Half Mad (Half Bad folytatása)

6. fejezet

Rose nem az én Rose-om volt. Az én Rose-om nem nézne rám ilyen utálattal teli szemekkel, mert ő ragyogó szemekkel nézett rám. Az én Rose-om mocskos pillantásokat vetett volna Cecíliára, és nem rám. Furcsa magabiztosság és rettegés keveredett szemeiben.  Nem mutatott gyengeséget és igazából semmit sem mutatott. 

Daniel kicsit hátrált mögöttem, de engem túlságosan lenyűgözött, ahhoz, hogy elszakítsam róla a tekintetem. Láthatóan nem volt önmaga, élt. Ami azt jelentette, hogy Carson látomása téves volt vagy félreértelmezett. Rose ott volt, lélegzett.

Megráztam a fejem, de nem tudom igazán miért. Oda akartam sétálni hozzá, hogy elmondjam mennyire hiányzott és mennyire szerettem, még akkor is, ha ez lett volna a legszánalmasabb tettem egész életemben. Meg akartam csókolni, érezni akartam ajkait enyéim ellen még egyszer. De, ahogy jobban megnéztem nyilvánvalóvá vált, hogy nem volt lehetőségem egyikre sem. 

Rose teste volt, de nem ő maga.

"Nem az a fajta újratalálkozás, amire számítottál, azt hiszem." Mondta Cecilia, ahogy közelebb sétált, meg sem rezdült  szigorú tekintetem hatására, és Daniel is ugyanezt tette. Tisztán látszott, hogy megszokta, hogy utálják.

"Mit tettél vele?" Csattantam rá, szemeimmel Rosera néztem, aki még mindig ott állt, homályos tekintettel, mintha tudatánál lett volna, de mégsem élt volna.

Cecilia ajkait összepréselte és kezeit összecsapta. "Oh, igazán semmit, csak.. helyre hoztam." Mondta hanyag vállrántással. Cecilia ajkai démoni mosolyra húzódtak. "Menjünk tovább. Biztos vagyok benne, hogy sok mindenről akar veled beszélni."

Kezeimet ökölbe szorítottam, állkapcsom összezártam, ahogy fontolóra vettem a lehetőségeimet. Rose még mindig Rose volt, bizonyos értelemben. Nem bántott. Nem hittem, hogy megtenné. Bármit is tett vele Cecilia, kizárt, hogy bántana engem vagy Danielt. Vagy bárkit. Rose túl jó lelkű ehhez.

Visszagondoltam a zöldséges boltra, ami úgy tűnt, mintha több éve történt volna. Rose megállított, mielőtt elvesztettem volna a kontrollt. Egy másik ok, amiért nem tettem felé lépést. Nem Rose volt. Sosem volt az erőszak mellett.

És most, csak reménykedhetem abban, hogy ez a része megmaradt.

"Rose.." Hangom biztosan csengett, magabiztosabbnak tűnt, mint én hittem. Tovább akartam beszélni, amikor szemeivel rám nézett.

Mielőtt felkészülhettem volna, tenyerét felfelé fordította és felemelte, lábaimról elemelkedtem  és a torkomon szorítást éreztem. Megrántotta csuklóját és ezzel a falnak vágott engem, elég erősen ahhoz, hogy nyomot hagyjak a falban.  Hagyta, hogy a földre csússzak, mielőtt engedett láthatatlan szorításán a torkom körül,  levegő után kaptam, ahogy próbáltam újra levegőt venni. 

Csak bámulni tudtam, szemeim tágra nyíltak, miközben a nyakamon simítottam végig. Aztán Ceciliára kaptam tekintetemet, de a láncok még mindig tartották csuklóimat és az erőmet is lekötötték. "Mit tettél?" Rengeteg gyűlölet volt hangomban és még Daniel is idegesnek tűnt, pedig még sosem láttam annak.

"Mondtam," Mondta büszkén Cecilia és Rosera mosolygott. Rögzítettem."

"Leromboltad. Rose nem egy kísérleti alany." Csattantam rá összeszorított fogakkal és lábra álltam, bár a hátam még fájt.

Cecilia önelégülten elvigyorodott. "Határozottan sikeres, ha mégis az."

Eluralkodott rajtam a harag, állkapcsom megfeszült annyira, hogy már fájt, körmeim nyomot hagytak a tenyeremben.  Elvették tőlem Roset, egy olyan lénnyé választották, akinek nincsenek érzései.  Szörnyeteggé változtatták, akinek halott a lelke, üresek a szemei és semmi nem lehetett látni bennük.