Till the Main Villain do us apart! - Míg a főgonosz el nem választ!

4.

Raymond először úgy érezte, mintha fényár helyett egy kristálytiszta tóba lépett volna bele. Az a valami, ami körbevette őt, úgy simogatta a bőrét, akár a selyem, akár a víz. A szemét nem nyitotta ki, nem is lett volna rá ideje, hiszen ez az egész állapot egy másodpercig tartott. Pontosabban, egy lépésnyi ideig.

Mikor a lába biztos talajt ért, az első dolog, amire felfigyelt, az az új illat volt. Ekkor már tudta, hogy a kapu működött, Leonardo megoldotta. A Teremtőanya Templomából mindennek füstölő és gyógynövény illata volt, ami lenyugtatta az odalátogatókat. Itt viszont? Rengeteg különböző aroma szállingózott a levegőben, kellemes és kellemetlen egyaránt. A herceg egyszerre érezte a szemét bűzét, valami savanyú, hányáshoz hasonlítót, dohot, kevés füstöt, és távolabbról frissen készített ételt, fűszereket, az alattuk ropogó tüzet. Nem bírt magával, először grimaszolnia kellett tőle. Túl sok volt, túl élénk. Nem olyan, mint náluk.

Aztán nagy nehezen kinyitotta a szemét. Nem számított kifejezetten semmire, mégis sikerült meglepődnie. Az égbolt világoskék volt, a nap ragyogott, körülötte viszont félhomály uralkodott. Két hatalmas, egyenes oldalú épület között állt, azok árnyékában, nem messze tőle kukák, mögötte egy egyszerű falap, mint kerítés.

Raymond keze reflexszerűen nyúlt a kardjáért, a tenyerét a markolaton pihentette. Ha nagyon nem is, egy kicsit megnyugtatta, hogy a közelében tudhatta.

A varja, Edgar volt az, aki előbb mozdult. A szárnyait kitárva rugaszkodott el a gazdája válláról, hogy a levegőbe emelkedhessen. Raymond utána nézett, nem indult meg, várt. Fogalma sem volt róla, merre van, a légi segítség pedig mindig jól jött.

Nem telt bele sok időbe, hogy a madár visszatérjen. A herceg előre kinyújtott kezén foglalt helyet, a lábaival bizonytalanul lépkedett, a fejét először lesütötte.

- Mit láttál? - kérdezte ekkor tőle Raymond, szemeit szigorúan összehúzva.

Edgar mellkasán az ezüstösen csillogó kő felfénylett.

- Sikerült, hercegem - szólalt meg rekedtes hangon. - Ez tényleg egy másik világ.

Raymond bólintott.

- Azt én is látom. De valami konkrét? Láttál utakat? Valami, amin elindulhatunk?

A fekete madár nem válaszolt azonnal.

- Ezt... - kereste a szavakat. - Nem tudom elmagyarázni...

- Nofene! - rántotta fel meglepetten a szemöldökét a férfi. - Ez újdonság! Nem is tudtam, hogy képes a szó a torkodra akadni!

Edgar duzzogva mászott vissza a gazdája vállára.

- Magam se vagyok büszke rá!

A herceg csak a fejét rázta, nagyot sóhajtott.

Ahogy az útitársa is mondta, egy teljesen új helyen voltak. Egy teljesen új világban. Óvatosnak kellett lenniük, odafigyelőnek, nyugodtnak. Az idegeskedés nem segítette volna őket a céljuk elérésében. A cél pedig Lucas volt. Aki valahol itt raboskodott.

Ekkor Raymond maga elé emelte a már percek óta ökölbe szorított kezét, az ujjait pedig szépen lassan kihajtogatta. A tenyerében ott feküdt a kissé meggyűrődött, világoskék talizmán, amit azóta szorongatott, hogy elindult. Most mégis, itt volt az ideje, hogy hasznát vegye, ahogy azoknak is, amiket Leonardo az indulása előtt még a zsebeibe rejtett.

Biztos kezekkel nyúlt az első fiola után, amiben úgy kavargott az ismeretlen eredetű bájital, mint az ég tengerén a csillagszigetek. A matt, szürkés lötty fel-felragyogott, biztosítva a herceget mágikus ereje felől, amiben amúgy sem kételkedett.