Nem bánt az, csak megkóstol... | ✔

8. fejezet

Kapkodva ugrott le a futópadról, majd hasonló gyorsasággal túrta elő a zsebéből a telefonját. De megint csak a fantomrezgést érezte a két zene közötti csendben. Nem értette, miért várta ennyire azt a hívást, holott még azt is sejtette, hogy Otisz még vagy aludt, vagy éppen csak felébredt. Már előző éjjel is izgult, várta a hívást, noha tudta, akkor még korai lett volna.

Nem tudta, ilyenkor mi a megszokott rendszer. Életében nem hívott el senkit így sehova, sosem akadt lehetősége barátkozni, elvégre a jelenlegi barátai esetében sem ő kereste a társaságot. Egyszerűen együtt tudott érezni Konival, amikor egy megjegyzés után sírva rohant ki a teremből. Vele is egész életében így bántak, neki azonban sosem volt senkije, aki segített volna rajta. A gimnáziumot új esélyként látta, Koni könnyei pedig egy lehetőséget tártak elé. Ha ő nem is kapott támogatást, szeretett volna olyasvalaki lenni, aki viszont megadja ezt másnak.

Miután Szeben eltűnt, Koni pedig látszólag végleg összetört, Val mindent megpróbált megtenni, hogy segíthessen a barátján. Éjszakákat virrasztott át vele, minden pillanatban készen állt felvenni a telefont, ha ő hívta, és többször lépett le otthonról szó nélkül, amikor Koni azt mondta, nem bírja tovább. Szebennek nem merte elmondani, de pont a Konival kialakult kapcsolata vezetett oda, hogy a családja kitagadja.

Korábban is gyanúsnak találták, milyen gyakran rohan a fiú segítségére. Amikor viszont egy családi ebédről szaladt el, mert kapott egy „köszönök mindent" üzenetet Konitól, elszabadult a pokol. Amint hazaért, a családja egy emberként ugrott a torkának. Az anyja zokogva üvöltött vele, mekkora szégyent hozott a nevükre, az apja pedig dühösen csapkodott felé, amiért tönkretette mindannyiuk életét, a húgai egyenesen nevettek azon, hogy a szüleik mennyire kiosztják őt. Ám a bátyja lehetett a legrosszabb mind közül. Matteo tíz percig csak a sarokban állva figyelte az eseményeket, majd amint úgy tűnt, Val ki tudja magyarázni a dolgot, és meg tudja győzni a szüleiket, hogy semmi romantikus nincs közte és Koni közt, szó szerint rávetette magát az öccsére. Ott ütötte a testvérét, ahol csak érte, Val pedig egy idő után elvesztette a harcot a dühével. Matteo még pont időben ugrott hátra, mielőtt az öccse kihegyesedett fogai elérték volna. Val csak pakolás közben jött rá, hogy a bátyja tudta, mivé vált, és direkt ezt a reakciót akarta kihozni belőle.

Amíg velük élt, minden pillanatban attól félt, mi lesz, ha egyszer kitagadják. Aztán kilépett az ajtón három nagy táskával. És hirtelen kapott levegőt. Zsil családja hamar befogadta őt, miután megtudták, mi történt vele mind azon a napon, mind az előző tizenkilenc évben. Az időnkénti verések, a folyamatos elnyomás, a korlátozások, azon a napon minden rossznak vége lett, ami korábban mérgezte az életét. Végre merte vállalni, ha gyengének érezte magát, a saját álmait követte, és megpróbált randizni is.

Két hónappal az után, hogy beköltözött Zsilhez, a barátai segítségével készített egy társkeresős profilt. Hirtelen mindent ki akart próbálni, ezért amikor Koni lefordította neki a „férfit vagy nőt keresel" kérdést, reflexből rávágta, hogy „mindkettőt". Két lánnyal és három sráccal ment el randizni, de egyikkel sem töltött többet, mint két hét. Sem külsőre, sem belsőre nem vonzotta semmi, amit a partnereiből látott, és bár a többiek próbálták meggyőzni, hogy egyszerűen nem azokat az embereket találta meg, akik passzolnak hozzá, egy idő után kezdte úgy érezni, valami baj van vele.

Aztán két évvel ezelőtt megérezte azt a finom, levendulás illatot. Egyből letette a súlyzót, keresni kezdte, honnan jöhet a csodás aroma. Amikor meglátta a szőke srácot a futópadoknál, életében először vonzónak látott valakit. Sosem gondolta magáról, hogy az ilyen szépfiúk jönnének be neki. Akkor még csak egy gyönyörű arcot, egy csinos testet látott benne. Ám amint rájött, hogy végig Otisz miatt érzett így, érthetetlenül dühös lett. És még csak nem is magára, hanem az elfre. Haragudott rá, amiért szépnek tartotta, vonzódott hozzá, aztán még azért is, mert hiába jött rá, hogy ő az, továbbra is maradt benne egy zsigeri ösztön, ami nem hagyta elengedni azokat a gondolatokat. Koni próbálta elérni, hogy ne haragudjon magára ennyire, mert ő is hiába haragudott Otiszra a gimnáziumi éveik alatt, nem tudta azt mondani, hogy ne tetszene neki külsőre.