Rád Várva

9. Fejezet

Máté

Ma hajnalba mikor haza estem semmi másra nem tudtam gondolni mialatt lefürödtem csak a klubban ejtett táncunkra Virággal. És ez határozottan nem jó hír. Komolyan gondoltam, amit mondtam Balázsnak még mielőtt elkezdtem ledönteni a torkomon a whiskyket. Nem hagyhatom, hogy bármi legyen köztünk, mert egy, az alkalmazottam, kettő pedig marhára 23 éves nekem meg gyerekem van. Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy olyan nagyon belemerüljek egy olyan álomképbe reggel, amibe ő is benne van, hogy kinyomjam az ébresztőmet. Szinte öntudatlanul.

Így amikor magamtól sikerült felkelnem, rájöttem, hogy marha nagy késében vagyok, ami csak azért volt baj, mert így nem lesz időm reggel elmenni anyához Evelinért. De annyi baj legyen, legalább nagyobb lesz az öröm délután. Azt viszont nem hagyhatom, hogy Virág hamarabb bent legyen, mint én. Na nem, nincs az az isten! Szerintem életemben nem készültem még el ilyen hamar reggel, mint ma. Azonban arra nem számítottam, hogy egyszerre érünk oda, és már ott felbosszant. Még ilyet, hogy egy nő nem hajlandó előre menni! Na de a probléma, akkor jött, amikor levette a kabátját.

Basszus ez a ruha komolyan mondom vadítóbb, mint a tegnapi. Vagy csak azért, mert ebben otthonosan mozog. Nem tudom, de őrült jól állt neki. A gatyám kezdett szűkülni, amikor pedig a liftbe még az illati is megcsapott, akkor jött a gázos szitu. És bakker, persze, hogy ilyenkor kell végig mérnie! Tudom, hogy észrevette, láttam az arcán. Alig vártam, hogy kiszabaduljak innen, így minden illendőséget kútba dobva konkrétan kirohantam abból a nyavalyás liftből.

Amint beértem az irodámba rögtön levettem a kabátomat és még a zakót is, pedig amikor tudom, hogy jön hozzám valaki akkor magamon hagyom, de most egyszerűen nem bírtam elviselni. És egyszerűen csak örültem neki, hogy leülhettek az asztalom mögé, ami minden fontosat eltakar. Hála Istennek nem időzött bent sokáig. Sőt, azt is tudom, hogy ma sokat nem fogom látni, mert azzal, amit adtam neki, elfog bajlódni egy darabig. Amikor csörög a telefonom és meglátom, hogy ki az, rögtön megijedek, hogy baj van, így szinte rögtön felkapom.

– Szia, anya! – szólok bele.

– Szia! Azt hittem reggel érte jössz Evelinért – a hangja egyáltalán nem számonkérő, csak meglepődött.

– Igen az volt a terv, de elaludtam – vallom be.

– Csak nem egy csinos kislány van a dologban?

– Nem, anya. Nincs se kislány, se nő – lombozom le.

– Igazán kár érte. Jót tenne neked, ha végre valaki ráncba szedne.

– Jól meg vagyunk anya. Nincs szükségem senkire.

– Persze, persze! Mindig ezt mondod, de hallottam ám én ezt már tőled An...

– Igen anya, de az egy kicsit más eset volt – szakítom félbe, mert bár évekkel ezelőtt történt, még mindig fáj hallani a nevét. – Nem beszélve arról, hogy 16 éves tökkelütött voltam.

– Most is egy tökkelütött vagy! – olt le.

– Kösz, ez jól esett.

– Ugyan, Kisfiam ismerd el! Hiányzik neked egy nő az életedbe, ahogy Evelinnek is szüksége van egy anyára végre!

– Van neki anyja! Nem magamat termékenyítettem meg. Emlékeztetnélek, hogy ember vagyok és nem egy giliszta.

– Mivel belőlem jöttél ki, így remélem is, hogy ember vagy!

– Ezt a beszélgetést nem vagyok hajlandó tovább folytatni.

– Sose vagy! Sose akarod meghallgatni, hogy mit próbálok neked mondani! Pedig hidd el, nem azért akarom, hogy legyen egy menyem! Hanem mert neked és az unokámnak is jót tenne! De rendben! Dugd homokba a fejed, minden alkalommal! Nem is giliszta vagy te, hanem egy strucc! Feladni, viszont nem fogom ezt a témát.

– Fél négyre ott vagyok nálad Evelin cuccaiért – zárom le a beszélgetést majd le is rakom. Semmi kedvem tovább hallgatni anya agymenését.

Inkább megpróbálok valami elfogadható szerűt kierőszakolni magamból. Azonban délbe úgy döntök, hogy pont elég volt mára a szenvedés a félkész vázlatok között, és hozatok magamnak kaját. Hm, anya talán az ilyen esetek miatt akar rám tukmálni egy nőt. Tény, hogy nem mindig van időm főzni, de amikor igen, akkor mondjuk elég jól szokott menni.

A kínai kaja mellett döntök, ami hála Istennek hamar megérkezik, mert itt van a közelben a kajálda. Miután elfogyasztom az ebédemet és iszok egy kávét, visszatérek a munkához. Leginkább papírmunkához látok, mert azzal is van bőven teendő, hiába adtam át egy szép adagot a kis gyakornokomnak. Aki igazán nagy meglepetésben részesít egy órával hamarabb, mint ahogy a munkaideje lejár. Kopogás után, kiszólok egy határozott szabadot. Az oldalsó ajtó nyílik ki.

– Lakatos úr! Meghoztam a mai feladatomat – lép be egy nagy papírhalommal a kezében, ami legalább a duplája annak, amit reggel elvitt. – Remélem nem bánja, de egynémelyikhez egy kis hozzászólást is fűztem, vagy éppen kiegészítést, a tökéletes végeredmény érdekében.

– És ezzel el is készült? Ez az egész?

– Ez a mennyiség legalább a duplája annak, amit reggel elvittem. Mit gondol miért? Persze, hogy kész az egész – csapja le elém felháborodottan. Már amennyire egy akkora kupacot le lehet csapni.

– És mondja csak. Miben reménykedik? Hogy hamarabb haza mehet?

– Hát haza aztán egész biztos nem tudok hamarabb.

– Ezt, hogy érti?

– Ahhoz magának semmi köze! Mi a további dolgom? Mert el nyilván nem enged.

– Nem bizony! Tessék – húzok elő egy nyomtatott lapot. – Csináljon valamit ez alapján.

– És ennek lesz is haszna? – vonja fel a szemöldökét.

– Maximum, ha béna és értékelhetetlen akkor kirúgom innen, de úgy, hogy a csinos feneke a lakásában fog csak megállni.

– Kár, pedig már azt terveztem, hogy különböző betűtípussal felírom, hogy bunkó pöcs – vigyorog rám gúnyosan, majd minden további nélkül otthagy. Komolyan mondom, ez a nő hihetetlen! Állandóan van valami beszólása és nem is fél azt kimondani. Nem sok ilyen gyakornokom volt még az biztos!