Nem bánt az, csak megkóstol... | ✔

15. fejezet

Ahogy maga mellé nyúlt, hidegnek érezte az ágyat. Értetlenül nyitotta ki a szemét, ám amikor pár pislogás után végre odanézett, és meglátta, hogy egyedül fekszik a matracon, enyhe aggodalom lett úrrá rajta. Nem hallotta, hogy ment volna a zuhany, a konyhából sem hallott matatást, és kételkedett benne, hogy Szeben csak úgy magára hagyta volna, akár pár percre is.

Aztán egy morgó légvétel ütötte meg a fülét. Félénken mászott az ágy másik oldalára, majd amint meglátta, mi van ott, a telefonjáért nyúlt, hogy lefotózza. Egy hatalmas, világoskék farkas aludt az ágy mellett, hátát a falnak szorította, farkát a hasához húzta, egyik mellső mancsával pedig eltakarta a szemét. Ditke habozás nélkül elküldte Otisznak a képet, majd egy üzenetet is írt hozzá.

Ditke:
Megjegyezni való: ha a párod egy elvadulási gondokkal küzdő vérfarkas, tegyél párnákat a padlóra.

Otisz:
😍😍😍
Hugi, engem csak egy dolog érdekel...
Puha? 🥺

Ditke halkan felnevetett, majd lenyúlt az ágy mellé, és gyengéden megsimogatta Szeben nyakát. Egyetlen egy foltot érzett csupán, ahol kicsivel durvább szőr nőtt, és kis gondolkodás után rájött, hogy valószínűleg ott égette ki a bundáját a sokkoló nyakörv.

Ditke:
NAGYON PUHA!

Otisz:
🥺❤️
Én is meg akarom simogatni!!!

Ditke:
Van sajátod. Azt is simogathatod, nem?

Otisz:
😘😘😘

Mosolyogva forgatta a szemét, miközben visszatette a telefont az éjjeliszekrényre. Egy hirtelen ötlettől vezérelve lemászott az ágyról, majd eldőlt Szeben mellett. Óvatosan átkarolta a farkas nyakát, arcát a selymes bundába temette, aztán igyekezett visszafogni kiugrani készülő szívét, amikor Szeben levette a mancsát a fejéről, és magához húzta vele Ditkét, orrát a lány aranyszőke tincsei közé dugta.

Élvezte, ahogy Szeben álmában ölelgeti, ám amikor megpróbált kimászni a mancsai közül, rögtön rájött, hogy ez nem volt a legjobb ötlet. Szeben nem akarta elengedni. Egyenesen zihálni kezdett, miközben Ditke igyekezett kiszabadulni a mancsai közül, majd amint ez sikerült, Szeben nyüszítve húzta összébb magát, eddig kinyújtott lábait a hasához szorította. Ditke szomorúan nézte a lecsapott fülű farkast, és hirtelen bánni kezdte a döntését, hogy megpróbálta plüssállatként használni az alvó Szebent.

Ültében közelebb húzódott hozzá, gyengéden simogatni kezdte a fejét és a nyakát, hátha azzal segíthet. Kintről ajtónyitódást hallott, és bár ő nem érezte úgy az illatokat, mint egy vérfarkas, sejtette, ki jöhetett be. És jól gondolta, Anikó lépett be a hálóba. Arcán aggodalom tükröződött, ám mielőtt megszólalhatott volna, Ditke azonnal csendre intette, majd maga mellé mutatott. Anikó halkan ment közelebb, és amint meglátta Szebent, egy egyszerre megkönnyebbült és továbbra is aggódó sóhaj hagyta el a száját.

– Átváltozott álmában?

– Már így találtam meg, amikor felébredtem, úgyhogy szerintem igen – bólintott Ditke. – Ez normális nálatok?

– Nem nagyon, de nála megérthető. Ha valaki túl sok időt tölt átváltozva, az elvadul, és utána nagyon nehezen szokik vissza az emberi dolgokhoz. – Kérdőn Ditkére nézett, aki csak intett neki, Anikó pedig azonnal leült mellé a padlóra, hogy ő is megsimogassa Szebent. – Tekintve, hogy majdnem három évig szinte folyamatosan így élt, nem csodálkozom, hogy ilyen helyzetekben átalakul. Ebben az alakban könnyebb védekezni, a hátát meg azért szorítja a falnak, hogy ne lephesse meg semmi.