Rád Várva

11. Fejezet

Máté

Régen volt ilyen szörnyű hétvégém. Evelin beteg lett, mind a két nap lázas volt. Szombaton hányt is, vasárnapra szerencsére az elmúlt. Tegnap délutánra jobban volt egy kicsit, sokat segített, hogy három óra fele lement a láza és nem is tért azóta vissza hála istennek. Úgy terveztem, hogy ma egész nap otthon leszek vele és tekintve, hogy bár idegesít a gyakornokom a mai napi halaszhatatlan teendőket rábíztam volna természetesen Lívia mellett, azonban tegnap telefonált Líviának, hogy sajnos olyan rosszul van, hogy nem tud bejönni ma. Így kénytelen leszek én bemenni, de maximum délig. Addig apa átjön Evelinhez.

– Szia apa! Köszönöm a segítséget! Nem így terveztem, de a gyakornokom beteget jelentett.

– Szia! Ugyan már! Semmiből nem tart! Ez az a gyakornok, akiről Balázs beszél?

– Balázs? – vonom fel a szemöldököm.

– Meg miatta anyád. Azt emlegetik, hogy ő lesz feleséged.

– Ó, atya ég! Csak egy idegesítő kis csitri, akinek annyi a szerencséje, hogy érti a dolgát!

– Ha te mondod – megy el mellettem és veregeti meg közben a vállam.

– Inkább megyek, hogy minél hamarabb jöjjek – kapom fel a kabátom meg a táskám.

– Sietek! Szia! – intek neki.

Bezárom magam mögött az ajtót, majd sietve bepattanok a kocsimba. Szerencsére most nincs akkora dugó így hamar beérek az irodába. Líviát azonnal hívatom is, hiszen tényleg nem akarok sokat ma bent lenni, így muszáj minél hamarabb nekiállni a munkának. És ilyen esetben pont leszarom, hogy nincs 8 óra. Fél tizenegykor Lívia telefonál, amin meg vagyok lepődve, mivel tudja, hogy ilyen esetekben nem szeretem.

– Igen? – szólok bele.

– Lakatos úr, Nemes kisasszony van a vonalban.

– Mit akar? Holnap se jön?

– Nem tudom, nem mondta. Azt kérte, hogy önt kapcsoljam.

– Kapcsold! – adom ki. Nemsokára meg is hallom a hangját.

– Jó napot Lakatos úr! Elnézést a zavarásért, csak szeretnék érdeklődni, hogy mire véljem a ma érkezett e-mailt?

– Nem úgy hallom a hangján, mint aki annyira beteg – jegyzem meg.

– Nem ezért hívtam magát. De válaszolva a kukacoskodására, ha jól tudom, nem kell beszámolnom a magánéletemről. Szóval az e-mail?

– Jön holnap?

– Igen – sóhajt és érzem ebben a sóhajban, hogy kezd elege lennie belőlem. És ez bennem valamiért elégedett érzést hoz elő.

– Nos, akkor holnapra kérem, hogy minél többet csináljon meg belőle – intézem el ennyivel.

– Értettem – mondja és tudom, mert hallom a hangján, hogy rendesen felhúztam. De nem érdekel. Azért lett felvéve, hogy azt csinálja, amit mondok. – Esetleg valami extra kérés? – kérdezi gúnyosan.

– Nincs. Ja, és kérem adja át Balázsnak, hogy szeretnék ma vele beszélni.

– Miért én?

– Ha jól tudom újonnan eléggé összemelegedett a kedves barátnőjével. Sokat van maguknál.

– Ki kell ábrándítsam, hétvégén otthon voltam a családomnál. És amúgy sincs semmi közöm a barátja magánéletéhez. Viszlát! – darálja idegesen, és rám is csapja a telefont. Bátor. Még mindig.

Dél előtt néhány perccel be is fejezem amiért ma bejöttem így gyorsan veszek néhány hozzávalót a mai ebédhez és már suhanok is haza. Apa azt jelentette, hogy minden oké, csak az orra folyik, de azzal már sajnos nem igazán lehet mit csinálni, így kicsit nyugodtabb vagyok. Mert ha már ma sem volt láza, akkor a nehezén túl van.  

További oldalaim:
TikTok: f.viki_writer
Instagram: f.viki_writer