Nem bánt az, csak megkóstol... | ✔

19. fejezet

Halkan motyogott. Sosem tudta, miért hozott ki belőle ilyesmiket, ha koncentrált, de már megszokta, hogy magát biztatta munkálkodás közben. A mögötte álló három fiú viszont időnként értetlenül nézett rá, amikor megszólalt. Egyedül a lépcsőn ücsörgő Val figyelte kíváncsian a kezében mozgó eszközöket, aztán boldogan elmosolyodott, amint kinyílt az ajtó.

– Te honnan tudsz ilyet? – kérdezte csodálkozva Szeben.

– Zárta már be Ditkét. – Otisz a vállát vonogatva nézett a másik srác barna szemébe, majd elindult a hálószoba felé. Szerencséjükre Károly leszedte az összes kamerát. – Elutazott két hétre, Ditkét meg a lakásban hagyta kaja nélkül. Fel kellett törnöm a zárat, aztán addig nyaggattam a hugit, amíg velem nem jött. Ez után kerültek kamerák a plafonra, Ditke meg a kórházba.

– Eddig csak egy jobbegyenest akartam adni a gyökérnek, most viszont elgondolkodtam a "szemet szemért" megoldáson. – Szeben dühösen morgott, miközben zsebéből előkerült egy kisebb pillangókés.

– A múltkor a vérfarkas torkát akartad elvágni, most meg ez... – Koni a szemét forgatva húzott fel egy pár gumikesztyűt, Szeben azonban válaszul beintett neki. – Kezdesz kicsit túl agresszívvá válni.

– Hasfelmetsző Károllyal mi más legyek? Megmutassam a hegeket, amik igazolják a viselkedésemet?

– Károlyt én is fel akartam gyújtani már párszor – tette hozzá Otisz, mire Szeben egy "most már érted?" nézéssel fordult Koni felé. – A fickó még a szüleimnél is rosszabb, és ezt túlzás nélkül merem állítani.

A hálóba érve, Otisz azonnal a szennyeskosárhoz lépett, majd kivett belőle több pólót, hogy mindegyik fiúnak adjon egyet-egyet. Ám amikor Val felé fordult, párja éppen az ágy fölé hajolva szimatolt.

– Ha engem érzel rajta – mondta Szeben –, az azért van, mert direkt ráhugyoztam, amikor elhoztuk Ditkét.

– Nem te. – Val szeme aranyra színeződött, ahogy megfordult, majd Otiszra pillantott. – Matteo.

– Mutasd! – Zsil az ágyhoz lépett, majd azonnal felemelte róla a takarót, hogy ő is megszagolhassa. – Hallod, még mindig felismerem! Kicsit fémesebb a szaga, de tényleg ő az.

– Te ismered Matteo szagát? – Szeben hatalmasra kerekedett szemmel meredt Zsilre, aki csak a vállát vonogatta válaszul.

– Val egy évig nálam lakott, amíg meg nem kapta az örökségét a nagymamája után, és több cuccán érezni lehetett ezt a szagot.

– Akkor mi lenne, ha ti keresnétek a vérszívót, mi meg Konival megyünk Károly után, na?

– Nekem jó. – Zsil bólogatva fordult Valhoz, aki szintén helyeselt, és Koni is azonnal belement.

– Én kivel menjek? – Otisz kérdésére a vérfarkasok összenéztek.

Nem értette, miért lehetett ilyen nehéz számukra eldönteni a dolgot. Hosszú másodpercekig csak egymást vizslatták, mígnem a másik három srác tekintete Valon állapodott meg.

– Ascolta, cuore mio! – Gyengéden megfogta Otisz kezét, ám pár pillanatra ismét elcsendesedett, mintha gondolkodnia kellene, mit mondjon. – Te nem tudod jönni.

– Miért nem? – Értetlenül nézett fel párjára, de hiába töprengett nem tudott ésszerű magyarázatot találni.

– Nem akarok, hogy bajod legyen. Még bajod. – Szabad kezével Otisz arcához nyúlt, finoman végigsimított a srác hegein.

– De nem fog! – Otisz hevesen ellenkezve a szekrényhez lépett, majd bizonyításként megemelte a hatalmas bútort. Éppen csak a térdéig tudta emelni, ám úgy sejtette, ennek elégnek kellene lennie. – Látod? A méreg miatt erősebb vagyok. Meg most is van nálam vámpírriasztó. Meg tudom védeni magam.