Half Mad (Half Bad folytatása)

8. fejezet

A napok fájdalmasan lassan teltek Cecilia utolsó látogatása óta. Világossá vált, hogy nem sok mindent tehetsz, ha be vagy zárva egy hangszigetelt szobába a napod nagy részében. A művészet volt Daniel kedvenc foglalkozása, ami nem hátborzongató, és őszintén élvezem, mert lehetőségem van a  semmittevésre - amit nyilván teszek, valójában, semmit nem csinálok.

Hazudnék, ha azt mondanám nem vagyok fáradtabb, mint általában. Nehéz aludni a kemény ágyon, szóval a különböző foglalkozások alkalmával, a szoba sarkában a földön fekszek és alszok.  A foglalkozás vezetője Isabella. Túl csintalan magához képest, de határozottan kedves. Nem említve azt, hogy hagy engem aludni, ahelyett, hogy gyerekes dolgokra kényszerítene a dekor ollókkal.

Marcus napok óta nem beszélt senkivel. Furcsa volt, de még az asztalunkhoz sem ült. Néha fel sem bukkant ebédnél. Nem mintha sokat gondolkoztam volna rajta, de ez hátborzongató volt nekem. Hogy egyik nap velünk volt és aztán kerülni kezdett minket.

Jelenleg az ebédlőben voltunk és a padon feküdtem, és gondolkoztam mindenen, de nem érdekelt. Nem mintha élveztem volna az emberek társaságát, Danielt leszámítva és ő összehaverkodott Adiennel és Megannal.

Valaki megbökte a vállam, mielőtt egy nyers hang megszólalt. "Itt nem feküdhetsz, fiú. Javaslom, hogy ülj fel."

"Javaslom, hogy emlékezzen rá nincsenek rajtam azok a varázs láncok." Csattantam rá és felnéztem rá, mielőtt fejemet újra lelógattam. "Kellemes napot."

Az őr fújtatott, mielőtt elsétált.

Megan nevetett. "Pontosan ezért van rád szükségünk, mint vezér, Harry."

A szemeimet forgattam. Ő, Daniel és Aiden (mindenbe utánozta Megant, még mindig nem beszélt sokat), alkották az "agyalók csoportját", akik azon gondolkoztak, hogyan szökjünk meg. Természetesen még mindig bennem volt minden reménye, hogy túljutunk ezen és megmentem. Aminek a lehetősége majdnem nulla volt, de Danielt maga mellé állította, így nem rombolhattam le teljesen. 

"Nézd," Mondtam morogva és felülve szembe voltam velük. "Nem vagyok az a vezető típus. És már két hete itt vagyunk és egyikőtök sem gondol semmire. Adjátok fel." Rántottam vállat. "Könnyebb."

Daniel rám nézett. "Csak azért adtad fel, mert Cecilia valamiféle fegyvert csinált Roseból."

A fejemet ráztam és a halántékomat dörzsöltem. "Nem érdekel többé. Csak hagyjatok meghalni az intézetben a sok őrült között."

Megan és Daniel egymásra néztek, mielőtt Megan sóhajtott. "A szerelem nem neked való, de tényleg nagyon könnyen feladtad."

"Próbáld ki milyen, ha a barátnőd egy beton falnak vág."

"Bocsi, nem vagyok leszbikus."

Morogtam és fejemet az asztalra döntöttem. "Rendben, akkor. Nevettessetek meg. Daniel, mi a briliáns szökési terved?"

Lecsittegett. "Nem akarod máskor hangosabban mondani? Shh."

"Oh, bocsánat." Mondtam szarkasztikusan. "Ezt megjegyzem."

Daniel sóhajtott. "Harry, kérlek. Nem búslakodhatsz továbbra is ezen. Megmondtam, hogy ki fogunk innen jutni, megtaláljuk Roset és minden visszatér majd a rendes kerékvágásba."

Elnevettem magam. "Igen, eléggé hihető."

"Rendben, mindegy."

Egyik kezemet végighúztam arcomon és felnéztem rá. "Sajnálom, Daniel. A heti két kínzás igazán kiöli belőlem azt a kis lelkesedést is."