvtelen apádhoz, és hunyászkodj meg előtte, mint ahogy eddig is csináltad! - vicsorogtam rá.

- Nem vagy olyan helyzetben, hogy visszautasìts bármilyen segìtséget! Mielőtt ìtélkeznél felettem, pedig gondolkozz el, hogy ki küldte Zojat, hogy lássa el a drágalátos öcsédet. Ha nem lennék, már halott lenne, ezt te is tudod. - higgattan beszélt, de a szeme haragot sugárzott.

Elé álltam, és az arcára meredtem, ő pedig állta a tekintetemet.

- Nem kellett volna Zojanak semmit sem csinálnia, ha van egy kis vér a pucádban, és megállìtod Elijaht mielőtt levágja Finn karját. - vágtam a fejéhez.

- Annyira naiv vagy! Azt hiszed, hogy azért, mert az apámròl van szò bármit tehettem volna! Ha nyìltan szembeszállok vele, megölt volna mindnyájunkat! Ez az egész "drága kisfiam" dolog csak szìnjáték! Most láthattad Elijah igazi arcát. Soha nem voltam neki elég jò, csalòdás vagyok neki! Szerinted téged miért hozatott ide?! Nem akarja, hogy én legyek a klánfő utána! - őszinteség és bánat tükröződött tágra nyìlt kék szemeiből.

- Hazutsz! - sziszegtem.

Erre csak egy fájdalmas, dacos nevetéssel reagállt.
Elkezdtem visszapörgetni a fejemben az elmùlt néhány hetet. Valòban, csak akkor láttam Colet és Elijaht együtt, amikor a falu előtt mutatkoztak. Cole akkor is mindig kimért volt, és feszült. Kezdett derengni az is, hogy amikor felszòlat Finn érdekében, milyen megvetően, és undorral a hangjában beszélt fiával.

- Bárcsak ìgy lenne Kisfarkas! Szerinted, miért edzettem annyit? És miért bùjtam esténként a térképeket, és a könyveket?
Miért viseltem el, hogy ő válassza ki kivel bùjok ágyba? - szomorùság csengett a hangjában.

- Akkor most azért, vagy itt, hogy nekünk segìts, vagy Elijah elől menekülsz?

- Nem egy hülye kisgyerek vagyok, aki az apja elől menekül. Mielőtt megjelentél a szìnen, lázadást forraltam ellene. Meglepődnél, hogy mennyi ellenséget szerzett magának önző, kegyetlen viselkedésével.

- Akkor miért nem a népeddel vagy? Miért nem folytatod a kis lázadásodat, és segìtesz rajtuk?

- Logan meggyilkolása sokmindent megválltoztatott. Ő is engem támogatott. Miután megöltem, elvesztettem a bizalmukat. Nem akarták lecserélni a jelenlegi gyilkost egy másikra. - tekintetében szégyen tükröződött.

Erre már nem tudtam, hogy mit felelhetnék. Vajon hihetek neki? Sokkal könnyebb lenne gyűlölnöm, de szavait valahogy mégis igaznak éreztem.
Lepillantottam Finnre. Még mindig a fa tövében ült. Zavarodott volt, és fájdalmai voltak. Faképnél hagytam Colet, és felsegìtettem kisöcsémet. A támogatásommal elindultunk a kunyhò felé, amit Cole emlìtett. Nem fordultam hátra, de hallgattam, hogy elindul e ő is. Morgott egyett ugyan, de néhány lélegzetvételnyi idő után halk lépteit hallottam szorosan mögöttünk.

Néhány òrányi néma gyaloglás után, megérkeztünk uticélunkhoz. A vadászház valòban elhagyatottnak tűnt. Ajtaja félig lògót, ablakai be voltak deszkázva.
Cole elénk lépett, és kifeszegette a bejáratot.
Amikor beléptünk patkányok szaladtak ki mellettünk. Mindent vastag porréteg fedett, és dohos szag terjengett. Csak egy ágy volt bent, egy régi asztal két székkel, és egy tűzrakò, ami főzésre is szolgállt.
Finnt egyből az ágy felé vezettem, és lefektettem. Nagyon hideg volt, ezért a sajátja melett az én köpenyemet is ráterìtettem. Homlokán izadságcseppek gyöngyöztek, és arca is nagyon sápadt volt. Félig volt csak magánál egész ùt alatt, de most hogy lepihenhetett, szinte azonnal el is aludt. Aggòdva figyeltem, minden lélegzetvételét.
Cole egy aprò üveget nyùjtott át, amiben valami barnás folyadék volt.

- Zoja készìtette. Csillapìtja a fájdalmat, és segìt legyőzni a fertőzést. Itasd meg vele, ha magához tér. Kimegyek szedek egy kis tüzifát, de nem megyek messzire. Pihenj le addig te is, melegìtsétek egymást.

Az arcára meredtem, és hálásan bòlogattam. Sarkon fordult, és kiviharzott a kunyhòbòl.
Bebùjtam Finn mellé, és szorosan magamhoz öleltem, mire magához tért, és rám meredt.

- Meg fogok hallni Luna?

- Meg fogsz gyògyulni Finn! Vigyázunk rád! - igyekeztem palástolni a hangomban lévő félelmet.

- Megbìzol ebben a férfiban? Hisz nem is közülünk valò!

- Bìzom benne! - válaszom őszintesége engem is meglepett.

Finn borzasztò állapotban volt, és rettegtem, hogy megéli e a hajnalt. Elővettem az orvosságot, és a szájához emeltem.

- Idd meg, segìteni fog!

Nem ellenkezett, megitta az egészet, és utána mély álomba szenderült. Teste, még alvás közben is remegett, és nehézkesen vette a levegőt.
Cole visszaért egy halom apròfával, és begyùjtott. Odahùzta az egyik széket a tűzhely elé, és a lángokra meredt.
Néhány percnyi feszült hallgatás után, én törtem meg a csendet.

- Esélyt adtál neki a felépülésre, hálás vagyok érte.

Nem nézett rám, ùgy válaszolt.

- Üres szavak, egy olyan lánytòl, aki nem mer bìzni. Inkább az isteneknek legyél hálás, ha megéli a reggelt.

Szavai hideg zuhanyként értek. Még soha nem volt velem ennyire távolságtartò, de pròbáltam nem is foglalkozni vele. Finn felépülése az első, semmi más nem érdekel.

A néma csendet csak Finn zihálása törte meg. Ìgy vártuk ki a hajnalt. Egy pillanatra sem mertem lehunyni a szemem.

Már a nap első sugarai beférkőztek az ajtò nyìlásain keresztül, amikor az öcsém haláltusája megkezdődött. Szemei kipattantak, és fájdalmas hörgésbe kezdett. Nem tudtam, hogy mit tehetnék érte, ezért csak magamhoz szorìtottam, öleltem, mint ha ez itt tartaná az élők között. Cole felpattant székéről, és mellénk telepedett. Megfogta a kezem, amikor Finn szeme üvegessé vállt és többé már nem vett levegőt. A nyakába borùltam, és keserves sìrásba kezdtem. Gyengéd ölelése tartotta egyben fájò szìvemet.