Half Mad (Half Bad folytatása)

11. fejezet

Talán ki kellett volna használnom a kis szabadságom vagy lehet nem. Megláttam egy őrt hátulról közeledni és rákoncentrálva néztem őket addig , amíg  a földre nem rogytak, mindannyian eszméletlenül vagy holtan, nem érdekelt annyira, hogy megnézzem melyik igaz. Nem említve az égető érzést a kezeimben, amitől gyakorlatilag leküzdhetetlennek éreztem magam.

Befordulva egy kanyarba, megálltam, mielőtt megütöttem az előttem lévő őrt előttem. Pár pillanatig szenvedett, szemeimet összeszorítottam, amíg a térdeire nem esett. Összefüggéstelenül beszélt valamit, egyik kezével kalimpált, a másikkal pedig a torkát szorította.

"Én vagyok....seggfej...."

Enyhítettem erőmön és fejemet oldalra billentettem. "Daniel?"

Levegő után kapott. "Igen, te idióta! Istenem, annyi csúnya dolgot tudnék most rád mondani."

Felemeltem a kezem, aztán a lábaira segítettem. "A paranoiám hibája."

Daniel morgott egyet és egy hosszú levegőt fújt ki. "Igaz. Újra emlékeztetsz rá, hogy soha ne kerüljek az ellenségeid közé."

Elvigyorodtam, mielőtt levezettem az előtérbe gyorsan, és ügyelve arra, hogy minden a terv szerint haladjon. 

Habár ez a hely teljesen kegyetlen és hátborzongató, nem az én kötelességem, hogy más foglyokat is kiszabadítsak. Először is, sokuk tényleg őrült és diliházba való. Talán egyesek nem annyira hátborzongatóak, de egyesek kétségtelenül azok. És másodsorban pedig nem akarok találkozni a volt zaklatómmal és iskola társammal, Oscarral.

Nem volt szükségem szükségtelen harcokra, amikor szabadságot akartam. Jól lehet, az én szerencsémmel a szabadság sosem tartott sokáig. Habár, ezt a balszerencsét meg akarom törni.  Ha ehhez nyíltan kell harcolnom  Ceciliával, vagy akárkivel, aki az utamba kerül, hát legyen. 

Befordultunk még egy sarkon, hallottam Daniel lélegzetét, ami szabálytalanná vált, ahogy próbálta tartani a tempót. Meg akartam fordulni és megnézni, hogy még mindig tartja-e az őr külsejét, de hamarosan megragadta a vállam és megállásra kényszerített.

"Daniel, nincs időnk, hogy-"

"Ideges melák... öt lábnyira....tőlünk." Kapott levegő után és kezeivel térdén támaszkodott meg, így enyhén előre hajolt.

Miután megforgattam a szemeimet, felnéztem, hogy lássam miről beszélt és Gunnert láttam állni a folyosó közepén, ezzel elállva utunkat. Kezei ökölbe szorultak, mellkasa erősen mozgott le fel és a szemeiben vad tűz égett.

"Dühös melák, haver." Jelentette ki Daniel.

De most valami más volt benne. Nem csak az, hogy volt egy sebhely az egész arcán és karjain, de markáns lépteket megtéve közelített felénk. Beugrott, hogy egy része még mindig irányítva lehet, még mindig gépies.

"Tudom." Fakadt ki, szavai gyakorlatilag nem hallatszottak emberinek.

Tettem egy lépést hátra és kezemet felemelve Daniel elé értem el, hogy velem együtt hátráljon. Gunnernek nem volt józan esze, még akkor sem, ha nem volt irányítva. Bármi, amit tett rejtélyes volt.

Gunner szemei izzottak, erőszakosan kiabált. "Tudom  mit tettetek!"

"Több részletet kéne mondanod." Mondtam mielőtt végig gondoltam volna. Visszabeszélni egy dühöngő őrültnek nem a legjobb ötlet volt.

Gunner felénk rontott, alig sikerült kitérnünk előle. Pár pillanat múlva a lábát volt újra, lángoló szemeivel enyéimbe nézett. Daniel őr alakja eltűnt, ilyen idegesség közepette lehetetlen volt megtartania az őr külsejét tovább.