Alkonyati vadász (A Táltosok Öröksége 2.)

15. fejezet/2.rész: Ahová a szív visszahúz

Erik egy kitakarított, elsötétített szobában tért magához. Összekoccant a foga, mihelyt felült, mert a hatalmas dunyha leesett róla, a fűtést pedig valaki rohadtul elfelejtette feltekerni. Majd dideregve körbelesett és rájött rögtön, mi a bibi: tulajdonképpen nem volt semmiféle radiátor, valószínűleg, úgy, ahogy van, a gáz sem volt beszerelve. Egy kandalló ásítozott üresen vele szemben, de ugyebár azzal fa vagy szén nélkül édeskeveset ért. Habár beledobhatná ezt a büdös, dohos takarót, de úgy érezte, hogy az a pár percnyi kényelem hónapokig tartó ínységgel bosszulná meg magát.

Kikecmergett az ágyból, felkapta az íróasztalra hajított fekete kabátját, majd a kandallóhoz lépett, hogy jobban szemügyre vegye. Március ide vagy oda, még átkozottul hideg volt, főleg a kőfalak között. Ezt az izét meg már vagy egy évtizede nem használták semmire, nem beszélve arról, hogy gyújtóst sem látott se közel, se távol. Remek. Nem hitte volna, hogy egy túlélő műsorba kerül... Aztán körülnézett, villanykapcsolót keresett, de nem talált. Csúcs! Áram sincs. Végül rettegve lépett az oldalról nyíló ajtóhoz, ahonnan sejtései szerint a mellékhelyiség nyílt. Sötét volt odabent, semmit sem látott, ezért a komódon lévő gyertyatartóhoz lépett, majd az otthagyott gyufával meggyújtotta az egyik viasz durungot. Majdnem felbőgött örömében, amikor rájött, hogy nem kövekkel kell tűzet szikráztatnia! Végül bevonult a mosdóba és ki is csurrant az a könny, amikor ott zuhanyzó és toalett is fogadta, a falon meg csövek futottak. Nem voltak a legújabbak, de nem kell lavórban fürödni és pottyantós budiba járni! Az élet apró örömei.

Kölyökkorában egyszer megszökött az intézetből, mert utálta, hogy kiközösítik, és folyton megmondják neki, mit szabad és mit nem. Akkor két-három hétig egy külvárosi erdőben húzta meg magát távol a civilizációtól, ahol egy hajléktalan és annak a kutyája volt egyetlen társa.

A történelem ismétli önmagát.

Akkor se nem fürdött, se nem evett normálisan, de egyáltalán nem érdekelte, mert mellette állt egy ember, aki őszintén törődött vele, annak ellenére, hogy őt jobban meggyötörte a sors. Akkor is nehezen viselte az elektromosság és az internet hiányát, ezt most sem fogja tudni megszokni. Basszus... Mit meg nem adott volna egy kósza sztárpletykáért, vagy egy ősrégi, pixeles, konzoljátékért, amit pár napja még annyira rühellt, hogy rituálisan elégette volna Pécs főterén. Ez a remetemódi tetszett az énje egyik oldalának, zárkózott és szabadságéhes lénye ünnepelt, de a vérbeli informatikus gyászolt benne.

Mégis mi a fenét lehet itt egész álló nap csinálni? Se számítógép, se televízió, még egy átkozott rádiót sem látott. Utálta a slágereket, a popnyekergést és a mesterséges tuc-tucc legjavát, az industrial meg drum'n'bass kivételével. Előbbi az elborult napjain segítette át, utóbbi meg szétcsapta az elméjét, ha éppen ki akart verni belőle valamit. Jobb, mintha falnak rohant volna! A keverék műfajok vonzották leginkább, mint a nu-, a doom, az ambient és a doom metál, vagy éppen a new wave. A madárcsicsergés és a szélfúvás túl naturálisnak hatott az ő modern ízléséhez.

Felsóhajtott, majd megvakarta kócos üstökét. Ezek luxus holmik, vágyak és megszokások, először életében valóban az életben maradás feltételeit kellett megteremtenie. Fa. Fát kell aprítani, jobb esetben, rosszabb esetben muszáj lesz favágónak állnia. A kockás ing és a megviselt farmernadrág már megvolt, de sosem hitte volna, hogy egyszer nem csak kinézetre fog úgy kinézni, mint egy emberszabású hódé! Na, sebaj, van csapvíz és angol vécé! Legalább ide is eljutottak az ókori találmányok... De egy pillanat! Mióta is lakatlan ez a hely? Hét év. Rohadt élet! És ha berozsdásodtak a csövek, vagy csak poshadt, iszap ízű víz folyik belőlük?

Visszafordult, behunyta a szemét, majd megnyitotta az egyik csapot. Hallotta, ahogy megindult a csobogás. Majd alányúlt. Nem rohadt le a keze, ez már eleve jó jel és a szag sem volt annyira penetráns, mint amitől tartott. Szuper!