Rád Várva

26. Fejezet

Virág

Annyira, de annyira csodálatosan alakult a mai nap. Hihetetlen, hogy képes volt értem egy rakás pénzt kifizetni a Hungaroringen. Aztán meg tudta nélkül hozott el egy olyan helyre, ami bár a szüleim házassága gallyra ment mégis miattuk sokat jelent.

Szentendre. Amiről már annyit hallottam anyától, hogy mennyire gyönyörű. És tényleg az. Máté tökéletes idegenvezető volt. Rengeteg szép helyet mutatott, még azt a bizonyos esernyős utcát is, ahol bár nem kis unszolásra de képet is hajlandó volt velem csinálni. Mellesleg ez lett az új háttérképem is. De nem csak ezt mutatta meg.

Megmutatta a régi házukat, ahol felnőtt. Már nincs a Lakatos család tulajdonába, mégis sokat jelentett nekem, hogy megmutatta. A régi szobájának is megmutatta az ablakát, és leírta, hogy hogy is nézett ki, amikor ő lakta. Most is minden bizonnyal gyerek szoba, mivel a függönyön hercegnők vannak.

Aztán elvitt a volt sulija előtt is. Mesélt gyerekkori történeteket, mondjuk amikor általánosban az egyik barátjával úgy összeverekedtek, hogy neki eltört az orra. Mind ezt egy lány miatt. De esküdözött, hogy a másik fiú sokkal rosszabbul nézett ki. Persze ezek után szobafogságot kapott és az anyukája nagyon dühös volt rá. Megértem. Én is az lennék a fiamra ilyen esetbe. Az egészbe a csattanó ott van, hogy a lány végül elköltözött ő meg a másik srác meg még szorosabb barátságot kötöttek. Igen, természetesen Balázs volt a másik fél.

Viszont, amikor elkezdtünk visszasétálni a kocsihoz hirtelen megváltozott a hangulat. Csendes lett, pedig ez egész nap nem volt rá jellemző. Ott volt mellettem, de néha azt éreztem, hogy fejben teljesen máshol van. Amikor beszálltunk a kocsiba megfeszült az álla, és úgy is maradt.

- Oké, Máté mi a baj? Én mondtam valami rosszat? - fordulok felé aggódva. Szerencsére még nem indult el. - Mert mióta elindultunk az autó felé azóta mintha... Haragudnál rám - vallom be.

- Mi? Nem dehogy! Nem mondtál vagy tettél semmit! Tényleg nincs veled baj - fogja meg a kezem. - Csak szeretnék valamit kérdezni, de nem tudom, hogy reagálnál rá - rajzol apró köröket a kézfejemre a hüvelykujjával.

- Mond csak bátran - bíztatom.

- Lenne kedved bejönni hozzám? Vacsorázni. Csakis vacsorára gondoltam. Rendelhetnénk valamit vagy akár főzhetünk is, ahogy szeretnéd. Beszélgetnénk, aztán meg amikor úgy gondolod, haza vinnélek. Nem kell ott maradnod estére, csak gondoltam egy kicsit még megnyújthatnánk a randit. De megértem, ha nem akarod, biztos már így is túl sok vagyok neked és... - hadarja, de én egy csókkal belé folytom a szót.

- Elég, Máté! Szívesen mennék be hozzád - döntöm a homlokom az övének.

- Tényleg?

- Igen! Főzhetnénk valamit. Sok mindent tudok, szóval amíg vissza nem érünk Pestre kitaláljuk és bevásárlunk. Az este többi része meg majd lesz ahogy lesz. Nem vagy sok. Sőt! Igazából nem akarom, hogy vége legyen ennek a napnak - vallom be.

- Örülök, hogy ezt mondod - csókol meg most ő. - Akkor hát indulhatunk? - kérdezi.

- Ühüm. És közben mond el, hogy mit szeretnél enni - húzódok el, ő pedig beindítja a motort. Ahogy végig hajtunk az utcákon mindenki megbámulja az autót van, aki fotózik is. Egész nap ez volt. De megértem őket.

- Szóval mi legyen a vacsi? - térek vissza a témára néhány perccel később.

- Ugye tudod, hogy rendelhetünk is?

- Igen, de szeretnék én is adni neked valamit. Ez a nap csodálatos volt, és szeretném meghálálni. Szóval nem nyitok vitát.

- Hát... Szeretem a kacsát. Amúgy nem tudom mi legyen. Mindegy - von vállat.