Till the Main Villain do us apart! - Míg a főgonosz el nem választ!

28.

Raymond tökéletesen tisztában volt vele, hogy álmodik.

Egy erdő közepén feküdt, arccal a sűrű lombok által eltakart, fekete égboltnak. Körülötte alig neszelt valami, a legtöbb állat aludt, csak a tőle pár méterre égő tűz ropogását hallotta.

Felült. A tábortűz mellett kuporgó Shino arcát narancssárgára színezték a lángok, barna szemeivel álmosan a ropogó faágakat nézte. Fekete haja kócos volt, a ruházata kissé csapzott, de egészségesnek tűnt, ami elég volt a hercegnek ahhoz, hogy egy nyugodt fújtatást hallasson.

- Shino... - súgta, mire a fiú meglepetten kapta fel a fejét, egészen úgy, mintha addig észre sem vette volna a másikat.

De a zavar hamar eltűnt az arcáról, helyébe egy kedves, meleg mosoly költözött, amitől a sötétkék szemű ajka is halványan felfelé görbült. Olyan ismerős volt számára a jelenet. Ők ketten, az erdő, a tábortűz... mint aznap, mikor beleszeretett.

- Nem kell még felkelned, messze a reggel! – mondta oda neki könnyedén a fiú, majd feltápászkodott, és mellé lépve lekucorodott. A lábait felhúzva kényelmesen átkarolta a térdeit, úgy nézett fel rá. – Nyugodtan aludhatsz!

Raymond le se bírta venni róla szemét. Mikor elváltak egymástól, rettegett tőle, hogy soha többé nem láthatja őt, úgyhogy most meghatottan, őszinte szeretettel fürkészte rajta a változás legapróbb jeleit.

Ez Shinónak is feltűnt, összevont szemöldökkel kérdezett rá.

- Mit bámulsz rajtam? – emelte az arcához a kezét, és törölte meg vele a szája szélét, mintha attól tartva, a vacsorából maradt ott véletlenül valami.

Természetesen semmi nem volt ott, az alkalmat kihasználva pedig Raymond előre nyúlt, hogy a saját kezébe foghassa. Shino zokszó nélkül engedte neki, hogy a vékony kesztyűbe bújtatott ujjaival lassan végigsimítson a kézfején.

- Hiányoztál – bökte ki végül ezt az egy szót a herceg, olyan halkan, hogy a tűz ropogása majdnem elnyomta a hangját.

Shino viszont csak nevetett. Élénken, vidáman, kissé csúfondárosan. Mikor Raymond legközelebb ránézett, már Lucas borostyánszínben fénylő szemei villogtak vissza rá.

- Hiroshi jól mondta – kekeckedett egy játékos félmosollyal. – Te tényleg egy napot nem bírsz ki nélkülem!

Bár legszívesebben elsírta volna magát a férfi a látványtól, a mellette ülő szerelmének gondtalansága átragadt rá is, és csak mosolygott. A szájához emelte hát Lucas kezét, és megcsókolta azt.

- Hibáztatsz? – kérdezte tőle a szempillái mögül felnézve.

A fiú válasz helyett megadóan megrázta a fejét, és nekidőlt a herceg vállának. Az összefűzött kezük ott lógott kettejük között, majd szó nélkül, közösen bámulták tovább a tüzet egy darabig.

Utána Lucas volt az, aki először megszólalt.

- Hogy tetszett Tokió? – kérdezte kíváncsian.

Raymond megrázta a fejét.

- Nem lett a kedvencem – morogta.

- Más körülmények között jobban tetszett volna? – csevegett vele a társa.

A férfi pár másodpercig gondolkodott, majd bólintott egyet.

- Mi tetszett neked a legjobban? – érdeklődött tovább a másik.

Ezen a herceg pár másodpercig elgondolkodott. Magában halkan hümmögve vette végig az idegen földön töltött idejét, miközben Lucas türelmesen várt.