Te vagy a megmentőm! /BEFEJEZETT/

Negyvenharmadik fejezet

Már délután körül lehetett és valaki csengetett.
-Szia-köszöntem anyának
-Szia, elfogták Davidot
-Mi?? Komolyan?-örültem meg egyből, jó most elég gonosznak tűnhetek, mert, hogy örülök ennek, de én csak boldog szeretnék lenni már végre és ez csak David nélkül sikerülhet!
-Igen, elmondtam, hogy milyen ember, egyelőre csak börtönben van, a tárgyalás időpontjáról, majd értesítenek
-Igen és ott gondolom tanúskodnom kell majd-nyeltem egy nagyot
-Igen, de ne félj, csak mondj el mindent!-simogatta meg a vállam
-Hát jó-sóhajtottam egy nagyot

De addig még úgy is van idő, hisz kitudja mikor lesz a tárgyalás, de azért anya mondta a rendőr felügyelőnek, hogy jobb lenne minél hamarabb. Őszintén tényleg jobb lenne minél hamarabb túlesni a dolgon és magunk mögött hagyni végre azt az embert! Csak szegény anyát sajnálom, hogy mekkorát kellett csalódnia abba az emberbe, akit nagyon szeretett, mondjuk apánál biztos nem jobban, hisz apa nagyon jó ember volt anya szerint.

Ültem a szobámba és gondolkoztam, Sarahnak mostmár ideje lenne elmondanom, hogy David, hogy bánt velem. Anya szerint jó lenne, ha szereznék még több tanút, hogy a mostohám biztos rács mögé kerüljön. Amivel egyet is értek, szóval a barátnőmnek muszáj lesz elmondanom, hátha ő is tanúskodna. Remélem nem fog rám nagyon haragudni, amiért nem mondtam el neki.

Órákig csak ültem nem mertem magamat rávenni, hogy átmenyjek hozzá, de végül döntöttem. Szóltam Richardnak és elvitt hozzájuk. Megnyomtam a csengőt és egyből ki is nyitotta az anyukája.

-Szia Sally-mosolygott rám-Gondolom Sarahhoz jöttél, gyere csak be
-Szia és igen, gondolom itthon van már-mosolyogtam én is
-Igen persze, menyj fel
Én így is tettem. Az anyukája nagyon kedves, mondjuk az apukájával sincsen semmi bajom. Ők tipikusan azok az emberek akik gazdagok, viszont nagyon kedvesek, hisz tudják, hogy honnan kezdték az életüket és soha nem néznek le senkit. Akárhányszor vagyok itt mindig megbámulom a gyönyörű modern házukat, ez most sem volt másképp.

-Szabad-mondta Sarah miután bekopogtam hozzá, majd benyitottam a tágas szobájába
Mivel az egész ház, így nyilván Sarah szobája se volt kis dolog. Ugyanis egy jó nagy franciaágy foglal helyet a szoba bal oldalánál a falnál, vele szembe pedig egy jó nagy tévé van a falra szerelve. Van egy jó nagy saját fürdője is, meg persze egy jó nagy erkélye is.
-Szia hát te?-lepődött meg
-Szia, gondoltam meglátogatlak-ő egyből odajött hozzám mosolyogva, majd szorosan megölelt, utána pedig odahúzott az ágyhoz, majd leültünk
-Örülök neki és mondd miújság veled?-kérdezte kíváncsian én pedig egy nagyot sóhajtottam, mivel eljött az idő, hogy elmondjam neki az igazságot.

-A mostoha apám börtönbe van-jelentettem ki, ő pedig értetlenül nézett rám
-Mi? De miért? Csinált valamit?
-Igazából igen, tudod mindig mondtam neked, hogy utálom őt, de a rendes okát sose mondtam el neked, amit nagyon sajnálok-kezdtem bele-Az az igazság, hogy ő-majd tartottam egy kis szünetet-Vert engem, valamikor jobban, valamikor pedig csak egy pofont kaptam tőle-mondtam el és hirtelen éreztem, ahogy megkönnyebülök
Csak percekig ültünk, majd láttam, hogy barátnőm szólásra nyitja a száját.
-Miért nem mondtad el nekem? Hisz legjobb barátnők vagyunk, mindent elmondunk egymásnak, vagyis eddig azt hittem-mondta szomorúan
-Sajnálom, tényleg elkellett volna mondanom neked, csak egyszerűen nem ment-hajtottam le a fejemet
-Csak azt nem értem, hogy miért? Én meghallgattalak volna, ahogy most is
-Sajnálom oké? Most elmondtam és örültem volna ha tanúskodsz te is ellene-mondtam végre el a tervemet
Majd megint nem szóltunk pár percig.

-Szóval csak azért mondtad el, hogy tanúskodjak ellene?
-Nem, dehogy.-mondtam bizonytalanul
-Őszintén Sally. Ha most nem lenne börtönben és nem kellene tanúskodnom, akkor is elmondtad volna nekem?
Én pedig ezen gondolkoztam. Nyilván elmondtam volna neki. Vagy nem? Rémes ember vagyok! A legjobb barátnőmnek nem mondtam el egy ilyen dolgot, akit már évek óta ismerek!

-Igen, el, valamikor-mondtam bűnbánóan
-Tudja még valaki a családodon kívül?-kérdezte egy nagy sóhajjal
-Igen-mondtam szomorúan és néztem mélyen a szemébe
Láttam, hogy még ha lehet annál is jobban elkeseredett.
-Gondolom Victor az aki még tudja-én pedig csak bólintottam
-Szóval a legjobb barátnődnek nem mondtad el, akit már évek óta ismersz, de akit csak egy pár hónapja annak pedig el?-kérdezte feszülten
-Igen, de azért nem mondtam el neked, mivel nem akartalak elszomorítani az életemmel
-Miért?-kérdezte egy kissé feszülten
-Mert látom, hogy milyen boldog vagy és, hogy a szüleiddel milyen jól megvagy és nem akartalak a gondjaimmal terhelni. Hisz neked álom életed van az enyémhez képest
-Szóval akkor irigy vagy rám?-kérdezte mérgesen
-Nem dehogy, hogy gondolhatsz ilyet?-tiltakoztam egyből jogosan, hisz nem így értettem a dolgot

-Őszintén már fogalmam sincs, hogy mit gondoljak vagy higgyek
-Nézd sajnálom elkellett volna mondanom, de egyszerűen nem ment-mondtam idegesen-Én megyek, ha akarsz tanúskodj, ha nem akkor nem, a te döntésed nem erőltetek semmit! De remélem, hogy megbocsátasz nekem-mondtam szomorúan, majd elmentem, ő pedig nem tartott vissza. Őszintén szólva meg is értem, hisz rosszul esett neki. Hagyom gondolkodni, de nagyon remélem, hogy tényleg megbocsát. Nem akarom, hogy ez miatt menyjen tönkre a barátságunk!

Nagy sóhajjal feküdtem be az ágyamba, de nem nagyon sikerült. Nagyon nagy bűntudatom van Sarah miatt. Nem is értem, hogy lehet, hogy neki nem mondtam semmit az életemmel kapcsolatba. Már rég elkellett volna mondanom neki, de én csak halasztgattam és most lehet, hogy nem bocsát meg nekem soha!