Nem bánt az, csak megkóstol... | ✔

Epilógus

Elméletileg éppen az ikrekkel nézte a tévét, amíg az anyja egyszerre tanult Lillával és etette Balit. Neki kellett volna lefoglalni Bellát és Zsombit, a nyolc éves testvéreit, de annyira izgult a közelgő este miatt, hogy semmire sem tudott figyelni. Amíg az ikrek habszivacs kardokkal püfölték egymást, ő szinte végig az órát nézte, ujjaival a térdén dobolt, lába pedig folyamatosan rángott. Alig bírta kivárni, hogy végre hazaérjen az apja, és elvigye. Tizenhatodik születésnapja óta várta ezt a napot, és ekkor végre elérkezett.

Odakint kopogtak, az anyja pedig őt küldte ki, hogy nyisson ajtót. Egy pillanatra felébredt benne a boldogság, hogy az apja jött meg, és bár végül nem őt találta ott, jókedve így sem lohadt le.

– Szia, Keriapu! – Álmos mosolyogva ölelte át keresztapját, aki ugyanolyan örömmel viszonozta a köszöntést. – Anya, megjött Csanád! – kiáltott át a nappaliba.

– Apád még nem ért haza? – kérdezte Csanád.

– Elhúzódott a dedikálás, de azt mondta, sietni fog.

Amióta az apja bekerült a Dawn Zone nevű együttesbe, időnként előfordult, hogy kicsit később ért haza, mint tervezte, ám a fontos eseményekre mindig időben érkezett, még ha ezért pár rajongó bunkónak is gondolta őt. Valahányszor meglátott egy beszólós kommentet, amiben Seb Shephardöt, avagy Pásztor Szebent szidta valaki, mindig azt mondta, nem érdekli, mit mond pár idegen, mert senkiért és semmiért nem hanyagolná el a családját. A tagok mind elfogadták, sőt, tisztelték a hozzáállását, és meg is védték őt, amikor egy interjúztató vagy rajongó felhozta, mennyire bunkónak tartják őt. Álmos is büszkén védte az apját, ha valaki bele akart kötni, és általában egy "inkább hanyagolja a családját, csak fotózkodjon minden idegen rajongóval?" kérdést követően a legtöbben be is látták, hogy jogtalanul haragudtak. A maradék pedig senkit sem érdekelt, mert azok csak ész nélkül akartak utálni valakit.

Bementek a nappaliba, ahol Ditke éppen Bali szájáról törölgette le a babapép maradékát, Bella már kiütötte a kardot Zsombi kezéből, Lilla pedig a könyveit pakolta vissza a táskájába.

– De szép lett a hajad! – Csanád kedvesen megsimogatta Lilla tincseit, amiket a lány három napja elmésen pasztell lilára színeztetett.

– Ugye? – kérdezett vissza csillogó szemmel Lilla. – Minden tárgyból ötöst kaptam, és apa félévkor azt mondta, ha jó lesz a bizonyítványom kaphatok egy Paletta bájitalt.

– Azért engedte meg, mert Marcsi nénivel akart szórakozni – nevetett Álmos. – Az a nő már engem is csesztetett, amikor Danival beszíneztük a hajam végét krétával, aztán behívatta apát, és majdnem hiperventillált, amikor meglátta, hogy neki teljesen kék a haja.

– Nem is Szeben lenne! – Csanád a szemét forgatva, de mosolyogva ingatta a fejét, amiben Ditke követte.

– Ha beszól olyasmiért, amihez semmi köze, akkor megérdemli, hogy csak azért is ellent mondjunk neki. – Álmos a vállát vonogatta, az anyja és a keresztapja pedig úgy néztek össze emiatt, mintha aranyosnak tartanák. – Plusz úgyis csak három hétig kell majd látnia, mert utána Lilla elballag.

– Ha a gimiben is minden tanár azt fogja hinni, hogy olyan vagyok, mint te és Dani, levágom a hajad, amíg alszol! – Lilla dühösen nézett fel a bátyjára, fekete ruhái pedig még Álmos számára is kicsit ijesztővé tették őt.

– Miért az én hibám, hogy a gyökér tanárok elítélnek téged, mert ugyanaz a vezetéknevünk? – Álmos értetlenül tárta szét a karját, Lilla viszont kiöltötte a nyelvét válaszul.

– Ha nem gördeszkáznátok a folyosón, meg nem kellene napi szinten rátok szólni, hogy a tornaszerek nem arra valók, hogy például te és Dani egy-egy matraccal rohanjatok egymás felé, vagy medicinlabdával akarjatok kosarazni, vagy fejjel lefelé lógjatok a mászóköteleken, vagy...