Rád Várva

25. Fejezet

Máté

A Hungaroring-i száguldozás marha jól sikerült. Virág teljesen felszabadult, már akkor is, amikor én vezettem, de ahogy ő került a volán mögé olyan szintű magabiztosság áradt belőle amilyet még akkor se láttam, amikor velem veszekedett. Pedig volt jó pár olyan alkalom. Annyira természetesen viselkedett a kormány mögött, hogy a fantáziám akaratlanul is beindult. Őrülten szexi volt közben.

Az ebéd is jól sikerült, pedig féltem, hogy az étterem viszonylag elegánsabb hangulata sok lesz neki, de nem így történt. Szívesen hagytam volna neki, hogy az ebéd után ő vigyen minket a következő úticélunkhoz, azonban nem állt szándékomban előre közölni vele.

– Ott vagyunk már? – teszi fel a kérdést nagyjából harmadszorra.

– Mégis hányszor láttad te a Shrekket? – nézek rá hitetlenkedve.

– Csak egyszer és akkor se tetszett – fintorog. A mai nap végig olyan volt, mint egy cserfes kislány. De nem bánom.

– Megértelek. Idióta egy mese.

– Ugye? Napsi imádja, de én egyszerűen nem látom benne a fantáziát. Olyan vontatott, unalmas kidolgozatlan. Az egyetlen jó karakter benne Szamár.

– Miért is nem gondoltam, hogy ő a kedvenced – jegyzem meg játékosan.

– Ha elmondanád, hova megyünk nem szajkóznék egyet, mint a pereces – vágja rá.

– Te se mondanád el fordított esetben – nézek rá.

– Inkább az utat figyeld – löki meg a vállamat.

Nagyjából tíz perccel később letérek a főútról és tudom, hogy nemsokára rá fog jönni, hova hoztam. Hiszen a várostábla úgyis egyértelművé fogja tenni.

– Szentendre – csillannak fel a gyönyörű szemei, ahogy behajtunk a városba. – Itt voltak a szüleim nászúton – mondja mosolyogva.

– Hány éve házasok? – ártatlan kérdésnek szánom, azonban amint meglátom az arcát rájövök, hogy valamibe nagyon beletenyereltem.

– Már nincsennek együtt. Apa lelépett amikor tíz éves voltam. Este még minden oké volt, aztán reggelre eltűnt. Anya se tudta hova lett azt azonban tudtuk, hogy nem fog visszajönni, mert eltűnt minden cucca. Az öcsém csak öt éves volt. Másnapra megérkezett a papír, hogy el akar válni. Utoljára a tárgyalóterembe láttam. Azóta néha ír meg beszélünk telefonon, de személyesen nem találkozunk. Az öcsémet is alig ismeri – mered maga elé érzelemmentes arccal.

– Sajnálom! Nem tudtam, hogy ez történt.

– Semmi baj, nem a te hibád! Te nem tehetsz róla. Az apám egy pöcsfej. Miután eltűnt, bár anya mindent megtett mégis nehéz anyagi körülmények közé kerültünk. Ezért annyira fontos nekem ez az állás. Minden cég, ahova jelentkeztem elutasított. Viszont, mint azt szerintem tudod, ebben az évben muszáj, hogy legalább fél évet szakmai gyakorlaton legyél egy cégnél. Te voltál az utolsó lehetőségem. Ha te se veszel fel, akkor lőttek az ösztöndíjnak ezzel együtt pedig az egyetemnek is. Mondhatni te vagy az én megmentőm – mosolyog rám szomorúan. Én megfogom a kezét, mert időközben leparkoltam városban.

– Nem is értem, miért. Oké, hogy nem vagy kitűnő, de elég volt csak megnézni a munkádat és az ajánlást. Nekem legalábbis elég volt annyi. Még a szörnyű modorod ellenére is – próbálom meg jobb kedvre deríteni, ami úgy néz ki sikerül, mert elneveti magát.

– Nem csak velem volt a baj! – böki meg a mellkasom.

– De, igazából, de – bólintok.

– Inkább mennyünk – csatolja ki a biztonsági övét. Én is követem, majd ahogy mellé érek összefonom az ujjainkat.