Half Mad (Half Bad folytatása)

9. fejezet

Valamikor másnap egy őr jött a cellámba, hogy az ebédlőbe vezessen. Korábbinak éreztem, mint általában, vagy csak ezért, mert egész éjjel fent voltam, hogy végig gondoljam miken kell keresztül mennünk ahhoz, hogy kijuthassunk innen. Természetesen voltak kétségeim, amik eltántorítottak - például ötletem sem volt, hogy hol van Rose és nem mehettem be a Tanács épületébe kérdezősködni róla.

De volt valami, ami egész nap a fejemben járt, habár nem tudtam megfejteni a furcsa érzést. Az épület kísérteties kisugárzását hibáztattam miatta.

Ahogy lesétáltunk az előtérbe, valaki megragadta a karom és ösztönösen húztam hátra a könyököm ezzel orron ütve az illetőt. Morgást hallottam, mielőtt megfordultam, szégyelltem magam, ahogy megláttam, hogy Gunner volt. Az őr kuncogott.

"Sajnálom, ember." Mondtam. "Nem tudtam, hogy te vagy az és-"

"És tudnom kellett volna, hogy ne lopakodjak egy volt bűnöző mögé." Mondta mosolyogva, miközben orrán simított végig. "Igen, megjegyeztem."

Az őr elvigyorodott, ahogy sétálni kezdtünk újra, de nem foglalkoztam vele és Gunnere néztem. "Mizu?"

Mielőtt válaszolhatott volna, az őre futott felé és halálos pillantást lövellt felé. Fent tartotta a durva tekintetét addig, amíg nem csatlakozott az én őrömhöz és beszélgetni kezdtek.

Gunner pedánsan elmosolyodott, mielőtt azt mondta. "Oh, rendben. Nos, múlt éjjel gondolkoztam azon a lányon Roseon és-"

Megálltam és furcsán néztem rá. "Hogyan tudsz bármit Roseról?"

Nyugtalanul nevetett, mintha attól félt volna, hogy ismét bántani fogom. "Úgy értem, mindenki tud róla, nem? Mindenhol ti voltatok,srácok."

Egy másodpercig gondolkodtam és félre söpörtem a paranoiám és újra menni kezdtem. "Oké, nos mi van vele?"

Gunner szünetet tartott, mielőtt rám nézett. "Hogyan is találkoztatok ti ketten? Úgy értem, tudom, hogy menekült, de hogy futott beléd?"

Elmosolyodtam kicsit és visszatartottam a nevetésem még akkor is, ha nem volt semmi vicces benne. Abban a helyzetben majdnem megfojtottam Roset, mert azt hittem a Tanács egyik kémje. Ez egy emlék volt, ami kísértett, de ugyanakkor mosolyt is csalt arcomra.

"Nos," Kezdtem. "Nem ment túl jól. Nézd, ez akkor tájt történt, amikor menekültem a Tanács elől másodszor életem során - azt hiszem - és azt hittem Rose az egyik kémjük, tudod? Furcsának tűnt, hogy egy lány más okból is keresztülfuthat az erdőn."

Felegyenesedve jött mellettem, ami miatt a szemöldökömet ráncoltam. "Mit tettél vele?"

Gyötrő kényelmetlenséget éreztem, hazudtam. "Látott egy fa mellett ülni és vizet kért tőlem, így megkérdeztem ki is ő. Aztán, nem tudom. Velem ragadt."

Lassan bólintott, mintha nem hitt volna nekem, de nem tett fel további kérdéseket. Rá pillantgattam többször, míg az ebédlőbe értünk, de egyikünk sem beszélt újra.

Megkönnyebbültem, ahogy megláttam a dupla ajtót. A légkör köztem és Gunner között feszült lett és nem tudtam pontosan miért. Annyit tudtam, hogy nem az tudatlan fiú, aki előző nap volt.

"Akarsz enni?" Kérdeztem Gunnert és hamisan rám mosolygott.

"Oh, nem, jól vagyok." Mondtam, próbáltam furcsa viselkedésén túllépni. Amikor eltűnt az ebélő sorban, odamasíroztam az asztalhoz, aminél Daniel, Megan és Aiden ült. "Valami furcsa dolog folyik itt." Mondtam nekik gyorsan, vállam felett hátranéztem gyanakvóan.