Nem bánt az, csak megkóstol... | ✔

11. fejezet (2/2)

Sosem járt bowlingpályán. A gimnázium alatt többször gondolt rá, hogy szívesen jönne, annyiszor hallotta Szebent és a barátait erről beszélni, de egyszer sem sikerült eleget tennie a vágyának. Évekig csak távolról figyelte, ahogy mások eljárnak ilyen helyekre, ő viszont az órák végeztével mindennap hazament, aztán a ház valamely pontján leült házifeladatot csinálni. És amint a szülei hazaértek, jöhetett az elfek által elfogadott etikett megtanulása, amiből Otisz rendszeresen kihúzta magát. Mindig a férjed kedvére kell tenned, mert nélküle nem érsz semmit. Soha egy tiszteletlen szavad se legyen hozzá, mert ő mindent azért tesz, hogy neked jó legyen. Csak a szüleid által jóváhagyott elfhez mehetsz hozzá, nehogy beszennyezd a véredet, aztán korcs kölykeid legyenek. Már akkor gyűlölte őket minden leckéért, és amikor elkezdte megismerni Szebent, ez a gyűlölet csak még mélyebbre nyúlt. Látta, hogy nincs igazuk. Hogy lehet másként is jó kapcsolata valakinek, amiben egyikük sincs elnyomva.

Szeben az első perctől kezdve tisztelte őt, pedig korábban sok mindennek lehetett mondani a kapcsolatukat, csak simának nem. Ha nem értettek egyet valamiben, nem hajtogatta a maga igazát addig, amíg Ditke fel nem adta, és egyszer sem ütötte meg, hanem mindig meghallgatta a lányt, elmondta a saját véleményét, aztán együtt találtak egy közös megoldást, megegyeztek, nem ugrottak egymás torkának. Károly sosem tette meg ezt neki, pedig ő próbálta ugyanazt a kapcsolatot kialakítani vele, amilyenje Szebennel volt a gimnázium alatt. Valahányszor megpróbált beszélni az ex-vőlegényével valamiről, amivel kapcsolatban nem értettek egyet, először jött a kiabálás, aztán a pofonok, a szorongatás, és végül a keményebb ütések. Ditke csak kölcsönösségre vágyott, Károly azonban már egy sótlan levesért is a kezét emelte.

– Minden rendben?

Gyengéd kéz érte az ujjait, mire ő azonnal a hang irányába nézett. Szeben feladta a küzdelmet a cipőfűzőjén lévő csomóval, és közelebb csúszott Ditkéhez, hogy átkarolhassa a derekát.

– Még mindig nem tudom feldolgozni, mennyire hiányoztál az utóbbi hat évben – felelt mosolyogva Ditke. – Azóta is minden éjjel rólad álmodtam, nappal meg te jártál a fejemben.

– Akkor ezért fájt úgy a lábam! – Szeben vicce hatott, Ditke halkan elnevette magát. – Viccen kívül, nem vagyok én ilyen felejthetetlen jelenség.

– Ó, dehogynem! – nevetett Otisz, mire Szeben odakapta a fejét.

Az U alakú kanapé másik oldalának végén Valentino ücsörgött, mögötte Otisz a párnára térdelve bíbelődött a másik srác hosszú, sötét hajával. Egyik csuklóján az a fekete hajgumi feszült, ami délelőtt még a húga hosszú tincseit fogta össze, és az alapján, ahogy Valentino sörényét fésülgette az ujjaival, Ditke úgy gondolta, Otisz egy copfot akart csinálni neki.

– Te mit tutujgatod azt a jól megtermett férfiembert? – Szeben nevetve nézett végig rajtuk pont akkor, amikor Otisznak sikerült összefognia Valentino tincseinek felét.

– Nem akarom, hogy a szemébe lógjon a haja.

– Valld be, hogy csak jólesik matatni a sűrű hajával!

– Mit valljak be az egyértelműn? – Otisz értetlenül nézett Szebenre, Valentino arca azonban halványan kipirult, aztán mélyebb vörösbe fordult, ahogy Otisz lehajolt, és megszagolta a tincseit. – Pláne úgy, hogy frissen mosta.

– Hogy kapott – súgta Ditkének Szeben – majdnem infarktust egy puszitól, ha most csak így szagolgatja?

– Kicsit tágabban értelmezi a nem intimnek számító érintéseket – felelt hasonlóan halkan Dikte –, és általában a puszi sem akasztja ki. Szerintem az csak a helyzet miatt érintette furcsán.