Half Mad (Half Bad folytatása)

4. fejezet

Nem beszéltem sokat a következő nap. Valójában legszívesebben a kényelmetlen ágyban maradtam volna egész nap, ahol nem voltak őrök és William szerint a közösségi kölcsönhatásnak is jobb így. Tegnap bajba kerültem egy kölcsönhatás miatt. Speciális megfogalmazásaik vannak.

Daniel valami olyan dolgon gondolkozott, amiről nem is akartam igazán tudni, de az asztalnál ülök kíváncsiak voltak, kivéve Aiden.

Meglöktem a könyökömmel. "Beszéltél valaha?"

Természetesen lenézett az asztalra.

Összepréseltem ajkaimat, mielőtt  azt a szemetet kezdtem turkálni a tálcámon, amit menünek neveztek. A villát gereblyének használtam a krumplipürében, amikor Megan ujjával arcomhoz ért.

Elkaptam a kezét és dühösen néztem rá. "Ne tedd a kezed az arcomba még egyszer."

Nyelt egyet és kezét visszahúzva még egyet bólintott. "É-én csak azt akartam kérdezni jól vagy-e..."

Bejelentése megnevettetett. Egyik kezemmel hajamba túrtam, kezemet megfeszítettem a műanyag villa körül és néztem, ahogy összeroppant. Aztán mindkét kezemmel a hajamba túrtam, a stressz ezt hozta ki belőlem.

"Egy mentális intézménybe vagyok zárva és nem tudom szabályozni mi történik kint." Csattantam rá. "Mit gondolsz, hogy érzem maga?"

"Hasztalannak."

"Vagy annál is rosszabb." Morogtam az orrom alatt.

Daniel felhúzta egyik szemöldökét. "Történt valami tegnap? Úgy értem, tudom, hogy tegnap elmebeteg voltál, de mit mondott neked Will?"

"Semmit." Mondtam összeszorított fogaimon keresztül. "Semmit nem mondott. És ez a gondom."

"Akkor mi-"

"Náluk van Rose, Daniel!" Nem akartam kiabálni, de megtettem és ezzel majdnem mindenki figyelmét magamra vontam az ebédlőben. Körmeimet tenyerembe nyomtam és lefelé néztem. "Sajnálom."

"Nem, felfogtam."  Hajolt közelebb Daniel a könyökeire támaszkodva. "Engedték, hogy beszélj vele?"

"Azt hiszem jobb lett volna, ha nem engedik."

Kicsit felegyenesedett és felhúzta szemöldökeit. "Mit mondott? Jól van?"

Rá néztem.

"Rendben, hülye kérdés."

Megan felemelte a kezét. "Teljesen eltűnt. Hallottam erről a Roseról a híradóban. Elmenekült otthonról meg minden, de..."

"De nem a te dolgod." Mondtam neki.

"Fair, de-"

"De témát akarok váltani."

Mindenki csendbe maradt pár másodpercre és én harcoltam a dühöm ellen, hogy az asztal ne dobjam az ebédlő másik felébe. Hogy ne öljek meg minden személyt, aki az utamba áll, hogy megtaláltam őt. Nem bíztam Ceciliában. Kicsit sem, és a tény, hogy bármit csinál vele előttem titok marad csak még jobban utálatot és félelmet váltott ki belőlem.

A következő pillanatban Marcus sétált oda, leült, anélkül, hogy lett volna nála ebéd. Kicsit kiborultnak tűnt, de nem kérdeztem rá. Nem volt szükségem még több dologra, ami idegesít, de nem tehetek semmit érte.

Amikor újra beszélgetés töltötte meg a teret egy váratlan sikítás szakította meg a terem másik feléből. Mindenki a nő felé fordult, aki fülét befogta és összefüggéstelen dolgokat kiabált, miközben vergődött. Szemöldökömet ráncoltam és próbáltam nem érezni a fájdalmát, de nem sikerült. Senkinek nem kéne ilyen dolgon keresztül mennie.