Rád Várva

22. Fejezet

Virág

El se merem hinni, ami tegnap történt. Szinte olyan, mintha nem is az én életem lenne. Ez nem rám vall, hogy egyszerre két férfi is legyen az életemben, és mind a kettő érdekel.

Hiszen Vencel-lel tényleg az első pillanattól kezdve egy húron pendültünk, és az egész ebéd is teljes harmóniába telt.

Míg Mátéval leginkább csak akkor van köztünk béke, ha a szánk összeér. Kész csoda, hogy tegnap nem martuk meg egymást a kocsiba. Viszont az határozottan zavar, hogy bár egyértelműen nagyobb a kémia köztem és Máté között mégis kevésbé ismerem, mint Vencelt pedig őt alig egy pár napja ismertem meg.

Ma péntek van így végig az irodába leszek, hála annak, hogy sikerült, úgy összeraknom az órarendemet, hogy ma ne legyenek óráim. Viszont reggel készülődés közben másra sem bírok gondolni, mint a tegnap délutánra, amikor is valami olyat alkottam, ami Mátét őszintén lenyűgözte. Amikor a sok szar papírmunka felett ültem, sose hittem volna, hogy ez be fog következni.

Imádtam csinálni azt a tervet és remélem ezek után lesz még alkalmam, ha más nem csak belepillantani és tanácsot adni. Hiszen valljuk be, azért vagyok a cégnél, hogy fejlődjek és tanuljak. Lássam a való életben is milyen a szakma, amit választottam. De ha nem ad nekem soha egy megbízást sem, nem fogom látni. Ezért keltem ki magamból a hét elején. És az, hogy tegnap ekkor lehetőséget kaptam teljesen elvarázsolt.

- Jó reggelt Cukorbogár! Hogy aludtál? - jelenik meg a konyhába Napsi.

- Jó reggelt! Jól aludtam Bogyókám. Te? - megyek bele a játékba

- Ó, fantasztikusan! Különösen jó kedved van ma - csinálja meg a kávéját.

- Te mondod? Kijöttél és egy idióta becenévvel indítottál. Mi történt este? - vonom fel a szemöldököm.

- Semmi! Tényleg semmi. Mikor mész haza? Tudod már? - vált témát.

- Nem tudom. Most van március vége, valószínűleg leghamarabb csak valamikor április végén fogok haza jutni. Hiányoznak az otthoniak, de nem rég voltam szabin. Nem beszélve arról, hogy ha most megyek akkor totál kész leszek a vizsga időszakara, szóval valamikor inkább az előtt mennék majd haza. Miért?

- Mert én jövő héten szerintem haza megyek. Hiányoznak anyáék. Csak gondoltam mehetnénk együtt. De ha nem akkor nem - von vállat.

- Tényleg nem gond? - fogom meg a kezét.

- Tényleg. Legalább rendben tartod - néz körbe játékosan a lakásba.

- Ó, anyám tuti csinálni fogok egy nagy takarítást végre! - sóhajtok fel.

- Rá se fogok ismerni a lakásra mi? - nevet fel.

- Nem, mert jönnek a tavaszi díszek - vigyorgok.

- Kész csoda, hogy még csak most. Március vége, lassan elkésel - csipked.

- Úgy csinálsz, mintha te nem szeretnéd, hogy egy kicsit színes a lakásunk és nem mindig ugyan olyan. Ne is tagadd, tudom, hogy szereted! - emelem rá a mutatóujjam mosolyogva. - Most viszont mennem kell. Szeretlek - nyomok egy puszit az arcára. - Este beszélünk - intek, majd elhagyom a konyhát.

Az előszobába érve felhúzom a lábamra a fehér magas sarkúmat mivel ez illik a legjobban a mai szettemhez. Semmi extra elegáns, de visszafogott, hiszen tényleg nem akarom kísérteni a sorsot.

Semmi kedvem nem volt tegnap főzni így mára sincs ebédem, ami nem túl takarékos a pénztárcámat nézve. Minden esetre, tekintve, hogy szép időnk van és a tegnapi kajámat a cég állta, bemegyek a reggeli sétám során a pékségbe és veszek egy nagy szendvicset, amit, ha megeszek délbe simán kihúzom vacsoráig.