Rád Várva

17. Fejezet

Máté

Gyűlölöm beismerni, de úgy neki menni a hét közepén a napnak, hogy nem lesz Virág, felért egy kínzással. És nem csak azért, mert így nem láthatom – ezt a részt azért eléggé fáj elismernem – hanem mert sokszor a papírmunka tenger közepette, a tudta nélkül, de a kezem alá dolgozott. Viszont így, hogy tegnap kiharcolta a rendes munkát, így többé nem sózhatom rá a szerdai értekezletcunami pontjait, hogy dolgozza ki.

Ebből a szempontból a holnapi nap is egy kalap szar lesz, mert ott meg ugyan ezen értekezletek összefoglalóit írta meg eddig. Komolyan, fel kéne vennem egy titkárnőt csak ezért. Gyűlölöm ezeket a fosokat csinálni, de jobb híján nincs más választásom.

Ha ez nem lenne elég, tegnap Evelin megkérdezte, hogy az ő anyukája, miért van a csillagok között, ha a többi gyereké még nincs. Hát se köpni, se nyelni nem tudtam. Azt se tudom végül mi az istent mondtam neki. Mert az igazat nyilván nem mondhattam. Még nem. Ahhoz még túl kicsi, hogy elkezdjem neki ecsetelni, hogy mennyire hirtelen lett az anyukája beteg, és távozott el otthagyva engem és a fél éves kislányunkat. Nem, erre még nem áll készen. Talán sose fog, de úgy gondolom, hogy még nem is igazán értené meg. Ettől függetlenül tisztában vagyok vele, hogy hiányzik neki. Gyűlölöm az életet amiért elvette őt tőlünk. De főleg azért, mert én ismerhettem őt, Evelin viszont nem. Igazságtalan az egész és kész.

– Főnök, minden rendben? – jön be az irodámba Lívia csütörtök reggel.

– Hogyne miért? – rázom meg egy kicsit a fejem, hogy kitisztuljanak a gondolataim.

– Legalább négyszer kopogtam és nem kaptam választ. Elnézést, hogy benyitottam, csak aggódtam, nehogy baj legyen magával – kezd ideges magyarázkodásba.

– Semmi baj. Csak elgondolkodtam. Mondja csak, mikor jön ma Nemes kisasszony?

– Délután. Ma délutános – csekkolja a tabletjén.

– Kérem ezt vigye át neki – nyújtok át egy mappát. – És üzenem neki, hogy ráér vele. Először azzal végezzen, amit tegnap előtt kapott. Az sürgősebb.

– Átadom uram! – bólint.

– Köszönöm! Ó, és a fél kettes megbeszélését ne a nagytárgyalóba tegye mert a fél bagázs nem lesz ott. Elég a kicsi.

– Rendben! – jegyzeteli fel.

– Ennyi. Ha bármi kell, szólok – nyitom fel a laptopom tetejét. – Lívia, ami azt illeti mégis lenne még valami. Takarítsa le az irodám számát a recepciós gyorshívójáról mert ha nem kirúgatom. Tegnap is egész nap engem zaklatott és a mai nap, sőt úgy nagyjából soha többet nem kívánok ilyen élményben részt venni. Most már tényleg mehet – veszem le a zakómat.

Amint becsukódik az ajtó, az arcomat a tenyerembe temetem, majd idegesen megdörzsölőm. A hajamon is legalább háromszor végiszántok. Szétvet a feszültség és gőzöm sincs miért.

Hiszen tegnap Evelin végül annyiba hagyta a témát, anyával se beszéltem már egy ideje ergo nem kellett hallgatnom az agymenését arról, hogy feleségre van szükségem. A céggel is minden oké, mindenki tudja a dolgát nem hibázik vagy akadékoskodik. Végül is azt hiszem pontosan tudom mi a bajom. Az a csók kedden úgy feltüzelt, hogy a zuhany alatti zsebhoki kevés rá, hogy lenyugodjon a kisebbik énem. Ez sarkal arra, hogy amikor ránézek az órára és látom, hogy még csak fél tizenegy felhívjam azt a telefonszámot, amit nagyon ritkán szoktam. Meglepő módon igen hamar felveszi.

– Micsoda kellemetlen meglepetés – szól bele a már ismert hang.

– Ne tégy úgy, mintha nem élveznéd a társaságomat – szólok bele unottan.

– Hát nem panaszkodhatok az biztos – sóhajt.

– Fél óra múlva az irodámba? – térek a tárgyra.

– De sürgős.

– Jössz vagy nem? – unom meg.

– Ott leszek – neveti el magát.

Ilyenkor, amikor őt hívom gyűlölöm magam, mert pont olyanná válok, mint azok a férfiak, akiket távol akarok tartani majd a lányomtól. Nem véletlen, hogy senki nem tud róla. Nem vagyok rá büszke, viszont férfiból vagyok. Nagyon is vannak szükségleteim gyerek ide vagy oda.

Ez a nő pedig minden, amire szükségem van. Nem kötődik, nem jár a szája, ha nem akarom, de pont olyan vad, mint amire ilyenkor szükségem van. Atya ég, eszméletlen partner.

Az egyezségünk miszerint, ha valamelyikünknek szüksége van a másikra hívjuk egymást Evelin anyukájának a halála után fél évvel kezdődött. Balázzsal voltam éppen egy bárban, amikor is összeakadtam Lindával. Egy éjszakának indult, aztán mégis több lett belőle. De tényleg csak szex van köztünk és semmi más. Na jó, talán valamiféle haveri kapcsolat, mert meglepő módon igen értelmes csaj. És nem, nem hivatásos, csak fiatal és élvezi az életet. Olykor velem, olykor mással. Egy biztos, mióta én ismerem komoly kapcsolata még nem volt. De ügyvédnek tanul tehát nem céltalan liba.

– Lívia szóljon le a recepcióra, hogy fog jönni hozzám egy hölgy nagyjából fél óra múlva. Kerekes Linda. Engedje fel és ne akadékoskodjon – szólok bele a kis összekötő készülékünkbe.

– Igenis uram! – szól vissza.

Jelenleg, ha bele pusztulok se fogok tudni figyelni a munkára, így inkább csak próbálok egy kicsit kikapcsolni amíg meg nem érkezik Linda. Nem mondanám, hogy könnyen megy, mivel akárhányszor csak lehunyom a szemem Virág arcát látom magam előtt. A csóktól duzzadt ajkát, és kipirult arcát. Istenem de őrületesen kívánnivaló volt!

Remélem Linda le fogja tudni csitítani a farkam mert már megint éledezik pedig semmi, de semmi erotikusra nem gondoltam. Bassza meg, mi a szart fogok én így csinálni? Ki nem rúghatom ahhoz túl jó, de a levet se szűrhetem vele össze. Pedig úristen, de végig csókolnám minden egyes kibaszott porcikáját. Linda a kurva életbe siess, mert megőrülök!

Mintha hallaná a gondolataimat mert egészen biztos, hogy nem telik el fél óra a telefonhívás óta, amikor bejön minden kopogás nélkül. Egy bralett van rajta, azon egy hálós felső egy bőrszoknya és egy bőrkabát magas sarkú cipővel.

– Remélem megfelelek – dobja le a kabátját a székre.

– Minél kevesebb anyag, annál hamarabb a lényegre térhetünk – állok fel és csukom be kulcsra az ajtót.

– Szeretem amikor így be vagy indulva – jön oda hozzám és kezdi el kigombolni az ingem.

– Én meg azt szeretem, amikor keveset fecsegnek szex közbe – ragadom meg a haját a tarkója felett és rántom hátra, hogy hozzáférjek a nyakához ahogy én akarom.

– Hm... Azt tudom – tolja le rólam az inget.

– Szabad a kezem? – nézek rá.

– Szabad – nyalja meg az ajkát.

Nekem több sem kell, abban a pillanatban leszedem róla a vékony kis felsőt, ami alatt nincs melltartó. 

További oldalaim:
TikTok: f.viki_writer
Instagram: f.viki_writer