Nem bánt az, csak megkóstol... | ✔

18. fejezet

Félénken Ditke vállán pihentette az állát, amíg vártak, hátulról átölelte a lányt. Még mindig alig hitte el, pedig azóta saját szemével is látta, hogy igaz. Nem mondták el azonnal mindenkinek, Val és Otisz úgyszintén hallgattak róla, így senki sem támadott nekik kérdésekkel, amikor még ők maguk sem fogták fel igazán. Azt hitték, idővel sikerül majd, tudatosul bennük, mi történt. De eltelt egy hét. Aztán még egy. És mire észbe kaptak, már április közepe volt, Ditke hasán már látni lehetett, hogy várandós, mégis meg kellett kérniük Otiszt, hogy vegyen neki pár bő pulóvert, hogy el tudják rejteni mások elől.

Múlt héten elkísérte Ditkét az egyik ultrahang vizsgálatra. A szíve végig hevesen vert, erősen fogta a lány kezét, és amikor meglátta a kisbabáját a monitoron, még a könnyei is megeredtek. Boldognak érezte magát. Komolyan örült, hogy ez megtörtént, mégis félt. Rettegett, hogy mindent elront majd, a gyerek pedig gyűlölni fogja.

Ráadásul azt is észben kellett tartania, hogy már nem tarthatták magukban sokáig a dolgot. Komplett tervet raktak össze Ditkével, hogyan mondják el azoknak, akiknek feltétlenül szükséges. Ádóval kezdték, elvégre a főnökükkel lehetett a legfontosabb, hogy megbeszéljék a továbbiakat. Szeben nagyon görcsölt rajta, hogyan mondhatnák el neki, Ditke viszont egy egyszerűbb megoldást választott. Amint Ádó elfordult a géptől, és jelezte, hogy figyel rájuk, szimplán elé tette az ultrahang képet.

– Ó! – Ádó pedig mosolyogva, jókedvűen vette a kezébe, de pár másodperccel később gondolkodás ült ki az arcára. – Ó... Hm. – A tarkóját vakarva nézett rájuk, tekintete időnként visszavándorolt a fotóra. – Te, Szeben! Hallottál már a kotonról?

– Jelöléskor? – Szeben enyhe dühvel nézett a főnökére, mire Ádó ismét pár másodperc gondolkodásba kezdett. – Be vagy te kamillázva?

– Touché! – bólintott Ádó, aztán Ditkéhez fordult. – Van bármilyen terved? Rugalmas vagyok, úgyhogy szinte bármit meg tudunk beszélni.

– Addig dolgozni akarok, amíg csak lehet. És utána sem szeretnék tétlenül otthon ülni. Ha megengeded, akár olyat is csinálhatok, hogy Szeben hazahozza nekem a papírokat, én otthon elvégzem a munkát, aztán ő visszahozza neked.

– És neked ez rendben van így? – Szebenre nézett, mire a srác felemelte a fejét Ditke válláról. – Hogy dolgozni akar gyereknevelés mellett?

– Azt csinál, amit akar – bólintott Szeben. – Semmiben sem fogom korlátozni. És nem egyedül fogja nevelni a gyereket. Jövő hónaptól szeretnék áttérni az esti műszakokra, ha megengeded. Otisz már be is jelentkezett nálam, hogy segít kibővíteni a ruhatáramat. Így nappal én tartom majd a frontot, este meg Ditke.

– Értem. – Újabb másodpercekre csendben maradt, gondolkodva nézett a monitorjára. – Ami azt illeti, úgyis beszéltem már Konival, hogy digitalizálni fogjuk a dolgokat. Úgyhogy lesz majd két laptop az itteni gép mellett, amik közül az egyiket én viszem haza, a másikat te. – Ditkéhez fordult, akinek ekkor egy ragyogó mosoly jelent meg az arcán.

– Köszönöm szépen!

– Most meg menjetek! Koni mondta, hogy valami vacsorát rendeztek a falkának.

– Veled is számoltunk – felelt Szeben, miközben tett pár lépést az ajtó felé Ditke kezét fogva.

– Dolgom van sajnos. A könyvelő ma küldte át a múlt havi költségvetést, és elvileg valamiből sokkal több van a raktárban, mint a leltár mutatja, úgyhogy az éjszaka nagy részét számolással fogom tölteni. – Sóhajtozva nyomkodott valamit a gépén, majd szőke hajába túrt, enyhén megtépte a tincseit. – Vagy a hajnalt is. De nektek jó szórakozást!