Te vagy a megmentőm! /BEFEJEZETT/

Negyedik fejezet

Elkezdte jobban szorítani a nyakamat, én már alig kaptam levegőt, de egy mozdulattal megrúgtam az érzékeny szervén és felszaladtam a lépcsőn, majd bezártam az ajtót. Próbáltam feldolgozni a történteket és a légzésemet is csillapítani. Majdnem megölt és én egy ilyen emberrel élek egy fedél alatt! Inkább lefeküdtem és álomba sírtam magam, ugyanis attól a gondolattól, hogy majdnem meghaltam sírva fakadtam.

Másnap Erickkel beszélgettem és tökre felvidított, de ami velem történt azt neki se mondtam el. Annyira nem bízok benne.
-Hogy haladsz Ericckel?-kérdezi David
-Mi az hogy, hogy haladok?
-Hát, hogy mik vagytok barátok vagy akár több?-pimasz mosoly jelent meg az arcán
-Barátok-mondtam komolyan mivel nem akartam még több sebet, a tegnapinak is bekell még gyógyulnia
Inkább felmentem a szobámba, mert nem akartam ennek a nyomorultnak a képét bámulni. Fő a kedvesség. De szerintem teljesen érthető, hogy miért beszélek így róla.

Agyaltam és agyaltam, mivel szeretnék a nagyiékkal beszélni, ezért megtaláltam a megoldást. Egyszerűen felhívom őket a vezetékes telefonunkon. Igen nekünk még van olyan, mivel David sokkal jobban szereti a régi dolgokat, lehet azért mert ő is régi. Szerencsére attól van okos telóm, emlékszem milyen nehezen tudtam rábeszélni, hogy elengedjen és megvehessem magamnak. De vissza térve a tervre. Lassan leindultam a lépcsőn, majd el a nappaliba, ahol a telefon van. Szerencsére fejből tudom a nagyiék számát. Pont elkezdtem beírni, majd valaki kikapta a telefont a kezemből.
-Te mégis mit művelsz?
-Csak Saraht akartam felhívni-hazudtam ártatlanul
-Nincs telefonod?
-De van, csak lement az egyenlegem
-Hát akkor így jártál, most nem fogsz beszélni Sarahval
-Szemét-indultam el
-Mit mondtál?-húzott vissza a nyakamnál fogva, megint
-Csak annyit, hogy rendben, akkor megyek a szobámba
-Helyes-mondta és elengedett
Felszaladtam a szobámba.

Másnap úgy keltem mint, aki egy éve nem aludt, elmentem egyet sétálni, mivel nincs itthon David, szerencsére valahol dolgozik, tehát a nap nagy részében nem látom. Sétálgattam a parknál, elmentem a suli előtt is, majd egy cukrászdába is betévedtem és vettem magamnak sütit. Amúgy a legtöbb ember, akinek olyan az élete, mint az enyém nem sétálgatna itt nyugodtan és enne sütit. A legtöbb ember otthon sírna egész nap, vagy aludna, vagy ami még rosszabb öngyilkos lenne. Nekem anya mindig azt mondta, hogy sose dobjam el az életemet bármilyen nehéz is. Így hát hallgatok rá, szerintem is hülyeség az öngyilkosság. Úgy hiányzik anya. A nagy gondolkodásomba hirtelen azt vettem észre, hogy már megint a sulinál vagyok és Sarah sétál ki.
-Szia-mondtam és odamentem hozzá, majd megöleltem
-Szia-mondta kedvetlenül
-Mi a baj, minek mész haza?
-Nem érzem jól magam, hányingerem van. Szóltam a tanárnak és hazaengedett.
-Az rossz. Gyere hazakísérlek-mondtam kedvesen
Már a kapunál jártunk elbúcsúztunk egymástól.
-Jobbulást
-Köszi-mondta egy kicsit vidámabban
Ezután hazamentem és nyomtam egy szundit, majd felkeltem valamikor megnéztem az órát és délután fél hat volt. Akkor már a mostohám biztos hazaért. Ezután elmentem fürdeni, bekapcsoltam a tévét majd úgy fél kilenc felé kikapcsoltam és elaludtam. Igen nagyon izgalmas az életem, én is tudom.

Eltelt már két unalmas nap, ami abból állt, hogy felváltva beszélgettem Sarahval és Erickkel, meg ettem, meg jöttek a magántanárok, akik szerencsére csak Kedden meg Pénteken jönnek. Sarah már jobban van, de az orvos kiírta egész hétre ezért ma átmegyek hozzá, mivel írta menyjek át.
Elkészültem, szóval rohanok.

-Sziaaa
-Sziaa-mondtam és a nyakába ugrottam. Ez van, mi imádunk egymás nyakába ugrándozni, mint valami két bolond.
Ez után nasiztunk, filmeztünk.
-Olyan jó, hogy átjöttél. Megöl az unalom
-Elhiszem és nyugi átérzem a helyzetet. Velem mindig ez van. De nyugi én itt vagyok és megmentelek a szenvedéstől.-mondtam neki
-Imádlak-majd megölelt
-Amúgy ezért nem lennék a helyedbe, mindennap az unalomba, a nevelt apámmal, talán néha jókat elbeszélgetnénk-mondta
-Nem! Az eleje igaz, de a beszélgetés nagyon nem!-tiltakoztam
-Sajnálom, hogy ilyen az életed
-Köszi, de hát ez van, talán egyszer jobb lesz-mondtam reménykedve
Azután bealudtunk mindketten és legalább aludtunk vagy két órát, mert amikor megnéztem az időt negyed hat volt.
-Sarah ébredj-keltettem ijedten
-Mi az, mi a baj?-kérdezte félve
-Csak az, hogy eléggé bealudtunk, szóval én rohanok haza
-Miért mennyi az idő?
-Negyed hat, szóval szia-gyorsan megöleltem, majd otthagytam a barátnőmet, aki egy kicsit értetlenkedett, hogy mi ez a nagy sietség. Siettem, ahogy csak tudtam, majd szinte berepültem az ajtón, gyorsan leöltöztem, benéztem a másik szobába,majd megnyugodva átmentem a szobámba, hogy David még nincs itthon. Ledőltem az ágyra, persze az ajtót bezártam és kb.húsz perc után hallottam a bejárati ajtó nyitódását. Én inkább elaludtam, David szerencsére nem is próbált bejönni, szóval nyugodtan aludtam.