Till the Main Villain do us apart! - Míg a főgonosz el nem választ!

16.

Shino a kávézó ablakán keresztül bámult ki az eső áztatta járdára és kövesútra, miközben az ujjaival folyamatosan az asztallapon dobolt. Előtte hevert érintetlenül a telefonja, kijelzővel lefelé fordítva, nehogy még véletlenül elkapja őt valamiféle leküzdhetetlen inger, és akaratán kívül belelessen. A fiú így is elég ideges volt, egyszerűen nem tudta, mit kezdjen magával. Hiába ült vele szemben az írója, nem tudta elterelni a figyelmét.

Rei, aki már fél óra alatt a harmadik pohár kávéját kortyolgatta, szelíd mosollyal az arcán szemlélte Shinót.

De hogy mi okuk lett volna idegeskedni? Annyi hosszú, munkával töltött idő után a két fiú végre valahára rászánta magát, hogy megosszák a megrajzolt könyv első fejezetét a nagyközönséggel.

És ez határozottan mérföldkőnek számított Shino életében.

- Még húsz perc – motyogta maga elé a szemüveges, ahogy a pénztár fölötti órára nézett.

Rei követte a tekintetét, majd bólintott egyet. Látta a vele szemben ülőn a feszültséget, és hiába agyalt, nem tudta, hogy nyugtathatta volna meg őt. A szavak már nem számítottak, jól ismerte a társa gondolkodását, túl makacs volt ahhoz, hogy meggyőzze őt az idegeskedés feleslegességéről. Ha megfoghatta volna legalább a kezét... ha végigsimíthatott volna legalább egyszer a karján! De még nem tehette... még nem volt itt az ideje.

Az idősebbnek hamar rá kellett jönnie, hogy az udvarlás nem tartozik az erősségei közé. Akikkel eddig közelebbi kapcsolatba került nem volt gondja, hiszen ők is hajlottak felé. Shino viszont semmi jelét nem adta annak, hogy a kelleténél jobban érdeklődne Rei iránt. Tán a barátság is egy erős kifejezés lett volna arra, ami jelent pillanatban közöttük volt. Munkakapcsolatban voltak. Jó munkakapcsolatban. És Reinek fogalma sem volt arról, hogy léphetett volna túl ezen.

Megrekedt kapálózásnak érezte minden próbálkozását.

- Biztos már így is sok visszajelzés érkezett – mondta könnyedén. – Ne kínozd magad a várakozással, nézd meg!

Shino elhúzta a szája szélét, a szemeit lesütötte. Egyáltalán nem volt felkészülve erre. Hiszen, itt most az ő munkájáról volt szó. Az alkotásairól, a műveiről. És bár magával szemben ő mindig maximalista volt, mikor mások kritikájáról volt szó, teljesen megváltozott a hozzáállása. Legszívesebben elbújt volna egy mély, sötét üregbe, a rajzaival együtt, hogy senki ne tudjon rosszat mondani róluk.

„De Reinek igaza van", gondolkodott magában. „Reggel osztottuk meg, és most délután van. Rei beharangozója alatt rengetegen írták, hogy amint kijön, ráugranak, úgyhogy egészen biztosan jöttek már visszajelzések. Csak az időt húzom."

A fiú nagy levegőt vett, és kihúzta magát ültében. Már nyitotta volna a száját, hogy legyőzötten engedjen a vele szemben ülő győzködésének, és a kezét is kinyújtotta, hogy a telefonjáért nyúljon.

Mikor a telefon megcsörrent.

Shino levegőért kapva vette gyors magához a mobilt, hogy fogadja a hívást.

- Ne mondj semmit, és ne kezdj sikítozásba! – kezdte ezzel rögtön emelt hangon, köszönés helyett.

Kokomi a vonal másik végén sunyi kuncogást hallatott.

- Te még komolyan nem nézted meg? – nevette el a kérdést.

A húga nem láthatta, hogy fújja fel Shino idegesen az arcát, ahogy az ajkait vékony vonallá préselve meredt dühösen maga elé.