Till the Main Villain do us apart! - Míg a főgonosz el nem választ!

11.

Lucasnak és Raymondnak át kellett vágnia az egész falun, hogy eljussanak Benjamin Howlan házához. A ház, ami történetesen nem volt nagyobb a herceg lovának boxánál a királyi istállóban, a település legszélén helyezkedett el, hatalmas kerttel, a határmenti, sűrű rengetegre nyíló hátsóajtóval. Raymond először nem is hitte el, hogy ide tartottak. Nagyon ritkán, életében talán kétszer járt eddig a határvidéken, mégse úgy képzelte, hogy egy, a birodalmi fővárosban tanult varázsló ilyen körülmények között éljen. Ennél ő sokkal kényelmesebbnek ismerte ezeket a népeket.

Amíg el nem érték az alacsony kerítést, a két fiú nem is szólt egymáshoz. Raymond igyekezett nem feltűnően felmérni az ismeretlen terepet, miközben Lucas vele ellentétben szégyenérzet nélkül megbámulta őt.

A sötétkék szemű elfordította a fejét, a tekintetét zavartan sütötte le. Ha tehette volna, megigazította volna a csuklyáját, hogy még kevesebb látszódjon belőle. Jól emlékezett arra, mit beszéltek a Leonardóval az indulása előtt, nem akarta, hogy az emberek megtudják, itt tartózkodik.

Pedig Lucas vizslató tekintetében semmi fenyegető nem volt. A fiút egyszerűen a kíváncsisága hajtotta. A falujuk az országhatár peremén állt, az áthaladóutaktól távolabb. Se kereskedők, se vadászok ne jártak erre, csak nagy ritkán, általában útbaigazítást kérni. És most megjelent itt titokzatosan valaki, és az ő nagybátyját keresi?

"Lehet, hogy bűnöző", elmélkedett, miközben a ismét végigmérte a mellette haladót. "És a törvény elől menekül. De akkor minek kéne neki Benjamin bácsi?"

Aztán kicsit jobban megvizsgálta az arcát. "Ah, biztos nem bűnöző.  Ahhoz túl rendesnek tűnik. Vagy lehet, megint csak én vagyok naiv..."

Nem is gondolkodott rajta többet.

- Minden fegyveredet kint hagytad? - fordult szembe a sötétkék szeművel, ahogy megtorpant előtte jelzésszerűen, hogy ha a válasza nem egyezik az elképzeléseivel, ő bizony nem engedi tovább a másikat.

Raymond szemei kritikusan villantak, ahogy elképzelte, hogy kapja fel fél kézzel az előtte áll, vézna fiút, és teszi arrébb.

- Látsz nálam még többet? - tárta ki kicsit a karjait kedvtelenül a herceg.

Lucas ajkai megremegtek, ahogy halvány félmosolyra húzta a száját.

- Rendben van - bólintott végül beleegyezően, majd vidám hangon még gyors hozzáfűzte. - De ha találok nálad időközben valamit, beléd állítom!

Raymondot váratlanul érte a komolynak egyáltalán nem hallatszódó fenyegetés, kellett is neki pár másodperc, hogy fel tudja fogni. De miutáán meghallotta a tőle egyre távolodó Lucas elfojtott kuncogását, sikerült túltennie magát rajta. "Csak viccel", rázta a fejét fáradtan a fiú, ahogy utána indult.

- Benjamin bácsi - kiáltotta el magát rögtön Lucas, ahogy az ajtót feltépve belépett a házba. Borostyánszínben villogó szemei rögtön  nagybátyja után kerestek a kis helyiségben. - Téged keresnek!

A fiú hiába intett hátra a hercegnek, hogy beljebb invitálja őt, az mégis meghökkenten torpant meg a küszöbön. A ház, amilyen kicsi volt, olyan zsúfolt is. Középen egy halom mindennel megpakolt, rozoga faasztal állt, két hasonló állapotban lévő székekkel kiegészítve. A falakon polcok lógtak, amiket roskadásig teletömtek különböző dobozokkal, kisebb-nagyobb edényekkel, cserepes növényekkel. Egy papírlap sok, annyi nem fért volna el a rengeteg tárgy között. A fal mellett, az ablak alatt állt a tűzhely, amellett toronymagasan egymásba pakolt fazekak, erősen bekötött szájú zsákok, vödrök, alacsony sámlira helyezett könyvek. Az egyszobás ház egyik végében, a tisztálkodásra használatos lavór mellett állt az egyik ágy, a másiktól nem lehetett teljesen kinyitni az ajtót.