Half Mad (Half Bad folytatása)

Prológus

Csuklói a háta mögé voltak kötözve, nem emlékezett arra, hogy került oda. Hol volt? Nyilvánvalóan egy széken ült, és meg volt kötözve. Térdeit ide-oda mozgatta, így rájött, hogy azok is le voltak kötözve. Szemeit kinyitotta, de a szoba sötét volt, egy enyhe kis fény jött egyik oldalról, amit nem tudott beazonosítani. Talán egy gyertya?

Száját akarta kinyitni, de érezte, hogy egy anyag megakadályozza benne. Idegessége pánikká kezdett alakulni, átkozódott, ahogy kétségbeesetten nézett körül. Válla égni kezdett, ami emlékeztette arra, ami történt... mikor is? Nem volt időérzéke.

És a válla - be lett kötözve.

Nem emlékezett arra mi történt korábban, de a felismerés hamar arcon csapta és észrevette, hogy egyedül volt. Harry nem volt mellette, nem nyugtatta meg. Daniel nem énekelt furcsa altató dalokat. Marcus nem volt ott, ami előny lehet, de megkönnyebbült volna, ha láthat egy ismerős arcot abban a pillanatban. Bárkit, aki elmagyarázza -

"Sajnálom, hogy ilyen hirtelen vége lett." Egy női hang mondta az enyhén megvilágított oldalról, és nem látszottak vonásai. "Tiszteletre méltó a küzdeni akarásotok."

Felismerte a hangot - Cecilia Larkin. A Tanács vezére. Az ok, ami miatt nehéz volt elmenekülni és biztonságban lenni. Cecilia volt, aki meggyőzte az embereket, hogy a lázadók ellen cselekedni kell. A nő, aki mindent megtett, hogy hátráltassa őket.

"Mondd, Rose." Jelent meg hórihorgas alakja, feszes arccal, ami ráncos volt, ahogy lenézett rá. "Mit gondoltál milyen messze juthattok?"

Rose kiabálni akart vele. Hogy lenne képes válaszolni, amikor szájpecek van a szájában?Így beszéd helyett, Rose jelentőségteljesen rá nézett, amivel próbálta bebizonyítani, hogy milyen néma is most.

Cecilia biccentett egyet. "Rendben. Nathan, oldd ki a szájpecket."

Rose nem próbált arra nézni, bárki is legyen az, aki kinyitotta a szájpecket, mert amit tudott beszélni, kirobbant belőle minden. "Hol vagyok? Miért nézel ki úgy, mint egy gót boszorkány gyertyafénnyel? Miért nincsenek felkapcsolva a lámpák? Hol vannak a többiek? Hogyan--"

"Csend." Szűkítette össze szemeit Cecilia a székben ülő lányra, halántékát masszírozva. "Meglep, hogy elnémítottak."

Igaz volt, Rose tudta, hogy hajlamos sokat beszélni.

"Csak válaszokat akarok." Motyogta orra alatt a fejét rázva. "Kérlek."

"Rendben," Egyenesedett ki Cecilia, tapsolt kezeivel maga előtt, ahogy lelépett azon a három lépcsőfokon, ami elválasztotta őket. Megvárta, amíg szembe került Roseal és akkor kezdett beszélni. "Megbuktatok még egyszer, hogy elmeneküljetek előlem. Itt a válaszod."

Rose felnézett rá. "Akkor mi a válasz a rossz kinézetedre? Komolyan látszik."

Rossz döntés volt ezt mondani, de Rose nem tehetett róla. Korábban is szarkasztikus volt és a Harryvel töltött idő sem tett neki jót, amikor Danielhez beszélt. Hatással volt rá, akár tetszett neki, akár nem.

"Kérlek ne akard, hogy megkínozzalak, hogy tudd mikor kell zárva tartanod a szád. Hadd emlékeztesselek, hogy nem csak te rendelkezel erővel közülünk."

Ha tudnám, hogy kell használni , gondolta Rose szem forgatva. Még mindig nem jött rá, hogyan irányíthatná. Csak.. megtörténik.

"Most, más kérdés?"

Rose nyitotta ajkait.

"Semmi köze a fizikai megjelenésemhez?"

Ajakit ismét becsukta.

"Gondoltam." Mondta Cecilia, ahogy kezeit összefonta maga mögött. "Most, az egyetlen információ, amit adhatok neked, hogy mindhármótokat elfogtunk és őrizetbe vettünk. Biztos vagyok benne, hogy tudod kikről van szó."

Rose csak nézett rá, de megkérdezte. "Mi van a többiekkel? Elengedtétek őket?"

"Harry Styles, Marcus Styles, és Daniel Smith a legértékesebb nekünk. Láthatod, ők azok, akik képesek kijátszani a rendszert. A többiek túl gyengék, így hasztalanok. Ha a megmentésetekre jönnének - "Vigyorgott ördögien. - a kaput sem lépnék át és máris hallottak lennének."

"Szóval mit akarsz tőlem?" Csattant rá. "Én miért vagyok itt és ők miért nem?"

"Oh, ne aggódj ennyire, Rosalie."

"Nem aggódok érted."

"A szívverésed más mond." Szűkített össze szemeit, még egyszer, de nem Ceciliáért aggódott Rose, hanem Danielért és Harryért. Ha őszinte akar lenni, Marcust minden gondolkodás nélkül lelökte volna egy szikláról.

Rose nyelt egyet. "Összezavarodtam. Abba hagynád a forró kása kerülgetését és elmondanád, hogy meg fogsz ölni?"

Cecilia nevetett - tényleg nevetett. Viccesnek találta a helyzetet? Rose csak még jobban utálta ettől. "Oh, kérlek. Nem fogunk megölni, Rosalie."

"Nem?" Húzta fel egyik szemöldökét Rose gyanakodva. Nem bízott Ceciliába.

"Természetesen, nem." És aztán a gonosz vigyor visszatért ajkaira. "Hosszabb távú terveink vannak veled, kedvesem."

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: