1 évvel később... || T.Danny FF. Híres lakótárs II. Kötete || ❗️SZÜNETEL❗️

1. Rész - Remény ( II. Évad , Nyitó rész )

|| Többen is jeleztétek, hogy nagyon szívfacsaró vége lett a könyvnek 😐😭 Mivel én is elolvastam újra így arra jutottam, hogy mivel ennyire szerettétek az I. Kötetet ( Híres lakótárs ) is ezért adunk még egy esélyt Bekinek és Daninak 🫣🤗💞 Jó olvasást mindenkinek 🥰❤️ ||

~~~~~~•~~~~~~

Sosem csináltam még ilyet, félbe szakítottam a koncertemet mert kaptam egy hívást. Beki anyja hívott, hogy azonnal az intézethez kell mennem. Semmi mást nem mondott. A szívem zakatolt és inkább taxiba ültem, nem akartam így vezetni. A legrosszabbra készültem, a mellkasom nehéz volt de próbáltam erős maradni. Kifizettem a taxit és kiszálltam az intézetnél, felnéztem az épületre és mély levegőt vettem amit egy kicsit bent tartottam. Kifújtam magam és bementem a főbejáraton fel a pszichiátriára, a liftből kiszállva már meg is láttam Beki szüleit így feléjük mentem.

-Danikám! - Ölelt át az anyukája. Mosolygott.

-Jó estét, rohantam ahogy tudtam. - Néztem rá összezavarodva majd Beki apjára.

-Mi is ahogy hívott az orvos. - Mosolygott rám.

-Bekivel van valami? - Kérdeztem halkan, nem értettem miért mosolyognak.

-Emlékszel amikor azt mondtam neked, hogy Beki nem elég erős? - Nézett rám az anyukája, aprót bólintottam. - Tévedtem.

Fordult meg, az egyik nagy ajtó kinyílt és először egy nővér jött ki az ajtón majd Beki. A lábam földbe gyökerezett és alig hittem a szememnek, borzasztó sovány volt és fal fehér. A kezébe infúzió volt és fogta az állványt amin az infúziós zacskó volt akasztva. A szám elé kaptam a kezemet és kurva nagyot nyeltem.

* Beki szemszöge *

Mikor megláttam Danit a szívem hevesen kezdett verni, anyáék nem mondták, hogy ő is itt lesz. Mi a szart mondjak neki?

-Gyere, Rebeka! - Mondta  nővér ahogy nagyon lassan csoszogtam, pár napja vagyok úgy magamnál, hogy nem kell annyi gyógyszert szednem.

-Szia, kicsim! - Mosolygott rám anya, láttam rajta, hogy átakar ölelni de nem mert.

-Édes lányom! - Mondta apa is mosolyogva és megsimogatta az arcomat.

-Beki.. - Suttogta Dani nehezen, nekem is nehéz volt bármit is mondani neki.

-Itt letudnak bent ülni! - Mondta a nővér és kinyitotta az ajtót a társalgóban, anya és apa be is mentek. Dani bement és leült az egyik székre, én is bementem utánuk. - Fél óra a látogatási idő! - Mondta a nővér majd kiment.

-Kicsim, gyere ülj le! - Mutatta anya a kanapét de én inkább Danival szembe ültem le, nem igazán nézett rám.

-Nem kell itt lenned, ha nem akarsz. - Böktem ki Danit nézve, megköszörültem a torkomat ahogy kissé rekedt volt a hangom.

-Rebike, össze van zavarodva. - Sóhajtott anya. - Így is koncertezett, onnan jött el..

-Én is össze vagyok zavarodva, évek estek ki az életemből. - Mondtam halkan.

-Az enyémből is, megnyugodhatsz. - Nézett rám Dani. - Én lemondtam rólad, azt.. Azt hittem. - Csuklott el a hangja, a tenyerébe temette a kezét és a fejét csóválta.

-Mindannyiunknak nehéz ez az egész. - Simogatta anya Dani hátát, lesütöttem szemeim.

-Sok ez nekem. - Nézett rám Dani, szemei pirosak voltak. - Nem tudom, hogy hihetek-e annak amit látok. - Nevetett halkan.

-Sok idő volt mire kitörtem a pokolból. - Néztem rá. - Sajnálom, hogy eddig tartott. - Húztam el a számat sóhajtva, Dani csak fel állt és először azt hittem kimegy de oda jött hozzám. Le guggolt elém és az arcomat nézte majd a szemeimet, felemeltem a kezemet és az arcára tettem.

-El sem hiszem. - Suttogta és a kezét a kezemre tette, másik kezét az arcomra tette. Homlokát ez enyémnek döntötte.

-Én sem.. - Nevettem halkan és lehunytam szemeim.

***

A kocsi ablakán néztem ki, a fákat számoltam ahogy mentünk az úton. Ma hagyhattam el a kórházat először. Más fél hónap telt el mióta visszavettem az irányítást az életem felett, rengeteg gyógyszert kell szednem és a hátra lévő életem részében nem fogyaszthatok alkoholt és semmilyen tudatmódosító szert. Dani mindennap bejött hozzám. Elmondta nekem, hogy barátnője van de nem bánom. Örülök, hogy megtalálta a boldogságot. A telefonomra néztem amikor felvillant a képernyője, Viki írt, hogy meglátogatnának, ha úgy érzem majd. Válaszoltam neki, hogy most megyünk haza anyáékkal, este átjöhetnének.

-Vikiék este átjönnének. - Mondtam amikor lezártam a telefonomat.

-Jól van, kincsem! - Mosolygott anya a visszapillantóba, apa vezetett. - Danit nem hívod?

-Barátnője van, anya. - Néztem továbbra is ki az ablakon. - Szerintem inkább vele tölti az időt.

-Azért megkérdezhetnéd. - Mondta apa. - Biztosan eljönne, akár a barátnőjével is.

-Nem akarom. - Sóhajtottam.

-Ahogy érzed, kis lányom. - Sóhajtott anya.

-Anya. - Mondtam halkan és rá néztem.

-Igen? - Kérdezte miközben a telefonját nyomkodta.

-Hívd el te Danit, én nem merem. - Sóhajtottam halkan.

-Édesem! - Nevetett fel anya de nem gúnyosan. - Jól van, szívem!

-Szeretnél beugrani haza felé valahova? - Kérdezte apa tőlem.

-Nem. - Sóhajtottam. - Csak haza akarok menni és kitalálni mi a franchoz kezdjek most. - Nevettem halkan.

-Megfogod találni újra önmagadat, édes! - Mondta anya miközben villám sebességgel pötyögött a telefonján. Remélem így lesz.