Te vagy a megmentőm! /BEFEJEZETT/

Ötvenkettedik fejezet

Már eltelt több, mint egy év. Most van augusztus utolsó napja. Végül elmentem esti iskolába és sikeresen letettem az érettségit. Victorral sokkal szorosabb lett a kapcsolatunk és úgy döntött, hogy egyetemre fog járni, ahogy én is és pont egy egyetemre fogunk járni. Nem azért, mert egy egyetemet jelöltünk meg, áh dehogy! Sarah is jól elvan, ő végül már munkába áll és nem megy egyetemre. Van már vagy kb. fél éve barátja is, Conornak hívják, ő is úgy döntött, hogy dolgozik, mivel átveszi az apja vállalkozását. Szerintem egész jó fej srác, Victor is bírja, sőt elég jól kijönnek. Mondhatni, hogy barátok lettek. Anya pedig ugyanúgy egyedül van, ami miatt sajnálom is őt. De most ezt az utolsó napot kiélvezem vele egy ideig, mivel utána találkozom Victorral és az utolsó nyári esténket együtt töltjük.

Most is jégkrémet eszünk és vicces műsorokat nézünk anyával, amin teljesen szét röhögtük magunkat. Hát igen, nincs mindenkinek ilyen jó fej anyukája és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ő az én anyukám!

-Tudod még annyira nem is mondtam, hogy milyen aranyosak vagytok együtt Victorral-mondta komolyan
-Hát köszönjük-mondtam mosolyogva
-Látszik rajtatok, hogy tényleg szeretitek egymást és rólatok én és az apukád jut eszembe. Mi is nagyon szerettük egymást. Emlékszem még most is az arcára, hogy milyen boldog volt, amikor elmondtam neki, hogy terhes vagyok veled.-mondta mosolyogva-Az pedig, amikor láttam, hogy veled játszik mindig úgy megmelengette a szívemet-mondta elérzékenyülve-Sajnos nem volt veled sokáig, de hidd el nagyon szeretett téged és sokat foglalkozott veled-mondta mélyen a szemembe nézve
Hittem neki, egy percig se kételkedtem abban, hogy apa esetleg nem szeretett vagy nem akart engem. Hisz anya mindig mondta, hogy ő mennyire várt engem és, hogy minél hamarabb a karjában akart tartani. Még azt is mondta, hogy reméli anyára fogok hasonlítani. Valamennyire tényleg rá hasonlítok, de anya azt mondja, hogy a mosolyom tisztára olyan, mint apáé volt. Őszintén nagyon örülök neki, hogy hasonlítok rá, viszont nagyon örültem volna, ha ismerhettem volna őt. Viszont egy dolog nem hagyott engem nyugodni.

-Veled anya mi lesz?-kérdeztem tőle
-Hogy érted?-kérdezte értetlenkedve
-Legtöbbször egyedül leszel-céloztam rá, mivel Victorral úgy döntöttünk, hogy közelebb költözünk együtt az egyetemhez. Vagyis összeköltözünk, de szegény anya meg teljesen egyedül marad.
-Majd meglátogattok
-De nem akarsz boldog lenni? Keresni egy normális férfit?
-Nem! David után már nem! Tudod szerettem Davidot és részben azért is jöttem össze vele, hogy legyen valaki az életedbe, aki olyan lenne, mint az apád. Csak sajnos nem jött össze. Szerettem Davidot egy ideig, ameddig megnem ismertem igazán. De apádat szerettem igazán és mindig. Mikor Daviddal voltam, akkor is volt, hogy rágondoltam és tudod David miért ölte meg apádat?-én csak kérdőn néztem rá, hogy miért
-Mert tudta, ha nem teszi meg, akkor soha nem lettem volna az övé! Ami igaz is lett volna. De legalább, ha tudtam volna, hogy apád ellensége, akkor biztos, hogy nem jöttem volna össze vele! De ezt hadjuk is inkább! A lényeg az, hogy én itt elleszek, amúgyis múltkor egész jóba lettem Amyvel, akivel a plázába ismerkedtem össze. Majd vele elleszek néha.-mondta
Én elmosolyodtam és szorosan megöleltem.
-Hiányozni fogsz és ígérem, hogy sokszor meglátogatunk majd
-Legyen is így-mondta anya komolyan

Még egy ideig tévéztünk, de aztán mondtam anyának, hogy megyek lassan.

Gyorsan elkészültem és elmentem a parkba, amit Victor mondott.
Ott ült egy padon, majd miután észrevett és köszöntöttük egymást, mindketten leültünk a padra és a vállára döntöttem a fejemet.

-Szerinted mi mindig együtt leszünk?-fordítottam felé a fejemet
-Szerintem igen, vagyis ha rajtam múlik biztos, mivel te veled szeretnék megöregedni
Erre pedig én teljesen zavarba jöttem, hiába vagyunk együtt régóta, még most is képes teljesen zavarba hozni.
-Én is veled szeretnék-mosolyogtam rá
Pár percig csendben ültünk egymás mellett és én már a végén az ölében kötöttem ki. A Nap is kezdett már lemenni, de mi még mindig ott ültünk.

-Valamire viszont nagyon kíváncsi vagyok-kezdtem bele
Victor rám nézett olyan hallgatlak, stílusban.
-Már több mint egy éve együtt vagyunk, de még mindig nemtudom, hogy hány barátnőd volt előttem-mondtam tetetett felháborodással, a szerelmem pedig csak nevetett egyet
-De most komolyan! Mennyi volt?-kíváncsiskodtam tovább
-Kettő volt
-Csak kettő?
-Igen. Miért ha több lett volna, akkor meg az lenne a baj-mondta
-Nem mondtam, hogy az nagyon kevés-mondtam karba tett kézzel
Persze az nyilván nem sok, de szeretem néha idegesíteni.
-Szóval sok-erre bólintottam és megbökte a fejemet
-Áuh-simogattam az érzékeny pontot
-Nem is volt olyan erős-majd adott oda egy puszit és én megint zavarba jöttem
-Amúgyis teljesen mindegy, hogy hány lánnyal jártam eddig, mivel te mind közül különbözöl, márcsak azért is, mivel te nem csalnál meg sose, mint az első barátnőm
-Sajnálom-húztam el a számat, ő pedig csak megvonta a vállát
-Mondjuk a második legalább nem tette ezt, vele csak egyszerűen kiszerettünk egymásból-megint elhúztam a számat
-De legalább jöttem én és remélem mi nem fogunk egymásból kiszeretni-mondtam neki őszintén
-Nem, mivel te más vagy! Te sokkal többet jelentesz nekem, mint ők!-mondta majd adott egy hosszú csókot
Majd lihegve váltunk el egymástól és neki dőlve néztem az eget, mivel már teljesen lement a Nap.

-Te vagy a megmentőm-jelentettem ki neki
-A megmentőd?
Felemeltem a fejemet és folytattam:
-Igen, mivel te elfogattál úgy ahogy vagyok,a múltammal, mindennel. Meg mert te elfelejtetted velem a mostohámat, mikor Mexikóba voltunk. Veled úgy éreztem mindig, hogy semmi se állhat közénk. Veled végre jó pillanatokat is élhettem meg! Megmentettél és megmutattad, hogy milyen igazán szeretve lenni!-ő csak elmosolyodott
-Örülök, hogy én vagyok a te megmentőd-mosolygott

Hisz mi más lenne? Mindig velem volt, támogatott, megnyugtatott, elfogadott a múltammal és minden hibámmal együtt. Ha kellett vigasztalt, megnyugtatott, elmondta mennyire szeret. Amikor szakítottam vele akkor is küzdött értünk, mert igazán szeret engem, ahogyan én is őt. Megmutatta, hogy én is lehetek boldog a megfelelő személlyel. Mert ő az én megmentőm!

Vége