Rád Várva

12. Fejezet

Virág

Az elmúlt több mint egy hónapom maga volt a kínszenvedés. Azon túl, hogy az egyetem is egyre keményebb, hiszen megint közeledik a vizsgaidőszak még a kedves főnököm is erőszeretettel cseszeget. Komoly feladatot nem hajlandó rám bízni, csak olcsó papírmunkával „szórakoztat". Ebből egyre inkább elegem van, hiszen azért vagyok itt, hogy megtapasztaljam milyen is a szakma amikor komoly épületeket, házakat kell tervezni, nem csak a tanáraimnak rajzolgatok és magamnak. Nem beszélve arról, hogy mivel letelt a próbaidőszak így év végére egészen biztosan szükségem lesz tőle egy ajánlásra is. Amibe a munkámról kell nyilatkoznia. Na, már most arról sokat nem tud, hiszen csak papírmunkám van. És múlt hét pénteken amikor sírva mentem haza, Napsi annyira felhúzta magát, hogy majdnem felhívta. Csak nagyon nehezen tudtam lebeszélni róla. Viszont azt tudtam, hogy ha ma is valami idióta feladatot ad, akkor be fog telni nálam a pohár és elé fogok állni, hogy világosítson már fel, ugyan mi a baja velem. Mivel végre beköszöntött a kellemesebb időjárás, így egy vékony fehér hosszúujjút vettem fel, aminek az elejét betűrtem a kockás viszonylag lazaszárú nadrágomba. Ezt egy csinos aranyórával párosítottam néhány gyűrűvel és egy fehér sportos, de elegáns sportcipővel. Kabát nélkül még azért hideg lett volna, így felvettem rá egy bőrdzsekit. Az úgyis csak addig lesz rajtam, amíg be nem érek. A sminkem a szokásos semmi extra.

– Jó reggelt! – megyek ki a konyhába, ahol egy álmos Napsi fogad.

– Jobbat! – dünnyögi a konyhapultra hajtott fejjel.

– Na mi az? – simítom meg a hátát.

– Utálom a vizsgaidőszakot. Meg a könyvtárat – motyogja.

– Kitartást! Neked legalább nincs egy pöcsfej főnököd. Plusz a vizsgaidőszakik még azért van időd. Még csak április.

– Mi a mai stratégia? – néz rám kíváncsian.

– Lehet kirúgatom magam, de én ezt nem csinálom tovább – vonok vállat.

– Helyes! Csak így tovább csajszi! – néz a szemembe, majd visszahanyatlik a pultra.

– Ma este beülünk valahova iszogatni.

– Mi? – néz fel meglepetten.

– Nem sokáig és nem diszkóba, csak egy hangulatos kis bárba. Iszunk egy-két koktélt, beszélgetünk, kikapcsolunk aztán már jövünk is haza. Holnap suli és munka.

– Komolyan mondom, te olvasol a fejemben! Istenem semmi másra nem vágyom, csak egy kis kikapcsra.

– Zűr a paradicsomban? – kérdezek rá, mert azért annyira nem vagyunk még benne a vizsgaidőszakban, hogy ennyire kilegyen. Még csak április eleje.

– Nem. Csak... Azt hiszem tényleg olyan lett a kapcsolatunk, mintha ő lenne a Sugar daddy-m. Ez olyan fura.

– Hogy jutottál ide?

– Minden találkozónkra ruhát küld. Ékszert. Egy héten többször is intézi az ebédemet. Vagy reggelimet. Csak rendeli és érkezik hozzám. És oké a lakást nem fizeti, de már azt is kérdezte! Hogy kell-e anyagi támogatás mert ő aztán szívesen intézi a számlák rám eső részét.

– Ez mikor történt?

– Melyik?

– A számlás.

– Múlt héten. Akkor ez egy rendes, cuki gesztusnak tűnt, pont úgy, mint a drága ruhák meg ékszerek, de most már kezd sok lenni. Vagy nem is tudom – túr a hajába.

– Beszélj vele erről. Őszintén.

– És ha azt mondja akkor vége?

– Hidd el ilyet tuti nem fog mondai. Hiszen hahó, imád veled lenni! Szerintem még életében soha nem töltött ennyi időt egy lány lakásán, mint nálunk szex nélkül. Balázs értelmes férfi, beszélj vele.