Alkonyati vadász (A Táltosok Öröksége 2.)

13. fejezet: Ketrecharc

Baranya Megye, Pécs

Pécs lakótelepeinek peremterületén, egy pincehelyiségben létrehozott tágas helyiségben folytak a küzdelmek. Az ajtó felett vörös betűk virítottak: Árész Sportegyesület.

Erik szánakozó mosolyra húzta a száját.

Ez lenne a fedőtevékenység? Egy sportklub? Mondjuk jobb, mintha egy masszázsszalonnak álcáznák! Na jó, az már úgyis foglalt a stricik és az éjszakai pillangók számára.

Soma haladt elől, a másik két fiú követte őt az emberektől zsúfolt pincébe. Egy lépcső vezetett le a bejárattól és az aljánál egy íróasztal állt, ami mögött egy gengszter kinézetű alak ült. Mogorva ábrázat, markáns arc, napszemüveg és bőrdzseki. Soma odanyújtotta neki a belépőket. Az asztalon pénzkötegek tornyosultak, az ember azt hihette volna, hogy bárki bármikor elvihetne belőlük pár darabot, mégsem merte megtenni senki sem. A figyelmesebbeknek feltűnhetett, hogy a teremben elszórtan négy hatalmas kidobó ember őrködött, a pénzbeszedő öltönye alatt pedig fegyver lapulhatott. Itt tehették meg téteket is, ha fogadni szerettek volna.

Erik meglepődött, hogy milyen szervezetten mennek itt a dolgok.

Leérve viszont enyhe dohszag ütötte meg az orrát, amit az alkohol és főként az izzadság szaga hamar elnyomott. Eriknek felfordult a gyomra és egyik kezét a hasára helyezte – talán nem kellett volna vacsoráznia. Ez a pár pillanat után megszokható szag számára szűnni nem akaró förtelmes bűzként hatott.

A terem közepe felé haladva egyre hangosabban ordibáltak azok a rekedt és mély hangok, amelyek az utcáról csak halk neszként szűrődtek ki. Hajráztak meg káromkodtak teljes torokból. Túloldalt egy hosszú bárpult húzódott, mögötte két pultossal, a bárszékeken lengén öltözött, kihívó tekintetű nőkkel.

Jó, oké, tehát egy masszázs szalon is lehet a hátsó traktusban! Utcai bunyó, kocsma és esetleg bordélyház. Ha kapnak egy kis razziát, itt mindenki dutyiba kerül. Remek, már priusza is lesz, mintha már nem lenne eléggé elcseszve az életem!

Erik nem sokáig gondolkozhatott ezen, mert a félhomályban fuldokló helyiség közepét fényár árasztotta el. Alatta állt az óriás kalitka. A fémketrec. Egy kisebb dobogót alakítottak ki a számára, másképp nem is lehetett volna látni távolabbról a köré sereglő csőcseléktől. Éppen egy újabb mérkőzés vette kezdetét.

− Itt aztán zajlik az élet! – kiáltott fel Soma, mert másképp nem hallották volna őt a társai.

− Meghiszem azt... - morogta Erik.

Már most megbánta, hogy eljött velük.

− Nézd, mekkora már! – ujjongott. – Ilyen nincs! Végre visszatért a bajnok! Ezt meg kell ünnepelnünk! – fogta a fejét. – Hatalmas egy éjszaka lesz!

Eriket hidegen hagyta haverja üdvrivalgása, unottan fordult vissza a ketrec felé. Az egyik sarokban egy barna, ápolatlan szakállú, középkorú férfi állt. Válla és karjai erőteljesek, egyenesen óriásiak voltak. Félmeztelen teste fénylett az izzadtságtól, mellkasát sötét szőr fedte. Nyakán és karjain dagadtak az erek, levegőért kapkodott. Elsőre ő tűnt esélyesnek, de mozdulatain látszódott, hogy az oldala súlyosan megsérült és szemét már menthetetlenül ellepte a düh. Vele szemben a ketrecben egy Erik korabeli fiú állt, aki szinte eltörpült a behemóttal szemben. Mozdulatlanul állt és várta, hogy a másik összeszedje magát.

− Ő az – súgta Erik fülébe Soma –, akiről beszéltem. Érted már, hogy miért hittem azt egy ideig, hogy te vagy ő?

Erik értetlenül vonta össze a szemöldökét, majd ismét szemügyre vette a ketrecben álló fiút. Először csak azt vette észre, hogy egy apró karcolás sincs fedetlen mellkasán és karjain, másodszorra, hogy sötét a haja, kék a szeme, világos a bőre. Hogy az arcvonásaik, a testalkatuk, talán még a magasságuk is közel egyforma.