Rád Várva

14. Fejezet

Virág

Amikor Lívia áthozta nekem a mappát akkor azt hittem, hogy csak azért is tovább fog szivatni. Viszont amikor megláttam benne a megbízást és Lívia elmondta a feladatomat akkor határtalan boldogság uralkodott el rajtam. Bár nem úgy ment minden, mint ahogy terveztem, mégis csak sikerült valamit elérnem. Boldogan vetettem bele magam a munkába. Délbe összepakoltam a cuccomat és elhagytam az irodát. Keddenként csak délelőtt vagyok, mivel délután az egyetemen kell helytállnom. Sajnos Napsival egészen estig nem fogok találkozni mivel nem egy szakon vagyunk. Van egy lány viszont, akivel első évünk óta egyszerre járunk órákra így vele töltöm az időt az órák között. Ebédelni is vele voltunk egy kedves – és olcsó – kis étteremben, ahol finoman főznek. Mai nap Napsi ér haza hamarabb így mire én haza esek ő már megfőzte a vacsorát.

– Úúú... Bolognai – csillan fel a szemem, ahogy megérzem az illatát.

– A kedvencét a kedvencemnek – mosolyog rám.

– Mi a baj? – látok át azonnal az álcán.

– Nagy baj lenne, ha ma csak itthon iszogatnánk? Vettem pezsgőt, meg bort is sőt azt hiszem még legutóbbról Baileys is van itthon – rágcsálja a szája szélét.

– Kedves Napsugár. Te hányszor ültél miattam itthon? Meg sem tudom számolni. Épp itt az ideje, hogy én is megtegyem érted. És amúgy is. Ismersz. Ha nem kell menni sehova nekem az sem baj – mosolygok rá.

– Úgy szeretlek! – ölel magához szorosan.

– Én is téged! Nélküled már rég elvesztem volna! – szorítom szorosan magamhoz. – Megyek megmosom a kezem, aztán megesszük a kaját – tolom el magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.

– Addig én kiszedem meg töltök ki...

– Bort – döntöm el gyorsan.

– Bort – bólint mosolyogva.

– Sietek – hagyom ott.

Hogy őszinte legyek abszolút nem tetszik nekem Napsi viselkedése, mivel ő nagyon nem az az otthon ülő típus. Mióta ismerem – és az már jó sok éve – mindig megragadja az alkamat, hogy kimozduljon. Remélem nincs semmi komoly baj, csak rosszabb napja van.

– Itt vagyok! – térek vissza a konyhába. – Basszus Napsi ez nagyon jól néz ki – ülök le az asztalhoz.

– Köszi! Igyekeztem. Tudom mennyire szereted az olasz konyhát nem akartam elrontani.

– Nem hinném, hogy eltudtad volna. Zseniálisan főzöl.

– Azért annyira nem vagyok jó, mint mondjuk anyukád. Ő tényleg zseniálisan főz – szerénykedik.

– Igen, csak ő már sokkal több éve csinálja, mint te. Szóval hozzá hasonlítani magad nem ér. De baj van? – nézek rá aggódva.

– Nem, csak megjött és tudod, hogy az nekem mindig húzós – grimaszol.

– Nem kellett volna akkor főznöd. Meg csináltam volna én! – szidom meg.

– Jaj, drágám ugyan már! Szinte egész nap itthon ültem, mert megmozdulni alig bírtam. Hidd el, még jól is esett egy kis ténykedés miután egy fokkal jobb lett.

– Voltál könyvtárba így?

– Nem. De holnap mindenképpen mennem kell. Kérsz valamit?

– Aha. Majd összeírom és odaadom.

– Ráér – legyint. – Milyen volt a napod?

– Is-is. A jóval vagy a szaftossal kezdjem? – teszem le a villám és iszok bele a borba.