Alkonyati vadász (A Táltosok Öröksége 2.)

6. fejezet/1. rész: Fátyol fedte kísértés

Budapest

A fülledt levegő és az átható alkoholszag rögtön megcsapta Lothar érzékeny orrát, amint csapattársaival belépett a bárba. Budapest bulinegyedébe érkeztek, ahol egy pincehelyiségében berendezett szórakozóhely várta őket, tele elzüllött alakokkal és vonagló, a rudak körül tekergő félmeztelen félvér nőkkel. Ernakh azon nyomban otthonra lelt a bárban. Egy kéjes vigyor nyúlt el az arcán, ahogy körülnézett. Aisa megvetően húzta el a száját.

Lothar rezzenéstelen arccal lecövekelt a bejáratnál. Annak ellenére, hogy az első pillanatban mindig megfogalmazódott benne valami vélemény, sosem fektetett rá túl nagy hangsúlyt, nehogy kötődni kezdjen a helyhez. Elzárkózott, mert csak így volt képes hidegfejjel gondolkodni. Igen, mindig ezt tette, kivéve múltkor a kocsmában. Nem is volt jó vége. Ezentúl jobban kell összpontosítania!

A három fiatal csöppet sem törődött azzal, hogy öltözékük elárulja jöttük célját.

Az ajtó becsukódott a hátuk mögött. Ahogy észrevették őket, a bárban ülők rögtön felpattantak a helyeikről, arcuk rémületről árulkodott.

Lothar unottan elősuhintotta a kardját, és végigjáratta tekintetét a termen. Röpke mosoly suhant át az arcán.

Félhomály honolt, csak pár színesen világító égő izzott még sejtelmes fénnyel, mint ahogy a kastélyokban a fáklyák. Ezek a fényviszonyok eszébe jutatták azt, mikor egy hete visszamentek a Hiúz Klán kastélyába. Regisztrálniuk kellett, mint fejvadász osztag. Lothar mindig is rühellte a hivatalos megjelenéseket meg a papírmunkát. A gyakorlat volt az ő terepe, nem a körmölés. Ott is így meredtek rá, amikor a két társa mellett jelent meg a három hiúz vezér színe előtt. Végig gyanakodva méregették, még akkor is, amikor aláírta a szerződést és vérét a papírra csepegtette. Szórakoztatta a bizalmatlanságuk, mert ez azt jelentette, hogy tartanak tőle. És jól is teszik! Balhéra, meg dühkitörésre számítottak a fiútól, de ő nem tette meg nekik ezt a szívességet. Nyugodt maradt, sőt még egy főlényes mosolyra is futotta, miközben a töltőtollat visszarakta az asztalra. Attól a naptól kezdve ők lettek a negyvenhetedik osztag, az ötven független csapatból és Lothar lett a negyvenhetesek vezetője. Nem régiben estek el a csapat nevét előttük birtoklók, így történhetett, hogy őt is besuvaszthatták egy ilyen idegesítő csapatjátékos szerepbe.

Elkeserítő, hogy csak ilyen módon lehet megszabadulni ettől a köteléktől: meghalsz; vagy belevénülsz a szakmába, de akkor viszont több mint száz évet így eltöltened ebben a fojtogató szövetségben. Ha még ennél is tovább bírod, vénségedre elmehetsz földművesnek vagy szabónak. Mindent a törzs érdekében!

Ahogy felnézett a papír fölül, tekintete közvetlen felettese, Kartal szemével ütközött, aki kihívóan vizslatta belépése óta. Rézvörös, szögegyenes haját tökéletesen hátranyalta, így sárgászöld tekintete zavartalanul meredhetett rá, erős járomcsontja felöl. A Fejvadászok Vezére és a Szövetség elnöke a leghiúzabb hiúz volt azok közül, akiket Lothar valaha is látott. Már csak a pamacs hiányzott a füle hegyéről. De az nagyon.

Lothar nem nevette el magát, annál komolyabban vette a helyzetet, de a mosoly továbbra is az arcán maradt. Se Kartal, se ő nem kívánta elveszíteni a farkasszem viadalt, így addig fonódott össze a két metsző szempár, míg egyikük el nem hagyta a helyiséget.

Lothar, bár elfogadta a helyzetet, az nem azt jelentette, hogy haláláig szolgálni akarja a Szövetséget. Csak az tartotta vissza az azonnali szökésétől, hogy még nem látta elérkezettnek az időt. Nyugalom. Az életben semmi sem végleges és ez az állapot sem lesz az. Pár hónapig, vagy akár évig egész kényelmesen is eltengődhet két társa oldalán. Ha nem is vallotta volna be, de olykor valóban jólesett a társaságuk.