Luna (Befejezett)

10. Fejezet

A főtéren hatalmas csődület fogadott minket, amikor visszaértünk. A falu apraja nagyja összegyűlt és mind egy irányba figyeltek. A tömeg elején Elijah állt egy díszes bárdal a kezében, és szònokolt. Ilyen messziről nem értettem semmit, de Cole utat tört nekünk az élre.

A látványtòl földbe gyökerezett a lábam. Finnt, az öcsémet láttam térdelni a törzsfőnök előtt. Lábai összekötözve, ruhája piszkos és elnyűt. Koszos arcáròl könycseppek gördültek. Jobb karja egy fatörzshöz volt kikötözve. Oda akartam szaladni hozzá, de amikor megpròbáltam, két kemény kötésű harcos fogott le. Ordibáltam Elijahnak, hogy engedje el, hisz az öcsém az. Annyit értem el, hogy a számat, egy erős, kérges kéz tapasztotta be.
Cole dühösen meredt az apjára, de nem sietett a segìtségemre.

- Látom, még mindig nem tanultál meg viselkedni Vadlány! - vetett rám lenéző pillantást a klánfő.

- Ez a fiù, a falu környékén fosztogatta csapdáinkat. Napok òta dézsmálta az élelmünket, mire sikerült kézre keritenünk.
Meg sem lepődöm, hogy a mi kis üdvöskénk kisöccse. Vad , mint ő maga. A tényen nem változtat, hogy meglopott minket, ìgy a tolvajoknak szánt legnagyobb büntetést rovom ki rá.

- Apám, kérlek ne tedd! Csak egy fiù! Eléggé ráijesztettél, hogy soha többé ne tegyen ilyet! - dörrent rá apjára Cole.

- Vezessétek el a fiam! Hiába hagyta maga mögött a férfiváválás küszöbét, még tùl gyenge ahhoz, hogy ne a szìvére hallgasson. Gyerekes és tiszteletlen! Semmi keresnivalòja mellettem, ha megkérdőjelezi szavaimat!

Cole felé indult több fivére is, a parancs hallatára. Az elsőt aki le akarta fogni, pofánvágta, de a többiek lefogták, és elhurcolták. Nehezen bìrtak vele, de ennyi harcos ellen esélye sem volt. De ez az egész engem abszolùt nem érdekelt. Csak Finn kiszabadìtása lebegett a szemem előtt. Hevesen rùgkapáltam, eredménytelenül. Az erős kezek, amik rámkulcsolòdtak, egy kicsit sem engedtek szorìtásukbòl.

A falubeliek, visszafogott lélegzettel várták az ìtélet végrehajtását. A törzsfőnök felemelte bárdját, és lesùjtott vele. Egyetlen erős csapással, lecsonkolta könyöktől, kikötözött alkarját. Kisöcsém fájdalmasan ordìtott, majd elájult. Patakokban folyott a vér sebéből. Elijah mocskos bárdja beleékelődött a hòhérfába, de nem vesződött a kifeszegetésével.

- A lányt mára kötözzétek ki egy cölöphöz, és tömjétek be a száját. A hideg majd tiszteletre tanìtja. - ezzel sarkon fordult, és visszatért hajlékába.

Sokkos állapotba kerültem, egész testem remegett. Ùgy éreztem, mint ha a végtagjaim kocsonyává válltoztak voltak. Pròbáltam küzdeni, minden erőmmel, hogy odamehessek sérült kis testéhez, de ez sem volt elég. Kikötöztek, és egy mocskos rongyot préseltek a számba. Finn ott feküdt a földön tőlem néhány méterre, mégis hatalmasnak éreztem a távolságot. A vér fémes szaga, beletelepedett az orromba. Segìtségért pròbáltam kiálltozni, de a szövet miatt a számban, csak halk vakkantásokat tudtam kipréselni magambòl. A könnyeim megállás nélkül csorogtak arcomon, és teljesen eluralkodott rajtam a pánik. Tudtam, hogy ha sűrgősen nem látják el, akkor előttem fog elvérezni.

Kis idő mulva, amikor a falubeliek, már szétszéledtek Zojat pillantottam meg. Rám se nézett, amikor az öcsém mellé telepedett, és elláta véres csonkját. Összevarrta, majd hevenyészett kötést erősìtett rá. Fejével intett a háta mögött várakozò őröknek, majd egy felém vetett sajnálkozò pillantás után elsietett.
Az őrök, felemelték Finn testét és a pòznámhoz kötözték, nekem háttal, majd magunkra hagytak.
A számban lévő rongyot a nyelvem segìtségével nagy nehézségek árán kitornáztam, és egyből szòlongatni keztem, de nem válaszolt. Gùsba kötött kezeimmel, meglökdöstem, hátha ìgy magáhoztér.
Először fájdalmas nyüszögések hagyták el száját, majd végre megszòlalt.

- Luna te vagy az?

- Igen én vagyok! Ne agòdj, kiszabadìtom magunkat! Meg fogsz gyògyulni! - egyszerre sìrtam és nevettem.

- Nem fog menni...én annyira sajnálom.

- Ne sajnálkozz, te semmiről nem tehetsz!

- De...elszakadtam anyátòl, a saját bőrömet mentettem. Rettegtem, és csak futottam, ahogy a lábam bìrta. Pròbálltam ellátni magam, de nem ment. Nem vagyok olyan ügyes vadász, mint te. Az éhség lopásra kényszerìtett...- hangja elcsuklott.

- Nem csináltál semmi rosszat! Nyugodj meg, minden megoldòdik, megígérem! - pròbálltam bíztatni, de hangom remegett.

Erre már nem érkezett válasz, csak halk szipogás. Akárhogy pròbáltam elérni combomhoz erősìtett tőrömet, egyszerűen sehogy sem ment.

Leszállt már az éj, amikor egy nagydarab árnyat láttam közelebb lopòdzni. Cole volt az, ingje véres volt, de mozgása magabiztos. Rohadt dühös voltam rá, hogy nem lépett közbe, és nem akadályozta meg a történteket. Csalòdtam benne, és az iránta érzett bizalmam ripityára tört.
Egy vadászkést hùzott ki övéből, majd gyorsan eloldozott minket. Azonnal Finnért nyùltam, és magamhoz öleltem.

- Elterelem a járöröző katonák figyelmét, addig ti el tudtok menekülni. Azon a réten várjatok meg, ahol edzettünk. - suttogta.

Válaszra sem méltattam, csak biccentettem egyet. Ketten pròbáltuk lábra állitani öcsémet. Amikor sikerült, a támogatásommal az északi kapu felé vettük az irányt. Cole a szavához hűen, elvonta ròlunk a figyelmet, és valami verekedésről beszélt a műhelyeknél a kapunál álló őröknek. Siettem, ahogy csak sérült öcsémmel az oldalamon bìrtam. Halk nyöszögéseket hallatott, de pròbálta tartani a tempòt.
Amikor a megbeszélt helyre értünk, egy fa tövében hùztuk meg magunkat.
Nem akartam, hogy Cole is velünk tartson, de ő lehet Finn megmentésének a záloga.
Nem volt nálam semmilyen felszerelés, amivel megakadályozhatnám a seb elfertőződését, ìgy hát félretettem gyűlöletemet és vártunk, hogy végre feltűnjön.